Szent kacagás
Amikor a mi Urunk Jézus bejárta a Jordán-völgye tájait, találkozott egy nõvel, akit a Magdalából való Máriának neveztek. E némber egészen megszállott volt, mindenestül a démonok hatalmában sínylõdött, örömháza ajtajából odafutott a tanítványai és a kíváncsiak körében álló Mesterhez, zokogva térdre esett Jézusunk elõtt, kegyelmet és megtisztulást kért. A mi Urunk szíve megesett a bûneit megbánó nõn, megragadta két kezét, magához emelte õt, szemébe tekintett s megtisztította a könnyezõ asszonyt a hét förtelmes bûntõl. Urunk szelíd tekintete kiûzte Mária Magdalénából a szívbõl elõtörõ gonosz gondolatokat. Elhervadt Mária Magdalénában minden lelkében gyökerezõ förtelmes szándék, amely asszonyban teremhet, prostituáltság, gyilkosság, házasságtörés, kicsapongás, lopás, hamis tanúság és káromlás.
– Tiszta vagy immár, asszony! – mondta Urunk Jézus Mária Magdalénának a megtisztultatás után. – Taníts ezután más némbereket arra, hogyan menekülhetnek meg a Gonosztól.
– Én tanítsak asszonyokat? – kérdezte Urunkat Mária Magdaléna. – Kurva létemre én beszéljek tisztaságról, tisztességrõl és erényrõl?
Urunk Jézus meglepõdött, magához szorította a hét bûntõl megtisztított asszonyi testet, szemébe nézett Mária Magdalénának, a két kicsiny tóban az üdvözülés halacskái ficánkoltak. Urunk elmosolyodott, aztán halkan fölnevetett, végül harsánnyá erõsödött szent kacagása. Átragadt a jókedv a környülállókra is. A tiszta asszony odasimult Urunkhoz, élvezte az ölelést, Jézus pedig simogatta a haját, és nevetett, tiszta szívbõl nevetett, kacagott, mint az ártatlan kisgyerek, a legtisztább szívû, a legtisztább lelkû. Vérárama két ölelõ karján keresztül átpezsgett Mária Magdaléna szívébe, s onnan visszatért a szent test ereibe és a legszentebb szívbe.
Az ég zenitjén a nap szája is fülig szaladt, s a Jordán halai ezüstbõl gyémántba váltottak. Mária Magdaléna kibontakozott Urunk ölelésébõl, baljával megragadta Jézusunk jobbját és szerény lakába vezette õt. A tömeg csodálkozott, hogy Urunk Jézus betér az átkos hírû házba, ám alkonyattal Istenünk fényessége koszorúzta a piciny lakot, a nép letérdelt a porba, hangos hozsannát kiáltott. Reggelre kelvén Urunk Jézus meleg simogatást kapott Mária Magdalénától.
– Ilyet még soha nem tapasztaltam – mondta a nõ. – Immáron a szívem is másképp dobog.
Jézusunk újra fölkacagott, oldottan és mindent elborítón. Odakint ez újabb csodára, az átkos ház körül megébredtek a térdeplõk, s nevetni kezdtek õk is. Tiszta szívbõl. Fölállottak, nyújtózkodtak, recsegett, ropogott elnyûtt térdük, ám abban a pillanatban, mikor Mária Magdolna kezében seprõvel kilépett az ajtón, és seperni kezdte a ház elejét, mindenki térdet hajtott elõtte, porba hullott és imára nyílt a szája.
Urunk Jézus a pompás reggeli után visszabújt még az átkoktól megtisztított ágyba, a második kegyeletteljes istenáldás után szundított is csöppet. Néha-néha halkan horkantott kicsinyég, ahogy egy ház fejéhez igazán illendõ.
Balogh István tanár (1946, Zenta). Az Újvidéki Egyetem Bölcsészkarának magyar tanszékén diplomázott. 1993 óta Magyarországon él, jelenleg Budapesten magyartanár. Tizenöt kötete jelent meg: versek, regények, novellák, mesék, tanulmányok.