Talmi gyönyör; Daubigny: A Szajna és az Oize találkozása

Talmi gyönyör

mi mindent őriz az emlékezet
fontosat fölöslegeset
ami valahogy mégis
megőrzésre érdemes lehet
megcsimpaszkodik az elme peremén
mit számít hogy mire megyek vele én
képek a tudat jegébe zárva
az idő mintha önmaga elé vágna
kétségbeesetten ne tovább
befejezni ami abbamaradt
ha nem is a mélyben a felszín alatt
ahol a vak kíváncsiság matat –
poros tárgyak limlomok
a padlás sötét zugaiban
amiket valaha valaki eldobott
gipsz-Jézus szentkép üres képkeret
benne pókháló a kép helyett
hintaló félretaposott sarkú cipő
amelybe egy pillanatra a láb most visszanő
fölragyog fájdalmad örömöd
és részeg darázsként dönög
a szív őszi délutánján
benépesül évtizedek régóta üres háza
megérint a régi vágyak lámpaláza
napsütésben izzó cserepek alatt
fénypászmában táncoló porszemek
mindent ami volt most visszaszeretek
óvatos félelem szorongat
a múlt orvul jelenemre tör
az emlékezés talmi gyönyöre gyötör

Daubigny: A Szajna és az Oize találkozása

A Szajnát vagy az Oize-t látod-e,
melyik ömlik a másikba bele?
Hiú fák néznek a víztükörbe,
kínálkozik a folyópart zöldje,
amit beárnyékol az alkonyat,
már hiányával van jelen a nap.
Langyos örömben fürdik most a táj,
amit nem leplez el a félhomály.
A fák fölött a sárgásbarna ég
idézi meg az eltűnt nap tüzét.
Szelíden szunyókál a barna víz,
hátukon fáradt halak cipelik
tova. Hallgat a felszín és a mély,
nincsen mozgás és nincsen szenvedély,
nyugalom van, búslakodó béke,
madár se kívánkozik az égre.

Fecske Csaba további írásai