Városkép, képzelt város
A hiábavaló látszat-lokálpatriotizmus másik megjelenési formája, amikor ugyanezeken az internetes felületeken szavazást indítanak arról, melyik város a szebb, melyik színház, melyik városháza. Mintha ezt el lehetne ezzel dönteni. Nem is azzal van baj, hogy ilyen szavazásokat hirdetnek, hanem ahogyan ezt a játékot valóságos vagy virtuális lakótársaink milyen véresen komolyan veszik. A világ dől össze, ha a dobogó harmadik fokára szorulunk, mondjuk a rút Brassó és Temesvár mögé.
Többnyire azok a buzgó mócsingjai e most vagy soha, a mienk a leg(esleg)szebb vetélkedéseknek, akik bennfentes elhivatottsággal osztják meg, buzdító mondatokkal kiegészítve, a helyi kulturális rendezvények híreit, hogy aztán ezeken szinte soha ne vegyenek részt, majd az eseményről szóló tudósítást népszerűsítve térnek vissza a kultúrharc arcvonalába.
A látszat az, hogy e világhálós stréberek képviselik az igazi, értékelvű magyar váradiságot, mindig mindenkinél mindent jobban tudva, mint az a magabiztos fiatalember, aki a minap egy nyilvános előadáson próbált közbekotyogásaival okosabbnak látszani, mint a neves szaktekintély egyetemi professzor. A lényeg, hogy legyünk elhivatottak.
Azért az érem másik oldalát se takargassuk: nemrég (remélem) szégyenkezve eltávolították a világhálóról annak a hivatalos oldalnak a magyar nyelvű változatát, amely egy pénzzel alaposan kistafírozott projekt részeként borzalmas magyarsággal és hozzá nem értéssel vállalkozott a város népszerűsítésére. Vajh mikor lehetne egybekovácsolni a lelkes tenni akarást a megfizetett szakértelemmel? No mikor, szavazzanak!
Szűcs László költő, szerkesztő (Nagyvárad, 1965). A Várad folyóirat és az Erdélyi Riport főszerkesztője. Kötetei: Hátam mögött észak (versek, 1996), Időkút (kisregény, 2001), Bolondok a parton (versek, 2010), Gazoskönyv (válogatott publicisztikák, 2013).