Távlat és fagyöngy

MÍNUSZ CELZIUSZ       a vizeken
felszín bőrösödik       a test-puha dombok
a kilöttyent sár is bronz-ezüst
páncéllá ridegül

ahogy a tej kifut
terjed árad       azután
átbukik       valami fagyos hőhatáron –

átlátsz a tükrön       a tócsák
üregében egyre vénebb
ebihal-Leviathán

AHOGY
a csontosujjú jég       józan akkordjaitól
az elalélt állatok megremegnek

csendes közönnyel nézzed

FÖL, EGYRE FÖL! a hegyre!
ahogy a tuskók       a domboldal-csuszkán
vonszolják magukat
a helyben-maradásért:

szálas makacs
növényerőfeszítés
ALÁSZÁLLNI KÖNNYEBB
az embernek egyedül Eurüdiké
üvegpohárban a szőlő
letisztult emlékeibe

meggyökerezni nehéz
a világban       emberi végtagokkal

PRÉSHÁZNYI PRÉS       a mozdulatlan
tölgyfa házfalak
időtlen kád       szobányi hallgatás
csavarok       dézsányi űrök között

megnevezésre várnak a dolgok
hátra ne nézz
ha nem akarsz szétrepedezni