BAKK Miklós Rejtett regionalitás Választások  A november 26-án veszélybe került román demokrácia december 10-én (az Emberi Jogok Napján, ádvent második vasárnapján) megmenekült. A demokrácia érdekében "erkölcsi önmegtagadást" vállaló értelmiségiek most alighanem a mi is történt kérdésével vívódnak, illetve - a diagnózis birtokában - a hogyan tovább precíz kérdéseit próbálják megfogalmazni. A veszélybe sodort, majd megmentett román demokrácia látványa mindenek előtt azt tette nyilvánvalóvá, hogy a politikai rendszer egésze, s azon belül a pártrendszer mély válságban van. Az alábbiakban e válság természetrajzához s a rendszer változásának lehetséges irányaihoz fűznék néhány megjegyzést. 1. Egyértelművé vált, hogy a rendszerváltás óta eltelt tizenegy év alatt - négy parlamenti választás (1990, 1992, 1996 és 2000) nyomán - a pártok társadalmi beágyazódottsága még mindig minimális. Így van ez Közép-Kelet-Európa legtöbb országában, bár az arányok tekintetében biztosan van némi különbség. Az, hogy Románia esetében a beágyazódottság rendkívül csekély mértéke mit eredményezhet, csak most vált igazán láthatóvá. Székely István vetette fel, hogy érdemes lenne megvizsgálni az egyes pártok esetében a törzsszavazói kör és az úgynevezett "vándorló szavazatok" mennyisége közötti meglehetősen nagy különbséget (1). Legtöbb párt esetében olyan nagy ez a különbség a "vándorló szavazatok" javára, hogy a létező minimális társadalmi be ágyazódottságot is láthatatlanná tette. A Demokrata Konvenció 1996 és 2000 közötti pályaíve jól példázza ezt. A Konvenció összeomlásából lényegében az olvasható ki, hogy a polgári értékek társadalmi szigetei nem kapcsolódtak össze egy törzsszavazói bázisba, jóllehet ennek látszatára (az 1996-os "változás/schimbarea"-stratégia révén nyert nagy - "vándorló" - szavazattömegre) a konvenció elitje viszonylag sokáig építhetett. Azonban épp e látszat, a jobboldali szavazók számának és hűségének a túlbecsülése bizonyult fatálisnak a Parasztpárt ama döntésében, amellyel az 5 százalékos választási küszöb bevezetését szorgalmazta. (Ehhez természetesen megkapta az RMDSZ segítségét, amely - egyrészt - a szélsőségek parlamentből való kiszorításához, másrészt pedig a belső ellenzék kiválási kísérleteinek megakadályozásához gondolta alkalmasnak e választójogi módosítást, de a PDSR-ét is, amely akkor posztkommunista-baloldali nagypárti-gyűjtőpárti szerepét kívánta a küszöb segítségével konszolidálni.) A törzsszavazói bázis gyengeségét illetve hiányát két kisebb párt a "vándorló szavazatok" folyamatos begyűjtésének sajátos taktikájával kívánta pótolni. Erre a modellt a Demokrata Párt "dolgozta ki" 1997 derekán, amikor Ciorbea megbuktatása érdekében a koalíción belüli ellenzék szerepét kezdte játszani. Hogy ez lehetséges volt, az éppen a fentebb vázolt "kialakulatlanságokkal" magyarázható (nyilván, számos történeti-kulturális érv is felhozható magyarázatként), a lényeg azonban az, hogy a PD ezáltal - egyrészt - használhatta a kormányzati szereppel járó erőforrásokat, másrészt pedig begyűjthette a kormányzattal szembeni elégedetlenség politikai hozadékát, egyszóval az elégedetlenek "vándorszavazatait". Számos közvélemény-kutatás igazolta, hogy a PD szavazói tábora a leginkább "nyitott" és ezért a leginstabilabb is. De sikeresen átvette és alkalmazta a PD-modellt az idén a Nemzeti Liberális Párt is, amely jó érzékkel ismerte fel, hogy a Konvencióból való kitörésének ez az egyetlen lehetséges útja: a hatalomban való ellenzéki viselkedés. Ezzel sikerült jelentős támogatottságra szert tennie; és számára a kérdés ma az, hogyan stabilizálja szavazói bázisát. 