Karácsonyi Zsolt
Sziklazsír
Az égi, titkos drágakő lenn ég a sziklazsírban,míg idefenn két tiszta úr egymásra néz a ringben,
üvegszemükben tiszta űr, s két régi ár a számlán,
ma még a vérük elvegyül – mielőtt kitalálnám,
kik voltak ők, mit és miért, egymásért, egymás ellen,
az arcököl, ha összeér, már messze száll a szellem,
és persze itt pusztulnak ők, a régen üres ringben,
amíg a titkos drágakő lenn ég a sziklazsírban. Amíg a titkos drágakő lenn ég a sziklazsírban,
addig a világot a hús már elképzeli szebben,
a jobbhorog s a horgasín közötti vékony sávban,
már látható, hogy szerelem lárvázik benn a lányban,
álmában pillangó repül, és felszarvazott férjek
részegen és kegyetlenül új késeket cserélnek,
s a lány ébred tudatlanul, talán ezerszer szebben,
akár a titkos drágakő, mi ég a sziklazsírban. Akár a titkos drágakő, mi ég a sziklazsírban,
úgy nézel át testemen, közben szemed se rebben,
s hiába látlak, mert csaló csodák hordják a nézést,
kastélykapud nem nyitható, elnyúl a közelítés.
Nincs Nyúl-sziget, se örökös, öröklött nyúl-vadászat,
a szűzies mellek hegyén karóba húzva látlak.
Sötétlő fényed nézem, közben szemed se rebben,
akár a titkos drágakő, mi ég a sziklazsírban.
