Tartalomjegyzék [Látó - 16. évf. 1. sz. (2005. január)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret
TALÁLT VERS
Gulyás Pál
(1899-1944)
Csokonai gúlája előtt
Ünnepi beszéd helyett
Hagyjátok ott a sírt, ahol van,
neki ott százharminc éve jól van!
Az ember léte pillanatnyi –
minek a nemlétet bolygatni?
Minek tenni fölé virágot,
kifestett csillogó lapot?
Fölötte az örök sötétség
már eltakarta a Napot.
Ha most ő hirtelen felkelne,
úgy sírna, mint a zuhatag,
megátkozná a zúgó fákat,
átkozná a madarakat.
Koponyák állnak agyvelőnek
sötétségével töltve itt –
itt minden agyvelő imádja
a maga holt isteneit.
Nincs próféta, kinek imája
felszállna most a képekért,
vérnászra készülnek a népek,
kifestett cifra képekért.
A Nap színbontó sugarát
festik zászlóra a hatalmak,
és az a Nap bontja fel őket,
amelyikért élni akarnak.
Mind a Napra emeli karját,
mind a Napra néz és liheg,
de jön az ősbűn, a Szivárvány,
és kiszívja a vérüket.
Hagyjátok ott a sírt, ahol van,
ővele már végeztetek:
miattatok mállt szét koponyája,
miattatok lett nagybeteg,
miattatok süppedt be melle,
miattatok lett fekete
a nyelve, miattatok vált üszökké,
önmaga rút kisértete!
Ha most felkelne, árva lantján
nézhetné ismét a Napot,
várhatna tengert és vidéket...
Százharminc év nem változott.
Itt van a gúlája! Minek?
Vessétek olvasztó kohóba!
ő nem volt öldöklő tirán,
nem volt népének fáraója!
ő nem ércgúlákért dübörgött,
egy-két fának kereste lombját,
egy elhagyott zugot könyörgött,
Nagy Debrecennek egy atomját.
Még most is hallom, hogy hörög...
Rajtatok csillogó talár,
őrajta csillognak a csontok.
Nyomjátok jobban föld alá!
Tartalomjegyzék [Látó - 16. évf. 1. sz. (2005. január)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret