„Weöres” az ég alja mifelénk

egykori öregek szemráncaikban alázat
kézcsók az osztó kéznek kézcsók
a rabló kéznek gyalázat
évek a lábukon eres béklyók

kendő alá nem fúj a szél fehérlik
a haj s őszi levelek az önkéntelen
könnyek szokások olvasók vezérlik
homály szemük előtt templomi csendben

a múlt század megrázta magát mint érett
körték a gaz közé hull minden érték
barna foltos arcot kivakar vérez
az öregnek még más a mérték

eltüzeled a kerítéslécet betonba öntöd
lapozza évezreded századát az ördög