Nagyvárad a kávéházak városa – Kávéházi élet a Monarchia idejében

A Monarchia kezdetén a Szent László tér legjelentősebb világi épülete az északkeleti szegletében, a Sas (a későbbi Kossuth Lajos) utca sarkán levő emeletes épület, a Fekete Sas szálloda volt.

Fekete Sas szálloda

A Fekete Sas egyemeletes épülete a Kispiac (a későbbi Szent László tér) és a Sas (a későbbi Kossuth Lajos) utca sarkán volt. Az itteni telket az évtizedek során körbeépítették, a középen levő udvar később a vendéglő kerthelyisége lett, erre nyílt a vendéglő, ahová az emeleten levő szállodából is közvetlenül el lehetett jutni. Az emeleten a szobák mellett volt a nagyterem is, ahol bálokat rendeztek. A kávéház a sarkon a tér felé nézett, míg a söröző a Sas utcára nyílott.1

A Fekete Sas étterme

1868-ban a vendéglőt felújították. Az ekkor már megjelenő Nagyváradi Lapok szerint: „A Fekete Sas vendéglő derék bérlője, Mezei Mihály új étterme csaknem befejezés pontján áll; a nagy, tágas, kényelmes étterem díszességére nézve a főváros bármely éttermével vetekedhet, sőt azokat felül is múlja. Fél- és egész domborművekkel díszített falai, csinos oszlopai és csillárai ízlést árulnak el. A tervet és építkezést derék, fiatal építészünk, Rimanóczy Kálmán készítette, illetőleg vezette.”2

Nem feledkezett el az említett napilap a már elkészült étterem dicséretéről sem: „Mezei Mihály úr új étterme, mely eddig csak úgy pongyolában fogadá be vendégeit, gyönyörűen kifestve és díszítve fogja ezentúl üdvözölni azokat. Ismerve fővárosunk minden előkelőbb éttermét, bizton állíthatjuk, hogy sem nagyságra, sem csinre nézve nem találni párját a Sas új nyári éttermének a fővárosban sem.”3

A vendéglő felújításának örömére 1870 februárjában álarcosbált rendeztek benne.4 De ez az egyszeri rendezvény nem nyugtatta meg az egyik névtelen újságírót, aki már a közelgő böjti napokra gondolt: „Derék vendéglősünk, Mezei Mihály mindent megtesz közönségünk szórakoztatására, mint már számtalanszor volt alkalmunk elmondani. Rettegve gondolunk a farsang végefelé ránk jövő egyhangú, unalmas és böjti prédikációs napokra; s íme a Fekete Sas bérlője megmentett a szörnyű unalomtól azáltal, hogy Rainer József tiroli daltársulatát március 15-re lehívta városunkba.”5

Mezei Mihálynak még négy év adatott, hogy vezesse a Fekete Sas vendéglőjét, sörcsarnokát és a kávéházát is. Mindhármat 1874 őszén egy bérlőpáros vett át, s ők ebből az alkalomból felújították a helyiségeket és a berendezést.

„A Sas vendéglő új bérlői nagyban csinosítják, új bútorokat hozattak, a termeket parkettírozták, az udvari ebédlőt újonnan alakítják, s október hó folyamán jó konyhával remélhetőleg oly vendéglő álland a közönség rendelkezésére, minőnek hiányát régen érezzük. […]

Legnagyobb dícséretet érdemlik a bérlők Hillinger Lipót és Komornyik Benedek urak. Az egész szállodában nem maradt legkisebb hely sem mely festésen, lakkírozáson padoltatáson át nem esett volna; a gáz is az egész épületbe bevezettetett, és így nemcsak a kávéház, a sörcsarnok és az étterem, de a folyosók és szobák is mind tiszták, csinosak, a bútorzat és egyéb felszerelés az utóbbiakban az utolsó darabig mind új és elegáns, hogy szinte öröm azokban lakni. Még hátra van a nagyobb munkálatokból a nagyterem festése és parkettírozása és a főlépcsőn a márványlépcsők lerakása mi – mint bérlők remélik – jövő hó közepéig mind elkészül; egyszóval városunknak van valahára egy elegáns szállodája, hova a közönség örömest fog menni, hogy a szolgálat pontos és előzékeny lesz, arról majd gondoskodik Komornyik és hogy az ételek kivánnivalót nem fognak hagyni, arról kezeskedik Komornyik Benedekné asszony, ki országszerte híres mint páratlan szakácsné.”6

