Tegnap fogtam egy pixtukot.
A pixtukot sem könnyű megfogni, de otthonról megszökni sem egyszerű. Apu és
anyu szigorúan megtiltotta, hogy egyedül elmenjek a háztól ötven méterre.
Mindig olyan aggodalmasak, pedig én már elég nagylány vagyok. Tudom egyedül
kezelni az egész háztartási automatikát, a konyhait is, meg a tanulószobait
is.
Tíz éves vagyok.
Szóval tegnap reggel jól bevadítottam a bátyámat meg az öcsémet. Addig
piszkáltam őket, míg alaposan összeverekedtek. Akkor anyu berontott a
szobájukba, és kiabálni kezdett. Erre apu is felébredt, átjött, és elkezdett
rendet csinálni. Amíg ők ezzel voltak elfoglalva, én szépen kiosontam a
házból, és futottam a patakhoz...
Bryan már nagyon unta a hetekig tartó, hosszú utat. A Pix-003-ra tartottak,
vizsgálatot kellett tartaniuk, mivel a bolygó egy jó ideje már nem adott
életjelt magáról. Valószínűleg ez a kolónia is kihalt, ahogy már annyi másik
is. Sok település halott, romvárossá vált már, egyszerűen azért, mert olyan
helyen akartak megtelepedni, ami nem volt gazdaságos. A Földről kirajzó
telepesek minden talpalatnyi, vacak kis bolygón megpróbáltak új életet
kezdeni. Felélték a kezdéshez nyújtott hiteleket, a felhalmozott
készleteket... aztán mivel semmit nem tudtak piacra dobni, nem tudtak miből
megélni, egyszerűen éhen haltak.
Megint végigleltározhatok egy rakás csontvázat, üres konzervdobozt,
lerobbant berendezéseket, lelakott épületeket, kimerült energia-egységeket...
sóhajtotta Bryan.
Tegnapelőtt zűrös napom volt. Nem elég, hogy pixtukot fogni elég macerás,
ráadásul még gyorsan is kellett csinálni, mert észrevették, hogy elszöktem és
engem keresett az egész család. Na, nem baj, mire megtaláltak, sikerült
eldugnom a raktárban. Azt tanultam a vidi-iskolában, hogy a bolygó egyetlen
őshonos életformája a pixtuk. A képeken olyan aranyos volt, ahogy fickándozott
a vízben.
Múlt héten, mikor apuékkal sétálni voltunk a pataknál, láttam egyet.
Sikerült megfogni, el is tudtam rejteni, már csak azt nem tudom, mivel
etessem. Azt még a Földön olvastam valahol, hogy az állatokat etetéssel lehet
szelidíteni, de azt még valahonnan meg kell tudnom, hogy mit eszik a pixtuk.
Bryan már alig várta, hogy leszálljanak. Nem a bolygóra volt ennyire kíváncsi,
inkább csak szeretett volna már egy kicsit kiszabadulni az űrhajóból. Jó lett
volna már mozogni egy cseppet, kicsit eltűnni a parancsok, a parancsnok és a
szabályzat elől... a cipős doboznyi kis kabin helyett egy egész bolygón
sétálni...
Önálló felderítő lévén elég nagy szabadsága volt, ha végre leszálltak valahol.
Egyedül dolgozhatott, még az anyahajót is távoli pályára vezényelhette, ha a
körülmények úgy kívánták. A körülmények többnyire azt jelentették,
hogy jobb szeretett egyedül körülnézni, vizsgálódni. Általában csak akkor
hívta az anyahajót, amikor már készen volt a jelentéssel.
Még mindig nem tudom, mit eszik a pixtuk.
A vidi-iskola adattárában csak annyi volt róla, hogy a pixtuk a Pix-003 bolygó
egyetlen őshonos életformája, többnyire vízben él, formája a földi halakra
emlékeztet... Apa kódjával beléptem a földi adatbankba is, de ott sem
találtam sokkal többet. (Apa még meg fog búbolni a net-számla miatt.)
Nem tudom, mivel etessem. Próbálkoztam már haltáppal, kutyatáppal,
madáreleséggel, tejbegrízzel és parizeres zsemlével. Sőt lekváros buktával is
kínáltam. Nem kellett neki. Nem eszik, nem eszik és nem eszik. De hiába nem
eszik, láthatólag semmi baja. Ez talán a levegőből él? Vagy miből?
Most egy napig meg sem próbálom etetni, majdcsak megéhezik.
Bryan leszállás előtt még egyszer átnézte az adatokat; Föld típusú bolygó,
jelentéktelen eltérésekkel. A talaj, a levegő, a növényzet szinte azonos a
földivel.
