Sabina FATI Hogyan lett Iliescu demokratikus megmentő Az elnökjelöltek eredményei a választások első fordulója után ismét kétértelmű, a volt Szovjetunió államaihoz közelálló övezetbe helyezte Romániát, amelyben a neokommunisták tisztára mosása érdekében kitalálnak egy népszerű, extravagáns, diktatórikus tervekkel teli, a reformkommunisták által ellenőrzött vagy legalábbis ellenőrizhető szélsőjobb vezetőt. Kettőjük egymás mellé kerülésével a demokratikus világ és a hazai elkötelezett elitek fal mellé állítják a nacionalista szélsőséget, a kommunista vezér pedig a gonosz farkasból a demokrácia megmentőjévé válik, akit a közvélemény legzordabb és legaktívabb hangadói támogatnak. Ha Ion Iliescu valamelyik jobboldali jelölttel együtt került volna a második fordulóba, komolyan meg kellett volna harcolnia saját múltjával, és nemcsak a külföldi és belföldi sajtó tüzével szembesült volna, hanem az összecsapásokkal is a televízió egyenes adásaiban, amelyekben nem tűnt volna fel kedvező színben. Iliescu, még azok számára is, akik csalódtak az utolsó évek kormányzásában, elsősorban a múltat képviselte volna. Ezért a PDSR stratégái a legnehezebb, de Ion Iliescu felemelkedése szempontjából a legbiztosabb utat választották. Körülbelül két héttel az első forduló előtt, amikor a felmérések a biztos-első helyre tették Iliescut, szinte váratlanul emelkedni kezdett Vadim Tudor ázsiója, körülbelül olyan arányban, amilyen arányban esett a Ion Iliescué. A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb magyarázat az volt, hogy a televíziós adások előnyben részesítették a szélsőséges vezetőt, de az első forduló eredményei jóval a közvélemény-kutatások által megjósoltak fölött voltak, amelyekhez képest Vadim jóformán megduplázta a rászavazók számát, messze maga mögött hagyva az első fordulóban a jobboldal jelöltjeit, szabad utat nyitva ezzel Ion Iliescunak Cotroceni felé. Ion Iliescu pártja számára a hatalom teljes egészében való elnyerésének legbiztosabb stratégiája a PDSR vezetőjének Vadim Tudor melletti részvétele volt az utolsó menetben. Ennek a stratégiának legnehezebb részét a kormánykoalíció pártjai valósították meg, amelyek miután négy évig civakodtak kölcsönösen keresztbe téve egymásnak, nem egységesen jelentek meg a választók előtt. Van olyan gyanú, mely szerint ezeket a meg nem értéseket, amelyek a PNL és a PNŢCD közti testvérháborúban tetőződtek, belülről a csausiszta Securitate kliensei táplálták, de a jobboldal egyetlen vezetője sem törődött Constantinescu elnök figyelmeztetésével, aki február végén megmondta, hogy az akkori koalíciót a legfőbb ellenzéki pártnak elkötelezett régi Securitate emberei ásták folyamatosan alá. A koalíció pártjának főnökei nem tudtak vagy nem akartak tanulni az államfő leckéjéből, az egyedüliéből, aki elismerte, hogy "a régi politikai aktivisták osztálya és a régi szekuritátésok" győzték le. Sem a közvélemény, sem a politikai osztály nem vette túl komolyan Emil Constantinescu ilyen jellegű folyamatos kijelentéseit, amelyeket mindig a volt elnök elégedetlenségének és sikertelenségének számlájára írtak. Mint ahogy ő maga is elismerte, Constantinescu és a demokratikus erők megnyerték a választásokat, de nem tudták átvenni a hatalmat. Más szóval, a hatalom kantára azok kezében maradt, akik tudták, mit tegyenek vele közvetlenül a december utáni időszakban. És akik, lám, ez alkalommal, mint a demokrácia megmentőjét, visszahozták a hatalomra Iliescut és övéit. A választások második fordulója után látható volt, hogy az első fordulóban Vadim Tudorra szavazók 16%-a a második fordulóban Ion Iliescura szavazott, míg az ellenkező irányba való vándorlás, Iliescutól Vadim felé, csak 4%-os volt. Vagyis több mint 10%-a azoknak, akik az első fordulóban a szélsőséges vezetőt választották, a második fordulóban meggondolták magukat és a PDSR elnökére szavaztak. Nehéz elhinni, hogy ebben az egyenletben csupán a hazardírozás játszana szerepet és a riadóztatott információs médiák nyomása. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azokat a tapasztalatokat és manipulációs technikákat, amelyeket Ion Iliescu pártja mandátumának hét éve alatt hasznosított, mikor is utcai megmozdulásokat rendezett, bányászjárásokat rendelt meg, interetnikai konfliktusokat szervezett. De a PDSR stratégáinak találékonysága nem túl nagy, inkább a régi módszereket használják, amelyeket már elnyűttek a FÁK térségének államai, mégis sikerült elérniük céljukat: Ion Iliescu egyetlen éjszaka leforgása alatt az a demokrata lett, aki legyőzte a szélsőséget, és akibe most nagyon sok reményt fektetnek, míg a PDSR-nek sikerült ilyenformán rátennie kezét az egész hatalmi arzenálra. Ennek a pártnak vezetői most ugyanolyan konzervatívok, mint négy évvel ezelőtt, és a választások megnyerésének pillanatától mostanáig semmilyen pozitív jelzésük nem volt Nyugat felé. Kétszínűen kormányoznak majd, elfogadják a PRM parlamenti támogatását, lelassítják a reformot, lassan, de biztosan eltávolodnak a civilizált világtól, de sokféle vitrin-politikát folytatnak majd, jobbra és balra próbálva bizonyítani, hogy Romániában fejlődik a demokrácia. Nehéz és problematikus helyzetben előveszik a szélsőségesség bolondériáját és meglobogtatják Nyugat felé, igazolván ezzel az egyébként ellenőrzés alatt tartott szörnnyel önmagukat. Forditotta: HADHÁZY Zsuzsa 2000.12.29.