|
Politikai válaszúton
|
 |
|
Erdélyi politika | |
2001 januárjában két pártkongresszust tartottak egy időben: a PDSR-ét és a Parasztpártét. És februárban kerül majd sor a PNL-kongresszusra is. Mindenik esetben az idős vezetők - önszántukból vagy a kényszerűségeknek engedve - visszavonultak. Ion Iliescu dicsőségesen a Cotroceni-be, Ion Diaconescu a feledésbe, Mircea Ionescu Quintus pedig egy szenátori székbe. Bár végül is a legmagasabb köztisztségbe választották meg, Ion Iliescu népszerűsége a pártjáé alá esett vissza, s neki nem sikerült európai típusú szociáldemokrata vezetővé válnia. Ion Diaconescu - sajnálom, hogy udvariatlanul kell fogalmaznom - nevetségessé vált, s a belső érdekharcok által uralt PNŢCD-ben már semmilyen tekintéllyel nem rendelkezik, sem a kornak kijáróval, sem morálissal. A nyolcvanas éveiben járó Mircea Ionescu Quintus, akiről kiderült, hogy talán együttműködött a Szekuritátéval, s aki mögött a párt tényleges vezetője, Valeriu Stoica áll, legalább megőrizte humorérzékét.
Ezt a generációváltást a '89 decembere utáni legfontosabb politikai eseménynek tekintik. Egyesek úgy értékelték, hogy ilyenformán maguk a történelmi pártok is eltűnnek. Formailag, névleg ugyan megmaradnak, azonban új elnökeik személyisége révén új alapokra helyeződnek, mivel semmi közük a régi vezetők múltba nézéséhez, kommunizmusukhoz, illetve antikommunizmusukhoz, nem kötődnek az illető párt hagyományaihoz, a jelen és a jövő felé fordulnak. Ha a PDSR esetében minden olajozottan, az egyöntetűség jegyében folyt le, és Adrian Năstasénak csupán az elnöki tisztséggel járó hivatalos pózba kellett vágnia magát, a Parasztpártban igazi harc folyt Andrei Margáért, s ebben a vidék nyomásától az alapszabály megváltoztatásáig mindenre sor került: drámai fordulatokra, stratégiai visszavonulásokra, patetikus beszédekre, izgalmakra, lehurrogásokra és éltetésre. Azok az újságírók, akik a Parasztpárt kongresszusának lefolyását és eredményeit elemezték, arra a következtetésre jutottak, hogy sorsdöntő eseményre került sor a párt életében, a párt csodával határos módon megmentette önmagát, és hogy Andrei Marga elnökké választása több újrakezdésnél: újjászületést jelent. Sokatmondóak a román sajtóban megjelenő címek: Színeváltozás, A romantika vége (Cotidianul de Transilvania), Marga és a PNŢCD újjászületése, Marga, a meglepetés (Ziua), Drámai fordulat, Ne nevessetek a filozófuson (Evenimentul zilei) és mások. A România liberă még nem döntött: ingadozik Octavian Paler szkepticizmusa (aki bírálja az újonnan kijelölt vezetők pragmatizmusát, és a kereszténydemokrácia helyett a hagyományos parasztpártiságot részesítené előnyben, vagyis a történelmet és az emlékezetet) és Alex Ştefănescu patetizmusa között.
A Parasztpárt nagyon egyedül maradt a 2000-es választások után. Nevéhez rosszindulatúan, kétségbeesetten, sajnálkozással olyan jelzőket kapcsoltak, amelyek rendkívül rossz képet alakítottak ki róla: gerontokrácia, katasztrofális kormányzás (mert végül az egyedüli bűnösnek tekintették), múltba nézés, az elődök dicsőségének felhasználása egyes mostani vezetők csalásainak takargatására. Ha a forradalom után, 1996-ig az volt a benyomásunk, hogy a tovább élő kommunizmus képviselői törnek a parasztpártiak megsemmisítésére, Corneliu Coposu halála után egyre gyakrabban éreztük úgy, hogy maguk a parasztpártiak azok, akik teljes erőből pártjuk szétverésén munkálkodnak. Egy adott pillanatban úgy tűnt, fennmaradásának már semmi értelme. Ezt mondta egy ismert történész is, és a választások után sokan kezdtek megbarátkozni a gondolattal. A patkányok újabb járatokat ástak ki, Emil Constantinescu pedig, aki a Parasztpártnak köszönheti, hogy bekerült a történelemkönyvekbe, bebizonyította, semmi köze a felelősség bizonyos erkölcséhez. Úgy vélem, kötelessége lett volna pártjában maradnia, jelöltetnie magát a pártelnöki tisztségre, dolgoznia - akár szerény tisztségben is - annak érdekében, hogy az visszatérhessen az ország politikai színpadára.
