Magyar László András
Emlék
Ringatózván szép szeretőm ölében,míg a sziklák közt zakatolt a párás
éjszakában vak vonatunk, a háló-
fülke homályán, arra gondoltam, megöregszem egykor –
biztosan kínos-keserű kenyér lesz
minden emlékkép a korábban átélt
mély gyönyörökről. Nem hagyott békén: mai önmagamnak
mint segíthetnék komorult magányán,
élvtelenségén? Ómegát az alfa
szánta szivéből. Föltekintett hát az idő-sodorból,
összepillantott a jövő a múlttal,
s tán vigaszképpen, zavarukban, ott, egy-
másra nevettek.
