FEY László A többség és a kisebbség kisebbségei Fórum  Al. Cistelecan két esetet ír le, mikor román létére kisebbséginek érezte magát (Provincia, 2001. március). Jellemző a második eset: megtisztelő feladata lévén, hogy Petőfi szobrának a leleplezésénél rövid beszédet mondjon, a magyarok nem úgy fogadták, ahogy illett volna. Egyesek gyanúsan nézték, mit keres itt egy román, mások - akik az ünnepélyt rendezték, és őt meghívták - szinte észre sem vették a jelenlétét, talán arra számítottak, hogy el sem jön. Amit Cistelecan nem mond el, bizonyára sok román azt gondolta: úgy kell neki, miért bratyizik a bozgorokkal. Ismerős helyzet és érzés azok számára, akik a két nép közötti barátság építésén fáradoznak. Talán túl igényes is a barátság kifejezés; ez legfeljebb távlati cél lehet. De közvetlen, időszerű feladatunk, hogy a két nép között normális kapcsolat jöjjön létre: békés egymás mellett élés, együttműködés a kölcsönös érdekek alapján, őszinte és tárgyilagos párbeszéd a felmerülő problémák tisztázására, a hamis előítéletek leépítésére. Ennek a célnak az elkötelezettjei - sajnos - kisebbségben vannak saját etnikai csoportjukon belül, amely többnyire nem jó szemmel nézi őket. A román a románoktól olyan jelzőket kap, mint "trădător de neam şi patrie", "vîndut ungurilor", "coadă de topor", legjobb esetben "european de nicăieri". Álláspontja annyira természetellenesnek tűnik ezek számára, hogy magyarázatot keresnek rá: az anyja vagy a felesége magyar származású. Ha pedig nem sikerül ilyen "szégyenfoltot" találni a családfáján, akkor ráfogják! Jellemző, hogy ma nálunk ilyesmivel kompromittálni lehet valakit, le lehet rontani hitelét. Ugyanakkor az ilyen románt a magyarok is gyanús szemmel nézik; a Timeo Danaos et dona ferentes elv alapján valami huncutságot gyanítanak magatartása mögött: "a román soha nem őszinte; most a pillanatnyi érdeke azt kívánja, hogy barátságos képet mutasson, de holnap ellened fordul". A két nép közt hidat építeni, a felmerülő problémákat dialógus által megoldani szándékozó magyar hasonló visszautasításra számíthat nemzettársai részéről. Ráfogják, hogy "nemzetietlen", "tájbasimuló", "asszimiláns", "gerinctelen", "neptunos", "oláhbérenc". Közeledését a románok többsége is fenntartásokkal fogadja: "Hiába papol a barátságról, ő is csak azt akarja, amit minden magyar - Erdély elszakítását! Ma nyelvhasználatot követel a közigazgatásban, holnap magyar egyetemet, holnapután az ország föderalizálását és végül Románia feldarabolását." A párbeszéd hívei - románok, magyarok egyaránt - két tűz közé kerülnek. Az olyan szervezetet, mint az Interetnikai Párbeszéd Egyesületét (Asociaţia pentru Dialog Interetnic), mindkét részről sok értetlenséggel és bizalmatlansággal szemlélnek. A legenyhébb kifogás az, hogy fölösleges, mert nem hatékony. Mások úgy vélik, hogy még káros is, mert illúziókat táplál, elvonja a figyelmet a valódi feladattól: határozottan, radikálisan harcolni az "ősellenség" ellen, legyőzni a revizionista magyarokat, illetve - mutatis mutandis - az elnyomó románokat. Valószínűleg sokan így vélekednek a Provinciáról is. Az idő azonban nekünk, hídépítőknek dolgozik. Hiába nem akarnak egyesek felzárkózni Európához, az európai gondolat tért hódít, az jelenti a jövőt. Most még kisebbségben vagyunk a román többség, illetve a magyar kisebbség kebelén, de bízunk abban, hogy a párbeszéd híveinek a száma idővel növekszik, az erőviszonyok a mi javunkra változnak meg. 1925, Marosvásárhely; Báthory István Líceum, Kolozsvár, nyugalmazott tanár; Rădăcinile şovinismului antimaghiar (1999), Rădăcinile şovinismului maghiar antiromânesc (2000), 22 című folyóirat. 2001.05.14.