Nyitva felejtett ajtó
a pormacskák a legeldugottabb
helyeken
őrzik a hangulatokat
illatokat
titkokat
amikor elmentél itt felejtetted árnyékodat
nem őrzöm
mégis elterül itt a dolgokon
egykedvűen
mint egykor te a heverőn
ütőered lüktetései más testben indítanak el
hullámveréseket
nyitva hagytuk volna az ajtót emlékezetünkön
és most csapkodja minden kódorgó szellő?
gondolatodban a szavakat úgy rakosgatod
mint kirakósban a formákat
nem sikerül befejezned
újrakezded folyton
és végignézed
haláltusádat
és hallgatsz
a szavak mint üvegcserepek csillognak
a hozzád vezető úton
még nem tudom:
elindulok-e mezítláb feléd
