Kócos, merész és fiatal

Sipos Lajos irodalomtörténész, professor emeritus (PPKE), a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke, valamint Boka László irodalomtörténész, egyetemi docens (PKE), tudományos igazgató (OSZK) idézte fel a Kócos, merész és fiatal című esten az Ady Endre Emlékmúzeumban a Holnaposok irodalmi és társadalmi szerepének jelentőségét 2012. november 3-án. A beszélgetést – melyet a váradi A Holnapnak szentelt négyalakos szoborcsoport felállítását ünneplendő szerveztek – Péter I. Zoltán helytörténész moderálta.

Péter I. Zoltán: A hétből négy holnapos került a nemrég felavatott váradi szoborkompozícióba. Ady szereplése nyilván nem véletlen. Dutka Ákos volt az egyetlen váradi születésű, Emőd Tamás a társaság Benjáminja, Juhásznak bár nem volt a szerepe eléggé hangsúlyozva, de ha nem kerül a premontrei gimnáziumba helyettes tanárnak, s nem veszik körül a váradi irodalmárok, akkor lehet, hogy nem is alakult volna meg a Holnap irodalmi társaság. Vendégeinktől előbb azt kérdezném, hogy tetszik-e nekik a szobor?

Sipos Lajos: A szoborcsoport érdekes és nagyon szép. A váradiak és az idelátogatók azonnal magukénak érzik. Sokan megállnak mellette, virágot hoznak, mécsest gyújtanak, leülnek az üres székre, fényképezkednek.

Boka László: Nagyon örülök neki, s nagyon tetszik, de elárulom, a terveket jól ismertem, hiszen nekem annyi személyes közöm is van a szoborhoz, hogy az alkotója, Deák Árpád tőlem kért korabeli portrékat, fotókat munkája elején Ady, Juhász és Dutka esetében, hogy a portrék korhűek legyen. Itt alapvetően a húszas éveik derekán járó fiatalemberekről beszélünk: Ady az egyedüli, aki akkor, 1908-ban már túllépett a harmadik X-en, Dutka is meglehetősen „idősnek” számít a maga 27 évével. Emőd viszont még éppen csak belép a huszadik évébe. Az ő portréját kissé fiatalosabbra vettem volna. Ennek a négyes fogatnak különben az egyedüli hiányossága, ha van, csupán az, hogy nincsenek rajta valamennyien, mind a heten, de ennek egyszerű, tényszerű okai vannak: ők négyen találkoztak a leggyakrabban itt Váradon. Ez a négyes fogat a valóságban is gyakorta ült le közös asztalhoz azokban a nagyszerű időkben. S ugye van az a festmény is, itt látható az Ady-emlékmúzeumban, mely a szobrászművészt ihlette. Ők négyen azok, akik akár a Bodegában, akár itt a Müller kioszk teraszán is gyakorta találkozgattak.

P. I. Z.: Miklós Jutkával kapcsolatban – aki külföldön fotográfiát tanult – érdemes elmondani, hogy ebben az épületben a húszas évek elején egy fényképészeti műtermet rendezett be magának. Nem sokáig, ugyanis a város eredetileg úgy adott rá engedélyt, hogy csak cukrászda, kávéház lehet benne. Úgyhogy hamarosan átköltözött az Apollo palotába, s ott nyitotta újra műtermét. Boka Lászlót kérdezném még a ma esti beszélgetés címéről.

B. L.: Ez a „Kócos, merész és fiatal” Kosztolányi Dezsőnek a pár sora. Ő írt így A Holnap első kötetéről, azt, hogy önmagával igaztalan az, aki nem szereti ezt a kócos, merész és fiatal könyvet. Ez az egyik pozitív kritika, a Lehotai néven megjelent Kosztolányi-méltatás. A másik a Hatvany Lajos tollából való, míg Lukács György az, aki még nagyon pozitívan értékelte az antológiát. Kosztolányi sora önmagában is kedves és figyelemfelkeltő.

