BAKK Miklós Modellek és alternatívák Műhely  A novemberi választások nyomán körvonalazódó fordulat kétségtelenül stratégiai képzelőerőt mozgósító kihívás mindazok számára, akik nagyobb távlatban is végig szeretnék gondolni Románia politikai jövőjét. Erre vállalkozik Gabriel Andreescu is A helyhatósági választások és egy másféle politikai játék meghatározása című írásában (Provincia, 3.sz.), amikor az "őszi politikai kompromisszumról" beszél, vagyis egy olyan, a PDSR vezetésével megalakuló kormánykoalícióról, amely (a PNL mellett) az RMDSZ-t is magában foglalná, és amely így kellőképpen "színes" lenne ahhoz, hogy "erőforrásokat mozgósítson, párbeszédet biztosítson, kölcsönös ellenőrzést gyakoroljon, image-tőkére tegyen szert". E koalíció létrejötte egyrészt az RMDSZ "képviseleti érettségét" jelezné, másrészt "a multikulturális román társadalom" bizonyos fokú érettségéről is tanúbizonyságot tenne. Alapvető fordulatot jelentene - mondja Andreescu -, mert ha az RMDSZ-nek sikerül meggyőznie eljövendő koalíciós partnereit szerepvállalása jelentőségéről, akkor "egy más történelmi korszak projektjét" fogalmazná meg a magyar közösség és a román társadalom számára. Szerzőnk lényegében két érvre építi stratégiai okfejtését. Az egyik az, hogy az elmúlt tíz év során az RMDSZ nagyfokú stabilitásról tett bizonyságot, amely szavazótáborának megőrzött egységén alapszik, és amellyel minden körülmények között számolni kell. A másik érve: a kisebbségi képviseletet felvállaló etnikai pártok mindenkori kormányzati felelősségvállalásának van egy követhető európai modellje, a finnországi svéd modell. Csakhogy mindkét érv ellen komoly kifogások hozhatók fel. Az RMDSZ szavazóbázisának stabilitását Andreescu - bár nem mondja ki - lényegében bármilyen politikai vállalkozásba bevihető tőkeként kezeli. Ez viszont nincs így, jóllehet a román nyelvű médiában ez a közvélekedés már általánossá vált, mivel a választási eredmények látszólag ezt igazolják. Azonban a helyhatósági választásokon elért RMDSZ-eredmények finomelemzésével egészen másfajta következtetéseket fogalmazhatunk meg. Néhány nagyobb városban, s főleg ott, ahol egyébként az RMDSZ pozíciói nem tűntek veszélyeztetetteknek, kitűnt, hogy az RMDSZ-szavazók nem "etnikai szavazókként" viselkednek, hanem egy helyi (polgári) közösség tagjaiként. Vagyis: helyi programot, helyi jövőképet igényelnek. Mindez, az RMDSZ kormányzati szerepvállalását követően, már az országos politikai opciók szintjén is kezdi éreztetni hatását. Székely István megállapítása (Az RMDSZ két választás között, Provincia, 5. sz.), miszerint "a szövetség kormányzati szerepvállalásának időtartama alatt lényegesen módosult az RMDSZ többségi társadalom általi meg ítélése" s ennek eredményeképpen "az etnikai dimenzió mentén megfogalmazott érdekellentétek a választók számára egyre kevésbé jelentenek mozgósító tényezőt", minden bizonnyal helytálló. Ennek (is) következménye, hogy az RMDSZ szavazótábora - bár nem vetette le etnikai identitását - már nem elégszik meg az "önvédelem logikájára" épített programmal s az "ostromlott vár" archetípusára épülő jövőképpel. Vagyis: az etnikai természetű feszültségek csökkenésével a szövetség korábbi "önvédelmi üzenete" már nem biztosít kellő mozgósító erőt. Ezt igazolják vissza egyébként a felmérések is, amelyekben egyre nagyobb súllyal jelennek meg a szociális és gazdasági kérdések, s ezekre az RMDSZ-nek határozott politikai választ kell adnia. A válaszok viszont azt is jelentik, az RMDSZ nem oldhatja fel alapvető politikai opcióit egy akármilyen koalíciós partnerségben. De nem helytálló a finnországi Svéd Néppárttal vont párhuzam sem. A finnországi svédeket ugyanis nem úgy fogja össze pártjuk, mint az erdélyi magyarokat az RMDSZ. A Svéd Néppárt egyrészt a Finnországban kialakult, alkotmányjogilag is szavatolt teljes vertikumú kétnyelvűség rendszerének "watch dog"-ja: arra felügyel, hogy e rendszer ne sérüljön, s ha sérül, javítható, hozzáigazítható legyen a megváltozott társadalmi körülményekhez. Másrészt a svéd párt a világháború óta szinte töretlen kormánykoalíciós szerepvállalása válasz is a finn társadalom azon folyamatosan kinyilvánított igényére, hogy elsősorban Svédországhoz, a skandináv világhoz kíván kötődni (a román társadalomnak viszont nincs olyan egyértelmű közép-európai kötődése, amely folyamatos magyar közvetítést igényelne). A Svéd Néppártra egyébként a svéd anyanyelvű szavazóknak mindössze 70 százaléka szavaz, a többi szavazat megoszlik a többi finnországi párt között, amelyek majdnem mind rendelkeznek svéd tagozattal. A svéd érdekek egyeztetése ezért nem a Svéd Néppárton belül történik, hanem egy külön e célból létrehozott (nem közjogi) testületben, a Finnországi Svéd Parlamentben, amely lobbicsoportként tud működni mindegyik párt irányában. A finnországi és a romániai helyzet sok felületi hasonlósága mögött lényegében egy fontos különbség van: Finnország a politikai kultúra tekintetében sokkal homogénebb ország, mint Románia. A megosztott politikai kultúrájú romániai társadalomban a finnországihoz hasonló, tartós "konszenzualista modell" nem alakítható ki. A "konszenzuális" vagy "konszociációs" demokrácia romániai modellje természetesen jóval átfogóbb kérdés, mint az RMDSZ lehetséges stratégiájának problematikája. Az viszont evidencia, hogy a román pártrendszer működésképtelensége többek közt éppen az "RMDSZ-problematika" kapcsán vált szembetűnővé. Az RMDSZ-t is integráló vagy átalakító román demokrácia lehetséges modelljeiről minden bizonnyal lesz alkalmunk vitázni a Provincia hasábjain, most csupán arra utalnék, hogyan függ össze ez a nyilvánosság kérdésével. Az a jellegzetes attitűd, amelyről Marius Cosmeanu a Posztkommunisták, tépelődők, demokraták (Provincia, 5.sz.) című cikkében ír, nemcsak kitér e "forró kérdések" kemény - szociológiai és politológiai fogalmakkal történő - megvitatása elől, hanem a "soft beszédmód" minden stiláris produktivitása ellenére, valójában a politikai képzelőerőt is szűkíti, s ezzel paradox módon - minden reformista és kritikai szándék ellenére - a jelenlegi állapotot legitimálja. Márpedig nekünk épp ezt kell elkerülnünk. 2000.10.07.