Hiába kezeskedett Komornyikné az ételek minőségét illetően, ha férje 1875. január 1-jétől lemondott. Állítólag Hillingerrel voltak nézeteltérései.7

Ezután Hillinger Lipót egyedül vezette a korabeli Várad legjelentősebb szállodáját, nagyon hosszú ideig, egészen 1906-ig, majdnem az épület lebontásáig volt annak közkedvelt bérlője!

Még 1875 tavaszán a kerthelyiséget újította fel, ahol a Heinrich főherceg nevét viselő 51. sorezred zenekara a nyári idényben hetenként kétszer, kedden és pénteken este válogatott zenedarabokat játszott.8

A kerthelyiség megnyitását hírül adó tudósításban elismerték, hogy nemcsak az udvar egy részének csinos kertté átalakítása, de az egész berendezés és a számos gázlámpa bevezetése Hillingernek nem kevés pénzébe és fáradságába került.9 Többször tartott a nyárikertben dalestélyt a város dalárdája is.10

Hiába igyekezett Hillinger Lipót megfelelni az összes követelménynek, 1879 nyarán már sokan azt latolgatták, ki foglalja majd el szeptemberben Hillinger helyét, aki a szálloda nehéz anyagi helyzete miatt a bérleti díj leszállítását, vagy ha az nem lehetséges, felmentését kérte. Az utóbbit fogadták el, és szeptemberre licitet írtak ki a szálloda bérlésére.

A Nagyvárad egyik újságírója védelmébe vette a bérlőt a Hillinger ügy című cikkében: „A Sas vendéglő bérletét megszokták már városunkban csak így nevezni, s ezért mi is csak e címet adjuk annak, midőn az e tárgy felett úton-útfélen vitatkozóktól azt kérdezzük, hogy talán mindegyiknek van egy-egy bérlője dugaszban, akit alkalmasnak vélnek a Sas bérlésére? Jegyezzék meg azt az intézők jól, hogy egy elsőrendű vendéglő bérletére alkalmas embert és pénzes embert nem olyan könnyű manapság egyszemélyben föltalálni, hogy olyan könnyen bánnak el Hillingerrel. Néhány évvel előbb még csak néhányadmagával állott városunkban a Fekete Sas mint vendéglő. Ma már minden utcán nyitottak egy-egy korcsmát az alatt a cím alatt, s e vendéglők tulajdonosai azt hiszik, hogy ők is elvezetnék a Sas bérletét. El ám, csak azt nem lehet tudni, hogy merre? Mert azt kifeledik az egyének a számításból, hogy Hillinger 80 000 forinttal fogott e bérlethez…”11

Az árlejtés napján, 1879. szeptember 10-én ugyanazon lap egyik újságírója (S. G. aláírással) elemezte a kialakult helyzetet, kifejtve saját véleményét: „Városunk legelső vendéglőjének bérletadására nézve ma tartatik az árlejtés a városi tanácsteremben, melynek eredménye fölött a holnap tartandó törv. hat. biz. közgyűlés fog végérvényesen határozni.

Mint a hír mondja, két párt fog e tárgyban alakulni, melynek egyike politikai pártszempontból tekinti az ügyet is, ennél fogva védelmezni fogja nézetét a végletekig.

E sorokban nem akarunk utat mutatni a törvényhatósági bizottságnak, de miután kicsinyes érdekek, személyes ellenszenv, megsértett hiúság jelölik e tárgyban néhány embernél az irányt: illő dolog ez ügyhöz a hírlapok útján is szólani, hogy az kellőleg megvilágittassék s a városnak ne csak reményben, ígéretben, de a valóságban is legyen meg már egyszer bár kevesebb de mindenáron biztosabb jövedelme.