2. A román pártrendszerben jelenleg két párt van, amely viszonylag biztos társadalmi beágyazódottságot mutathat fel: a Társadalmi Demokrácia Pártja és az RMDSZ. A Társadalmi Demokrácia Pártjának szegmentális társadalmi háttere gyakorlatilag már 1992-ben láthatóvá vált. Szavazóiról már akkor elmondhattuk, hogy inkább regátiak, mint erdélyiek, inkább falusiak, mint városiak, inkább alacsonyabb képzettségűek, mint magasan kvalifikáltak. Egyszóval: törzsszavazói bázisát a modernizációból kimaradt óromániai választók alkotják, s e bázishoz politikai-gazdasági konjunktúrák nyomán más ("vándor"-) szavazók is csapódnak. Ma, három választás (1992, 1996, 2000) adatainak birtokában elmondhatjuk, hogy a PDSR a román társadalom egyik nagyon fontos, történetileg kialakult törésvonalának szegmentális kifejezője, és e jellegét támogatottságának minden változása ellenére megőrizte. A másik biztos szavazói bázissal rendelkező párt az RMDSZ. Etnikai pártként a romániai társadalom egy másik történeti megosztottságára utal. Az RMDSZ és szavazói bázisa közötti viszony azonban eltér a PDSR és törzsszavazói közti viszonytól: az RMDSZ ugyanis nemcsak kifejeződése egy szegmentális társadalmi valóságnak, hanem szervezi is azt, mégpedig az oszloptársadalmakról szóló irodalomból ismert módon. (2) A két számottevő törzsszavazói bázissal rendelkező pártról máris kijelenthetjük, hogy regionális jellegű pártok. Aláhúzom, nem regionális pártok, csak regionális jellegűek. Bár törzsszavazóik egy regionális társadalom részét alkotják, igazán regionális párttá akkor válnának, ha programjaik vezérfonalává régióik érdekeinek képviseletét tennék. Ez viszont nem áll fenn, jóllehet, azt sem mondhatjuk, hogy e két párt programjában egyáltalán nem szerepel törzsszavazóik régiójának képviselete. Az RMDSZ esetében az idei választási kampány ezt nyilvánvalóvá tette: az "Erdélyben a jövő!" választási jelszava az RMDSZ-program erdélyi regionális érdekről szóló fejezetét tolta előtérbe. Azonban paradox módon a PDSR is képvisel egyfajta regionális érdeket: centralizmusa ugyan is olyan öröklött program, amely nem csupán a kommunizmus korszakába, hanem a két világháború közötti időszakba nyúlik vissza, s a Regát érdekeit szolgálta már 1918 óta. 3. A szavazói bázisa alapján fentebb leírt négy párt alkotja az új román pártrendszer meghatározó részét. Az ötödik pártról, az elnökválasztás kapcsán előtérbe került Nagyrománia Pártról most nem írok, mivel jóval kevésbé tartom meghatározónak, mint ahogy az november 26-a és december 10-e között tűnt. Bár szélsőséges pártként minden bizonnyal fennmarad, sorsát a másik négy által alakított rendszer határozza meg, s nem az a vezérdinamika, amelynek látványosságát nyomon követhettük az elmúlt hetekben. A négy meghatározó párt által kialakított rendszer jövője nagymértékben attól függ, hogy a két biztos törzsszavazói háttérrel rendelkező párt mellett mi történik a másik kettővel. Az RMDSZ és a PDSR által létrehozott, rejtett regionális polarizáltságot igazán dinamikussá azonban egy újabb regionális párt megjelenése tenné. A Provincia hasábjain egy transzetnikus párt szükségességéről és realitásáról elkezdődött vita ezért éppen most, ebben az új politikai erőtérben válik igazán aktuálissá. Mert éppen egy Erdélyben létrejövő, transzetnikus, ideológiai arculatát tekintve konzervatív-liberális párt lenne az, amely - egyrészt - közvetítő elem lehetne az RMDSZ etnikai-regionális programja és az erdélyi társadalom egésze között, másrészt pedig helyreállítaná a pártrendszer bal-jobb-egyensúlyát. (1) Ld. A közöny veszélye, interjú Székely István politológussal. In: Krónika, 2000. dec. 7. (2) Ld. Enyedi Zsolt: Politika a kereszt jegyében. Osiris Kiadó, Budapest, 1998. 2000.11.29.