der letzte Kuss

üres pohár az asztalon
odakint hull a hó
lángol a szívem
megöl az örökkévaló
várakozás, hová mentél?
vissza kéne jönnöd
tél van, s megfagy az
őrangyalod szárnya, mert
mintha most a hó is
erősebben szitálna
az ereimben a
mondataid folynak, s az égből
folyton folyvást hullnak
a világ vattacukrának
fehér szemcséi, lásd
el sem akar állni és
a szívem is sajog bele,
nélküled bennem is
megszületett
a karácsony bénító,
kínzó, fagyos
tele.