Jaj, de jó, nem kell szkafander... kényelmes kempingezés lesz.
Nagyobb méretű állatok nem élnek a Pix-003-on, csak a pixtuk. A pixtuk
általában vízben él, passzív, visszavonult, titokzatos lény. Rejtőzködő
életmódja miatt még nem tanulmányozták a biológusok.
Gyakorlatilag minden olyan, mint a földön... kivéve a pixtukot... itt
a telepesek ideális körülményeket találtak a mezőgazdasághoz és az iparhoz
is... de akkor vajon mi lett velük...
Ma már megint kakaó és zabpehely volt reggelire.
Már úgy unom. Nem is ettem meg, inkább kivittem a pixtuknak. Ez sem kellett
neki. Csak tudnám, mivel kínáljam? Ha nem tudom etetni, lehet, hogy el kell
engednem.
Különben pedig olyan aranyos. Már egyáltalán nem úgy néz ki, mint amikor
kifogtam a patakból. Egészen más lett. Csak nem beteg? Vagy a pixtukoknál ez a
változás normális? Amikor kifogtam, akkor síkos volt, zöldes és hideg.
Leginkább egy kedves, kövérke kis halacskához hasonlított. Vidáman
fickándozott nem csak a vízben, hanem a kezemben is, ahogy vittem. Most
viszont inkább olyan, mint egy gombolyag. Puha, meleg, kerekded. Olyan, mint
egy plüss maci, csak éppen élő.
Bryan izgatottan készülődött a leszálláshoz. Már előre elhatározta, hogy ha
végre kiszabadul a nagy konzervdobozból, nagyon hamar távoli
pályára küldi.
Nagyon kell már egy kis lazítás! Napokig, sőt lehet, hogy hetekig
fogok vacakolni a vizsgálatokkal. Inkább mindent végignézek, megvizsgálok
háromszor, csak ne kelljen visszamásznom a cellámba.
Terepjáróját telepakolta a szükséges felszerelésekkel és hetekre elegendő
élelmiszerrel. Hosszú kempingezésre készült. A minden szükségessel alaposan
megpakolt kocsival behajtott a leszállóegységbe, lezárta a zsilipeket, és már
csak a landolási engedélyre várt.
Ma nem kaptunk reggelire kakaót. Zabpelyhet sem. Ez igazán jó dolog, már untam
mindkettőt. Pirítóst kaptunk és teát. A fiúk ugyan morogtak, de nekem
tetszett. Vittem belőle a pixtuknak is, de neki ez sem kellett. De ő legalább
nem morgott. Még mindig nem eszik semmit.
Azt hiszem, kezd megszelídülni... Ez egy másik bolygó, nem a Föld, itt talán
a szelidítéshez nem olyan fontos az etetés. Ha kimegyek hozzá, a kezemhez
dörgölőzik, hozzám bújik. Félrehajtja azt a buksi fejét és olyan okosan néz
rám. Úgy érzem, szeret engem.
A leszállóegység levált az anyahajóról, megtett néhány kört a bolygó körül,
aztán simán landolt. Bryan kiküldte a szondákat. A friss mérések
megerősítették a már ismert adatokat: föld típusú bolygó, belélegezhető
levegő... stb. Nehezen telt el az előírásos egy óra, mire végre kigördülhetett
terepjárójával a komp belsejéből.
Ted, a bátyám, ma kijött valamiért a raktárba.
Persze, azonnal megtalálta a pixtukot. Ted mindig mindent megtalál. Ezt a
füzetet is azért írom, pedig szokatlan és nehezemre is esik kézzel írni, mert
a számítógépben már régen beleolvasott volna. Azt ígérte, hogy nem árul be
anyuéknak, de nem nagyon bízom benne. Ted néha olyan disznó...
Bryan hamar megtalálta az első települést.
Első ránézésre a szokásos... gondolta.
Üres házak, épületek, elhagyott gépek, berendezések... A szokásos... De valami
mégis zavarta... Nem talált csontvázakat, üres konzervdobozokat, kimerült
energia egységeket.
Tele van minden kajával, terménnyel, áruval, érvényes hitelkártyákkal,
működőképes gépekkel, teli energia cellákkal... De sehol senki...
Bryan sorban végigjárta a térképen szereplő összes települést, de mindenhol
ugyanazt találta.
Ted ma nincs itthon. Jobb is, mindig piszkál engem. Anya és apa egész délelőtt
engem nyaggatott, hogy tudom-e, hol van Ted.
Talán átment valamelyik szomszédos farmra mondtam, és ezzel
megúsztam, hogy bejöjjenek a raktárba, és meglássák a pixtukomat.