Nagyvárad város évi jövedelmében igen szép tételt foglal el a Fekete Sas, városunk e legelső vendéglőjének bérösszege. – Néhány éve annak, hogy e helyiség újólag bérbe vétetett, s ez idő alatt a jelenlegi bérlő több ízben adott be a törvényhatósági bizottsághoz bérleengedési kérvényeket.

A legutóbbi időben a bérletbőli felmentését kérte a bérlő: Hillinger úr azon esetre, ha az általa kért bérleengedés meg nem adható. – A leengedés megtagadtatott, hanem a bérlet alóli felmentés megadatott a kérelmezőnek s a vendéglő új bérbeadására a pályázat meg is hírdettetett.

Azt beszéli a hír, hogy számosan vannak a konkurensek, sőt van olyan is, aki az eddigi bérösszegeknél többet ajánl fel a városnak.

Ha csak egy körömnyi igaz van is e hírben, annál több okunk van félteni az egész bérösszeget, ha csak azt nem mondja majd az a dugaszban levő bérlő, hogy a kávéházat, istálókat s a szobák egy részét műhelyekül fogja használni.

A Fekete Sas bérlete akkor volt jövedelmező üzlet, midőn Kolozsvár felé csak gyorskocsin jártak az emberek, s olyan vendéglők voltak versenytársai városunkban, mint a Szőlőfürt és a Csillag nevű korcsmák a Kolozsvári utca elején.

Ma már megállapodás nélkül utazik át városunkon Erdélyből vagy Erdélybe az utas. Ezenkívül a város polgársága – az a régi tekintélyes kaszt – nem a Fekete Sasban leli fel illő helyét, hanem apró társaságokra oszolva az utcai bormérésekben költi el felesleges forintjait.

A Fekete Sasra ma már csak akkor gondol valaki, ha értekezleteket kell tartani, s ha pártkérdéseket kell megvitatni, de mint szálloda, mint sörmérő- és kávéházhelyiség csak kevesek által látogattatik. És e kevés vendég nem bánja meg, hogy oda jár, mert a város legelső vendéglőjének jelenlegi bérlője ismeri a maga kötelességét, tudja azt, hogy a vendéglő jó hírnevét fenn kell tartani, ha azt akarja, hogy saját becsülete is megóvassék.

Az elmúlt négy év alatt szabad iparrá lett a korcsma, szabad iparrá a kávéháznyitás. Egy-egy új vendéglő – melyben talán egyenesen sem állhat magasabb testalkatú ember, gyakran több vendéget számlál, mint a Fekete Sas. – Úton-útfélen nyitják a kávéházakat, traktálják a közönséget olyan amilyen kávéval, s naponta számlálhat oly bevételeket, aminőt a Fekete Sas kávéház üzletkönyve nem tud felmutatni.

A kis korcsmákban 12 krajcárért adnak egy kis gulyáshúst, ennyiért kell azt adni a Sasban is, hogy a konkurencia folytán vendég menjen oda. De így van ez minden ételnemben, ami pedig a helyiséget, a bérösszeget s az étel minőségét tekintve igen nagy kérdés. – A Sas vendégei nem elégesznek meg, ha az étlap 2–3 pecsenyét kínál egy vacsorára. Itt minden szeszélyt ki kell elégíteni, hiszen ez a város legelső vendéglője! Nem lehet olyan szedett-vett személyzetet alkalmazni, hanem kell, hogy a kellnerek illő műveltséggel, biztosítékkal és becsülettel bírjanak, mert hiszen Nagyvárad város első vendéglője ez!

Midőn a Szigligeti banket megtartatott, s a vendéglősről sokan nyilatkoztak a körünkbe jött idegenek, s midőn a 3–400 ember között a legutolsó asztalnál is meg volt elégedve mindenki, akkor jó volt Hillinger. Csak úgy szorongattuk a kezét.

