Hazatérés után
Levegőhöz jutva a kétkedő megbánás satujából
messziről látom már ősz apám tárt karját kapujából.
Ódon, korhadt fakapun léptem ki, telt tüdővel,
de hatalmas, fehér vaskapun lépek be, időm teltével.
Csorba cukortartó állt a szekrényrádió felett,
most minimalista polc, rajta egyetlen könyvszelet.
Molyrágta függönyök helyett leng enyhe organza,
az ó és avítt lukmartnak már nem volt sok haszna.
Orrom magot szaglászna, de a papagáj rég megdöglött,
kezem bundát vakarászna, de agarunk rég megszökött,
hátam gyerekkoromban pihenne, de a hintaszék eltörött,
lábam a sövényen átvinne, de szomszédunk elköltözött.
Félúton megakad a gyönyör felé evező lúdbőr a hátamon:
cirmosom csíkjai ugyanazok, de dorombolása más nagyon.
A városvég volt csipogása csürhe ricsajba merül,
a meg nem élt meg nem nyert emlékekbe kerül.
Hazajöttem. Végre.
De az ismerős és idegen kavalkádjába borulva
vergődik örömöm, csápja csömörbe szorulva.
Míg én önmagam tékozoltam, minden megváltozott.
Költő, egyetemi hallgató, a Várad folyóirat 2013. évi verspályázatának fődíjasa. Szilágyperecsenben él.