Ovidiu PECICAN A megértés a döntő, és nem a bizonyítás A Provincia körkérdése  1. Bevallom, amikor Molnár Gusztávval együtt kigondoltuk ennek a kérdőívnek a három kérdését, úgy éreztem, hogy megfogalmazva őket, megpróbálok közelebb kerülni szakmabeli kollégáimhoz, akik - szélesebb körű vagy körülhatároltabb - elfoglaltságaik miatt közömbösen (vagy éppen ellenségesen) mennek el e mellett a prioritás mellett. A három önálló részre osztott kérdés voltaképpen egyetlenegy. A lehető legkevésbé provokatív módon fogalmaztam meg, nem zsurnalisztikai hozzá nem értésből, hanem hogy ne lobbantsak lángra olyan problémát, amely, úgy tűnt, sok kolléga számára... tabu. De mint a pszichoanalízis esetében, amelyben a jövendőbeli szakember egyúttal az első megvizsgált alany, illendő, hogy az első, aki a kérdésekre válaszol, maga a kérdésfeltevő legyen. Elmondom tehát, hogy valóban szeretnék egy ilyen egységes, globális történelmet, hozzátéve rögtön, hogy a többi (német, magyar, román, zsidó stb.) változat járulékának tekintem. Azt hiszem, nincs szó helyettesítésről, hanem a történetírás múltra vonatkozó vetületeinek új irányba történő kiegészítéséről. Haszna azonnal érezhető volna, mert azonnal láthatóvá válnának az Erdélyben más-más időközökben élt lakosság különböző emberi közösségei közti társadalmi, etnikai, kulturális, felfogásbeli viszonyok. Másik haszna - amit nem akarok figyelmen kívül hagyni - az lenne, hogy egy ilyen terv eredményeképpen olyan adatokat és értelmezéseket kapnánk, amelyek szükségesek mindenik etnikailag fokalizált változat újradimenzionálásához. Ily módon kiküszöbölődnének a perspektíva hibái, és csökkenne annak a veszélye, hogy az ideológiailag manipulált változatok hihetővé váljanak a kevésbé tájékozott olvasók szemében. 2. Nem feltétlenül szükséges - bár az intellektuális szolidaritás szép gesztusa lenne -, hogy az egész erdélyi lakosság közös történelmének megírásához a múlt három számottevő etnikumának (román, magyar, német) soraiból toborozzunk szakértői csoportokat. Végeredményben egy felvállalt és főbb részleteiben árnyaltan megfogalmazott terv alapján egy román - vagy zsidó vagy magyar stb. - történészekből álló csoport anélkül is elkészíthetné Erdély történelmének értékes szintézisét, hogy a másság képviselőinek a csoportba való felvétele - "politikailag helyes" - alibijéhez folyamodna. Nem hiszem, hogy olyan korban, amikor a kölcsönös gyanakvás még nem tűnt el, kötelező lenne vegyes csoportokhoz folyamodni. Másrészt le kell szögeznem, hogy egy ilyen csoport létrehozása már önmagában véve is eredmény lenne, mert kielégítené a kölcsönös bizalom új alapokra való helyezésének, végső soron az együttélésnek minimális igényét. Visszatérve azonban az egyszínű csoport által megírt "transzetnikus" történelem hipotéziséhez, azt hiszem, az a lényeg, hogy a csoport által kialakított kép azoknak az erdélyi közösségeknek a hozzájárulásáról, amelyek az idők folyamán a tartomány fejlődését biztosították, tiszteletet és valós érdeklődést mutasson. Tisztázni kell ezt a hozzájárulást, mert láttunk már szerkesztőbizottságok egy-egy kisebbségi tagja által forgalomba hozott nacionalista változatot is... Ilyen opció esetében, én személy szerint, legalábbis a munka első változatának elkészülte után, felkérnék néhány más nemzetiségű, a szóban forgó kérdésben jártas kollégát, hogy szakértői szemmel olvassa azt el. Kiemelném azt is, hogy egy ilyen változat nyilvánosságra hozásához nem tartanám fontosnak, hogy a szerzők részletesen ismerjenek minden korszakot, és ismerjék az adott korszak "etnikai" konfigurációjának minden változatát. Szerintem szintézisek írásakor nem a mi feladatunk egy-egy történelmi pillanat pontról pontra való aprólékos kutatása. Ebben az esetben más természetű képességre van szükség: az addig a pillanatig megjelent tanulmányok horizontjának lehető legteljesebb összefoglalására. Mindezen kívül szükséges egyfajta arányérzék is (nehogy a múlt egyik vagy másik elemét felnagyítsuk a többi kárára), vagyis az építői képesség. Végül kitűnő szintetizálóképességre is szükség van a lényegtelen részletek kiszűrése és a lényegesek belefoglalása érdekében, hogy olyan kiegyensúlyozott kép alakulhasson ki, amelyben a különböző erdélyi történelmi közösségekhez tartozó olvasók magukra ismerhessenek. Ez a tét, és kevesen lennének képesek eleget tenni neki. 3. Azok a problémák, amelyek az interetnikai kapcsolatokat belekeverték ebbe a kérdésbe, arra köteleznek, hogy a híres latin bölcs mondásnak megfelelően - audiatur et altera pars - felülvizsgáljuk saját felfogásunkat. Következésképpen egy ilyen vizsgálódásban nem mellőzhetők a gazdasági és társadalmi életre, a politikai viszonyokra vonatkozó kérdések. De azok sem, amelyek a különböző etnikai csoportok kultúrájára vonatkoznak. Egyetlen példa: hogyan érthetnénk meg az erdélyi román fatemplomok architektúráját, amelyek ortodoxok, anélkül hogy bizánciak lennének? Vagy a XVIII.-XIX. századi, szintén román és szintén ortodox, de barokk stílusú templomokét? Fölösleges, hogy a nemzeti viseletek, a népzenei irányvonalak és a hagyományos táncok stílusának keveredésére is felhívjam a figyelmet. Röviden, önmagunk múltjának nagyon kevés vonatkozását érthetjük meg anélkül, hogy a mások múltjára ne hivatkoznánk. Ebből következik, hogy a megértés a döntő, és nem a bizonyítás. 1959, Arad; BBTE, Európai Tanulmányok Kar, Kolozsvár, előadótanár; Razzar (Alexandru Pecicannal), Bukarest, 1998; Lumea lui Simion Dascălul, Kolozsvár, 1998. Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa 2001.01.13.