S. L.: Miklós Jutkához engedd meg, hogy hozzátegyek valamit. New Yorkban tanulta a fényképészetet a tízes évek elején, 1913-ban visszajött Nagyváradra és fotóműtermet nyitott. 1918. május 5-én, a Nagyváradon megtartott irodalmi esten azonban, ahol a Nyugat vezető írói, Móricz, Babits, Schöpflin léptek fel Ódry Árpád társaságában, nem tudott találkozni Babitscsal, ugyanis megbetegedett. Május 8-án egy levélben mentette ki magát, kilátásba helyezve, hogy nyári budapesti útján remélhetőleg találkoznak.

P. I. Z.: Ez tényleg nóvum volt számunkra. Említetted a Nyugatot is. Lehet, csak én érzem így, de talán a váradiak kicsit túlértékelik – s most talán magunk ellen beszélek – A Holnap szerepét, mert voltak s talán vannak olyanok, akik azt mondták, hogy A Holnappal indult meg valami új a magyar irodalomban, s a Nyugat majd csak akkor vette át a szerepét, amikor A Holnap feloszlott, s Ady is csak akkor állt be a nyugatosok csapatába. Ez, jól tudjuk, nem így van, hiszen a Nyugat első száma 1908. január 1-ji dátumozású, de már decemberben megjelent, közben a holnaposok csak február 24-én döntötték el, hogy irodalmi társaságot alapítanak. Előbb folyóiratot akartak, utána antológiát. Az lenne a kérdésem, hogy ezek után objektíven nézni mindkettőt, A Holnap és a Nyugat szerepét, miként lehet?

S. L.: A huszadik század elején elindult egy nagy irodalmi-társadalmi modernizáció, mely nagyon nehezen tudott lábra kapni. Azok az újságok, folyóiratok, melyek 1908 előtt megjelengettek, néhány számot értek meg, nem nagyon tudták összegyűjteni az akkor induló, más alkotói horizontban dolgozó költőket. A Holnap szerepe egyrészt az volt, hogy összegyűjtötte azokat, akik később meghatározták a magyar irodalmat, vagy legalább érdekesek, fontosak lettek. Oláh Gábor, aki Juhász Gyula barátja volt, a pesti egyetemen együtt jártak Négyesy professzor stílusgyakorlataira, elutasította a részvételt. Azt mondta, hogy igazán fontos dolog csak Debrecenből jöhet. Nem küldött verset Kosztolányi, kinek addig már megjelent egy kötete, s valószínűleg „rangon alulinak” tekintette a részvételt A Holnap antológiában. Tévedett. Hiszen ott volt a szerzők között mindenekelőtt Ady, két évvel az Új versek megjelenése után. Ott volt Balázs Béla, akinek 1911-ben megjelent könyve, A vándor éneke teljesen új irodalmi beszédmódot jelentett, ott volt Babits, akinek a második antológiával egy hónapban jelent meg 1909-ben a Levelek Irisz koszorújából című kötete. S természetesen ott volt Juhász Gyula, mint szervező is, akit egyetemista korában a Négyesy-féle stílusgyakorlaton a legnagyobb tehetségnek tekintett mindenki. Olyan nagy volt a tekintélye, hogy a fiatal hölgyek, ahogy akkor mondták, a kisasszonyok egymást félrelökve igyekeztek ráadni a kabátot.