Apa körbetelefonálta a szomszédokat, de sehol sem látták Tedet. Egész nap
csak telefonáltak, rádióztak, a kezüket tördelték... hát igazán idegesítőek
voltak. Ted már elég nagy fiú, lehet, hogy valami lánynál van, és direkt
kikapcsolta a rádióját. Majd előkerül.
Ted ma sem került elő. Ez nem is baj, legalább csend van itthon. Anya és apa
nincsenek idehaza, talán elmentek Tedet keresni. Csak az öcsém, Bruce van itt.
Egész nap engem nyúz reggeliért, ebédért, tiszta zokniért, meg azért, hogy hol
az anyu meg az apu. Az egész napomat elszúrta. Nem is volt időm kimenni a
pixtukomhoz. Na, majd holnap, ma már álmos vagyok. Olyan fárasztó egy ilyen
kis kölyök, mint Bruce.
Bryan elérte a térképen található utolsó települést. Kötelessége volt mindent
végigjárni. Ha egyedül nem győzte, kérhetett segítséget az anyahajóról. Bryan
szinte sohasem kért kisegítőket, jobban érezte magát egyedül. A Pix-003
kolónia nem volt túl nagy, néhány nap alatt bejárta az egészet. Már kezdte
unni, hogy mindenhol ugyanazt találja. Magyarázat meg sehol... Összeállította
a jelentését, összepakolt és leadta a hívójelet.
Reggel kimentem végre a pixtukomhoz. Még mindig ott volt, ahol hagytam. Ott
gubbasztott a raktár sarkában, és olyan furcsán nézett rám. Még mindig nem
tudom, hogy mit eszik. És vajon miért néz ilyen furcsán, bánatosan...
Bryan nem tudta felderíteni a kolónia pusztulásának okát, de már nem is
érdekelte.
Belefáradt a hosszú víkendbe, és már szeretett volna visszakerülni az
egyébként nagy konzervdoboz-nak csúfolt anyahajóra.
Kötelességtudóan továbbment a még visszalévő néhány épülethez. Amíg az
anyahajó közeli pályára tér és leküldi a kompot, van még ideje bőven. Addig
éppen körülnézhet ezekben az épületekben is. Elindult, habár nem sok értelmét
látta... de valamivel el kell tölteni az időt.
Tegnap is, meg ma is a nyakamra járnak a szomszédok. Egyre azzal nyaggatnak,
hogy hová lett anya, apa, Ted és Bruce...
Mit tudom én, merre mászkálnak... majd hazajönnek! mondtam nekik.
Nem akartak békén hagyni, egyre csak kérdezgettek, faggattak. Igazán
utálatosak ezzel a folytonos nyaggatással, zaklatással. Voltak olyanok is,
akik telefonon vagy rádión biztosítottak róla, hogy aggódnak a családomért,
és számíthatok a segítségükre. Persze... sokan szívesen befogadnának... a
szüleim birtokával együtt...
De azt bezzeg egyikük sem tudta megmondani, hogy mit eszik a pixtuk. Pedig
mindegyiktől megkérdeztem.
Tele van a búrám ezzel a sok álszent, képmutató majommal!
Bryan az utolsónak maradt épületekben is ugyanazt találta, mint amit
mindenhol...
Már nagyon unta ezt a felderítésnek nevezett hosszú víkendet.
Vajon miért nem válaszolt még a nagy konzervdoboz? tűnődött.
Ránézett az órájára: 4001.11.23... 07.20.34...
Bóklászott az üres épületben... valaha raktár lehetett. A szeme sarkából
észrevett egy kicsi, barna, bozontos valamit, amit az utóbbi napokban mintha
már többször is látott volna... de egyáltalán nem volt benne biztos...
Talán egy patkány surrant erre... habár nem tudom, van-e a Pix-003-on
patkány...
Bryan egyre türelmetlenebb lett. Már sokadszor hiába hívta az anyahajót.
Mit szórakozik velem az anyahajó? Átkozott, nagy marha
konzervdoboz! kiabálta mérgében, hogy zengett belé a nagy,
hodály-szerű raktárépület.
Egy láda tetején talált egy poros füzetet. Belenézett.
Ákom-bákom gyerekírással volt teleírva. Unalmában végigolvasta.
3994.04.02. Tegnap fogtam egy pixtukot...
Ahogy olvasta a füzetet, az izgalomtól egyre jobban remegett a keze, a hideg
veríték a homlokáról a szemébe folyt.
Magasságos egek! suttogta maga elé. Én nem gondoltam
komolyan! Jóságos, bazi nagy konzervdoboz! Gyere értem! Gyere értem!
ÚJ GALAXIS 6. szám Tudományos-fantasztikus antológia
(Kódex Kiadó, Pécs, 2005, 117-121. o.)