Másrészt már maga a gondolat, hogy a Parasztpárt eltűnik, s vele együtt elvész a történelem egy darabkája is, némi nosztalgiát váltott ki. Főleg Erdélyben. Az a párt volt, amelyet nagymértékben az erdélyi nacionalizmussal azonosítottak, de nem egy xenofób nacionalizmussal, hanem a lokálpatrióta büszkeség és a "kikerekedett" ország között megoszló, a görög katolikusságra, jelképes, mártírokká vált, moralitásukban nehezen elviselhető vezetőkre alapozó, a liberalizmust gyakran meghaladó (liberális) radikalizmusú nacionalizmussal. Egyes - a legtiszteletreméltóbbak közt számon tartott - vezércikkírók írásaiból kiolvasható az elégedettség afölött, hogy a Parasztpárt Andrei Marga megválasztásával talpon maradt. Érezhető továbbá, hogy a parasztpártiak körében miként nő a várakozás feszültsége (az összes pártok közül a PNŢCD rendelkezik a leghűségesebb tagsággal, akik hitüket családi politikai hagyományként kapták, s az sok esetben megpróbáltatásokhoz, börtönökhöz, deportálásokhoz kapcsolódik). Ők mindig is egy vezetőre vártak, és Andrei Marga bebizonyította, rendelkezik a vezetéshez szükséges képességekkel: tudja, hogyan kell az élre kerülni, mindig kész a tisztségek elvállalására, s a Románia egészére vonatkozó víziói, valamint az általa vallott (filozófiai) pragmatizmus mellett kész, előre elgondolt tervei is vannak.
Dan Pavel értékelése szerint "Marga egy nagy politikus képességeivel és tehetségével rendelkezik", és "ha 2004-ben jelöltként indul Románia államelnöki tisztségéért, akkor biztos, hogy a PNŢCD élén olyan mozdony áll majd, amely képes lesz visszahúzni azt a parlamentbe, sőt, még a kormányba is". Cornel Nistorescu konklúziója az, hogy Andrei Marga nem "ártatlan filozófus", hanem "olyan ember, aki hatalomra tör, könyörtelen versenytárs". Ami pedig a PNŢCD-t illeti: "olyan párt, amelyről azt gondoltuk, hogy fáradtan, az olcsó dicsvágy által megtépázottan hever a földön, de talált erőt a visszatéréshez, és a román politika színterén pályára bocsát egy nagy ambíciókkal rendelkező s azt műveltséggel és komoly szervezési tapasztalatokkal kiegészítő embert".
Az elnök Andrei Marga első politikai tette az volt, hogy maga mellé, jobbjára és baljára a történelmi tartományok egy-egy képviselőjét, Vasile Luput és Cătălin Chiriţát választotta. Hatalmát azonban mégis az erdélyiek biztosítják. Úgy vélem, az erdélyiek jelzéseket várnak és kívánnak Andrei Margától. Aki németes műveltségű, a multi kulturalizmus és a szubszidiaritás híve, és - gondolom - tudja, hogy szavazatai zömét Erdély adja majd. A PNŢCD kongresszusa után az egyik, leginkább e témára hangolt vezércikket a Cotidianul de Transilvania január 22-i számában olvastam Ioana Lupea tollából. A Parasztpárt új elnöke számára olyan lehetőség kínálkozik, amely akár küldetés is lehet: "az esély a PNŢCD transzszilvanista erezetének visszaállítására megteremtheti azt a transzetnikus pártot, amelyről az erdélyi - román és magyar - értelmiségiek beszélnek". Amikor a PNL aláírta a protokollumot a PDSR-vel, és sok képviselőjének helyét megőrzi a tűz közelében, amikor az RMDSZ aláírta ugyanazt a protokollumot, amikor Tőkés Lászlót mind jobban eltávolítják arról a fórumról, amelyen a döntéseket hozzák, és amikor a Szövetség vezetőit bírálják, amiért döntéseiket Bukarestben, szűk körben hozzák meg, sok út nyílik meg Andrei Marga előtt.
| 1954, Biharfenyves (Bihar megye); Familia, szerkesztő; Despre calitatea umană, Piteşti, 2000. |
Forditotta: BAKK Miklós
2001.01.13.
| |
|