B. L.: Amire a kérdésedben utaltál, hogy túlértékeljük kicsit A Holnapot, igaz is, meg nem is. Minden irodalmi jelenségnek ez a sorsa. Az egyik az elfeledettség, a másik a kultikus jelleg, tehát a túlértékelés. Ez így természetes. A gond csak az, hogy mindkettő a képletes kánon peremhelyeire utal. Az egyik variáns szerint nem ér el a képletes középpontba jelentőségét tekintve, vagy egyszerűen ismeretlensége miatt, a másik szerint már el is hagyta azt, minthogy a kultusz gyakorta elfedi a műveket és a valós teljesítményt. Ami a kezdetekre vonatkozik, az tényszerű, hogy a Nyugat megelőzi A Holnapot, ezzel nem is szabad vitatkozni. De ez nagyon bizonytalan volt abban a korban, amikor a Nyugat előzményeinek számító, a modern irodalmi törekvéseket felkaroló irodalmi orgánumok nem vertek gyökeret. Tudjuk, Ady Párizsból ír még 1908 nyarán olyan levelet Juhásznak és Ignotusnak, hogy no, mi van, megszűnt a Nyugat? A Nyugatnak olyan előzményei voltak tudniillik, amelyek valóban csak ideig-óráig tartottak, semmi sem garantálta akkoriban még, hogy a Nyugat ennél kitartóbb lehet. S azt is tudjuk, hogy Nagyváradon biza Juhász érkezése előtt is voltak kezdeményezések, melyek egyrészt a fővárosi centralizációval szemben próbálták megmutatni magukat, de főként a kor uralkodó konzervatív irodalmával szemben akartak valami újat, mást mutatni, mint ami – Hatvany szavaival – Arany János óta lefolyt a Dunán. Nagy feszültségek vannak e városban akkoriban, s tény, hogy mindezek mellett kovászt jelentett Juhász felbukkanása Nagyváradon. A premontreieknél a tanári állását elfoglaló poétát Dutka várja Emőddel az állomáson. Dutka számos fővárosi lapban publikált már ekkor, megjárta az Újvilágot és fél Európát, komoly tekintélye van. Általánosan is elmondható, hogy mire megjelenik az antológia, a benne megjelenő hét költő többnyire az irodalmi lapokból ismert és elfogadott volt. A forradalmat az jelentette, hogy egységesen jelentek meg. Ady nem véletlenül hívta később az egész mozgalmat a magyar lelkek forradalmának. Ebben a kontextusban kell szemlélni a Nyugatot és A Holnapot: két, törekvéseiben egymással rokon, de olykor rivalizáló társaság. S még egy nevet feltétlenül meg kell említenünk a Nyugat kapcsán, az Osvát Ernőét, aki – kevesen tudják – szintén Nagyvárad szülötte. Ő az, aki az első antológia megjelenése után egy csodálatos levelet ír Babits Mihálynak, azt írva benne, hogy „kérem, küldje el nekem minden művét”. A Holnap volt az a fórum, amely az addig teljesen ismeretlen Babitsot felfedezte a nagyközönségnek. Érdekesség, hogy 1908 májusában, a szervezés idejében írnak egy levelet Fogarasra Babitsnak. Juhász megírja baráti levelét, mely alá firkant három sort Antal Sándor, az első antológia szerkesztője, hogy: Tisztelt Babics úr! (így, még cs-vel), kérjük, azonnal küldje a verseit az antológia számára, mert az egyébként nyomdára már készen lenne. Igaz, e levél akkor még nem Holnapot emleget, hanem Hétmagyarokat, majd erről is ejthetünk pár szót…

S. L.: A Holnapnak és az 1918 áprilisában megalakult Holnap Társaságnak volt még egy nagyon fontos kezdeményezése: irodalmi esteket, matinékat, kiállításokat tartott. Azok a festők, akik itt megjelentek Váradon, még teljesen ismeretlenek voltak. Köztük volt Kernstok Károly, a Nyolcak szervezője és Márffy Ödön, Boncza Berta későbbi férje.

B. L.: Ez valóban az egyik legfontosabb nóvuma volt A Holnapnak, amit a Nyugat egy picit el is tanult tőle, ti., hogy matinékat szerveztek, ahol képzőművészet, színjátszás, szépirodalom egyszerre mutatkozhatott be. Az előző kérdéshez kapcsolódva azt is mondhatnánk, hogy A Holnap egyféle védőernyőt jelentett a Nyugat számára. Ignotus programcikke a Nyugatban 1908 januárjában meglehetősen barátinak tekinthető még a konzervatív irodalom tekintetében, vagy ellenében, ezzel szemben Antal Sándor előszava maga a botránykő, a forradalom.