Bogdán László
Katonazenészek az erdőben
árnyai. Titkok közé vész az elveszett haza.
Csak néha sajog még, mint régi csontsebek, és ilyenkor
emlékezel egy női arcra, egy házra, a Dunára. Vonulnak
mályvaszín egyenruhás katonazenészek. Nagy égi kertek
lombja hervadoz, de a trombitások nem is figyelnek,
vereslik a kürtösök arca, hetykén jár a dobosok kezében
a dobverő. Vezényli a délutánt. Megremegnek a bokrok,
az évszázados fák, mint vetkező hölgyek. Vonul
a katonazenekar, és te azon töprengsz, kortyolva boros-
flaskádból, hogy helyesen döntöttél-e, amikor kiszakadva
bezáruló sorsod csapdáiból, ide jöttél?!? Tűnik Branyiszkó,
Világos, szétesnek a szevasztopoli sáncok, s nem marad más,
csak a trombitaszóló, és a tisztáson ott vár az óriáskerék... 2004. február 19.