Mikor itt járt Szilágyi Dezső és 1 forint fizetés mellett rendezett ismét bankettet, nem volt panasz, akkor szintén örültünk, hogy ilyen kitűnő vendéglőse van ennek a Nagyváradnak.

Hanem mikor megmondta Hillinger úr, hogy afféle kutyafogdosási ügyek megvitatására nem adja át a vendéglő nagytermét, attól a perctől kezdve egy egész párt előtt leszállott a becsülete, s jaj volt annak a kérésnek, melyet Hillinger úr a képviselőtestület elé terjesztett!

Örvendünk azon, ha a törvényhatósági bizottság védelmezi a város érdekét, akkor és csakis így teljesíti a város iránti kötelességét minden egyes képviselő. De fájdalom, hogy sok esetben az érdek az irányadó, s az érdek okoz a városnak igen-igen nagy károkat.

Ne ragaszkodjunk a betűkhöz, mert a betű megöl. Tanuljunk a tapasztalatokból, mert nekünk van elég tapasztalatunk. – A személyes érdek hány embert emelt már a város különféle ügyeinek a vezetésére, – később pedig nagyon is megbánta, hogy odaemelte.

Nem a jó cimborán, nem a sokat ígérő kortesen kell tehát nekünk kapkodni, hanem a szolíd, reális embert kell megtartanunk.

Különben is a bérösszeg – melyet Hillinger úr leengedni kér, nem oly nagy, hogy tönkre tenné a város pénztárát.

De az a bajunk, hogy azt a lovat szeretjük ütni, amelyik legjobban húz, s nem törődünk azzal, hogy mily összeget képvisel a talán már be sem hajtható földbérhátrány.

A törvényhatósági bizottságnak tehát nem kell attól félnie, hogy bérlő nem akad. Oh ilyen lehet akármennyi, sőt olyan is, akinek pénzes ember fog állani (egy ideig) a háta megett. De a viszonyok a régiek fognak maradni, s miután a Sas kávéház vendégeinek nagyrésze ezentúl is – mint mondják – csak „köpködni” jár el a kávéházba: az új bérlőnek sem lesznek briliáns bevételei, s így félünk attól, hogy az nem fog majd kérni leengedést, csak várakozást, de e várakozás lesz majd végtelen hosszú, mely idő alatt éppen úgy lesz behajthatatlan a bérösszeg amint bevehetetlenné vált az a város földjeinek bérleténél.

A törvényhatósági bizottság higgadt gondolkozású és a tényeket mérlegelni tudó tagjai ezt bizonyára belátják, s hajlandók megadni a bérleengedést. Ámde vannak akik csak azért nem engednek, mert Hillinger nem adta át a nagytermet az ebek ügyében összehívott értekezlet megtartására.

Fájdalommal vesszük tudomásul, hogy városunk bevétele a bérösszeg folytonos leengedésével eddig is nagyot csökkent, de a körülményekkel alkudni kell – most engednünk kell; jöhet idő – talán nemsokára – midőn a Fekete Sas bérlete ismét meg fogja érni a régi bérösszeget. S…G…”12

Az eredmény: Nagyvárad város törvényhatósági bizottsága rendes havi közgyűlésének határozata alapján: „A tanács jelenti, hogy a Fekete Sas szálloda bérlete a megtartott árverésen az eddigi bérlő Hillinger Lipót, mint legtöbbet ígérő részére 6500 frt. évi bérért leüttetett. [nem a bérlő ütetett le, hanem az árverési kalapács, mellyel szentesítették a licit végét. – P. I. Z. megj.] Jóváhagyatik, s főügyész a szerződés megkötésére utasíttatik.”13 Magyarán: legelőnyösebb ajánlattevőként maradt Hillinger Lipót. A cikkből ellenben nem derül ki, hogy az évi 6500 forint kevesebb vagy több volt-e, mint az előző bérleti díj.