„A multunk a második szív, ami bennünk dobog”1

 

„Történelmi korszakváltások nemzedéke minden időkben többet él, mint megállapodott emberöltőké. Élményei mozgalmasabbak, egyenetlenebbek, örvényesebbek”2 – vallotta Tabéry Géza író, szerkesztő, irodalomszervező a Két kor küszöbén címmel, 1957-ben papírra vetett önéletírásában. A torzóban maradt vallomásos műnek, élete számadáskönyvének jellegzetes vonása, hogy „korát úgy idézi, amilyennek ő látta, hitte vagy kívánta, s ne csodálkozzunk, ha a kortársi közelség olykor eltakarta előle a messzi távlatokat”3 – fűzi mintegy magyarázatként Tabéry Géza pályaívének vázlatos bemutatásához Robotos Imre. „Az indulás – és nem csupán saját kezdő lépéseinek, hanem többféle indulásnak – kor- és lélekrajza ez – írja Kovács János az önvallomás méltatásakor. – A 20. század elejének forrongó, társadalmi viharoktól terhes világa jelenik meg benne; Nagyvárad, a modern magyar irodalom bölcsője s a radikalizmus fellegvára, és Genf, a nemzetközi forradalmi mozgalom emigránsainak gyülekezőhelye. […] Ez után következnek életre szóló élményei: az első világháború és az ezt követő forradalmak.”4 „Száz meg száz emléktükörben villant fel előtte saját képmása, a fegyverek, amelyekkel hadakozott, és amelyeket aztán ellene fordítottak, eszmék, amelyekben hitt, s amelyek magára hagyták, férfiak és asszonyok, akik kitartottak oldalán, s akik megtagadták, művészi képsorok, amelyeket formába öntött, s amelyekről csak álmodott.”5 A Tabéry-legenda lassan távolodik, s mint a két világháború között született, majd feledésre ítélt sok más irodalmi alkotás, önvallomás vagy emlékírás, csak újraértelmezve hódíthatja vissza olvasóit. Ha ezen a szálon közelítünk az egyre ritkábban idézett Tabéry-életműhöz, esélyünk lehet megértenünk az író ellentmondásos világát. Ez a nyugtalan szellem, amely a genfi diákévek alatt formálódott, egyenlő mértékben vonzódva az orosz társadalomelméletekhez és a francia dekadenciához, bonyolult szerkezetű szövegkonstrukciókat teremtett. Az idézett ellentmondásos habitus műveiben is nyomon követhető. A műveire jellemző antinómiákat Sőni Pál a következő ellentétpárokra bontotta: történelem – mulandóság, romantika – realizmus, hagyományos alkotói módszer – modern formaújítás, epikus nyugalom – „szédült kapkodás”. Megannyi Szkülla és Kharübdisz, amelyek között Tabéry gályája hányódik. A szirtek változnak, a drámai ide-oda csapongás marad. Innen az újabb kettősség: makrostruktúra, az úgynevezett fantáziaképek sora (tehát: szerkezet, jellemábrázolás, a nem nyelvi jellegű nagyobb jelentésegységek képlete) műről műre módosul, a stílus (a képi mikrostruktúra) nagyjából változatlan.”6

 

Tabéry Gézát a holnaposok utóvédharcosaként, zsurnalisztaként, debütáló íróként, a Monarchia tartalékos hadnagyaként és irodalomszervező közemberként ismerte a polgári Nagyvárad, hogy napszámosként és múzeumigazgatóként ítélje feledésre a második világháború utáni „új világ.” A Tabéry-legendárium tele van harcokkal, viharokkal és szakításokkal. „Elszakitotta a tartósnak látszó vagy annak igérkező szálakat magánéletében és közéleti szereplésében egyaránt. Fiatalon szakított Boncza Bertával, hogy aztán életre szólóan irodalmi lovagja maradjon, szakított menyasszonyával Thaisz Ivanovna Vetovskinával, az orosz filozopter-lánnyal, akit regényben örökített meg. Szakított a Magyar Párttal, a Helikonnal, amelynek alapító tagja volt, szakított az irodalmi hagyományokkal, a szabadkőművesekkel, barátokkal s olykor a maga esendőnek bizonyuló hitével”7 – idézünk Robotos Imre kismonográfiájából. A Thaisz Ivanovna iránti lángolás éveit debütáló kisregénye, a Néma harc8 tette maradandóvá, aztán az 1914-es lembergi búcsú után örökre elváltak útjaik. A Boncza Berta iránti vonzalom az első csucsai találkozással kezdődött (1908), s azt követte 1910-ben a Sepey-ben megejtetett rövid találkozó; életre szóló levelezést és Tabéry részéről meghitt barátságot jelentett, még az után is, hogy az egykori csucsai kisasszony, Bébé, Ady Endre karján, Csinszka néven bevonult a magyar irodalomtörténetbe. Őt örökíti meg A csucsai kastély kisasszonya (1935). Az 1930-ban megjelent Emlékkönyv9 is inkább korrajz, publicisztika, mintsem önéletírás, akárcsak a Két kor küszöbén, mely „kevesebbet árul el az író lelkivilágáról, mint ennek a korszaknak a regényei, A néma harc, az Át a Golgotán10 és az Októberi emberek11, „mintha az átéltekkel könnyebb lenne számára a kitárulkozás”. A Két kor küszöbén számadáskönyvben Thais Ivanovna és a Boncza Berta portréja mellett egy harmadik asszony vázlatos rajza is előtűnik, az író későbbi felesége, Puskás Irén alakja. A harcok és szakítások szemtanúja, a franciás műveltségű nagyváradi lány 1916 szilveszterén ment feleségül Tabéryhoz. Puskás Irén megőrizte Tabéry Géza hozzá intézett leveleit, s azok részben belekerültek az önvallomás-kötetbe, de nyomon követhetők az Át a Golgotán című regény fejezeteiben és rövidprózai írásokban is. Ha Csinszka és Tabéry levelezése egyoldalú maradt12, mert az író levelei nem kerültek elő, az író és Puskás Irén kapcsolatáról most kallódó Tabéry-levelek vallanak. Az író Puskás Irént nem emelte be a múzsák tárházába, bár életének koronatanúja fontos helyet érdemel az életrajzában.

 

Puskás Irén nagyváradi úrilány a Tabéry család ismerősei közé tartozhatott, talán Tabéry Ármin irodájában titkárnősködött a tízes évek elején, bár erre az önéletírásban nem találunk utalást. A Két kor küszöbén jegyzetanyagában Robotos Imre utal a kapcsolat jelentőségére, „amely pedig döntően befolyásolta a Thais Ivanovnával való szakítást 1913-ban”13. Szorosabb ismeretségük a Tabéry Genfből való hazaérkezése utáni időszakra, talán 1912 szilveszterére tehető, amikor Tabéry Géza és Dutka Ákos Szeghalmon Rozsnyai Kálmán színész (Sidny Carton), különc, műgyűjtő, világfi és Dapsy Gizella (Nil) írónő otthonában vendégeskedett. Puskás Irén az írónővel állt rokonságban, így Rozsnyait nagyváradi kiruccanásai alkalmával a Puskás család látta vendégül.14 (Rozsnyai 1942-ben Ady-gyűjteményét, a későbbi Ady Emlékmúzeum anyagát eladta Nagyvárad városának.) „Magát Puskás kisasszonyt pedig úgy mutatta be Kálmán nekem, mint frissen megjelent regényem fiatal olvasójának legszebbikét. Genfben irt könyvem, a Néma harc, akkor már 1911 karácsonya óta kinn volt a könyvpiacon.”15