Zsákmányolás
Itt az út mentén olyan könnyű, s olyan nehéz.
Ha nem győzettél le, miért e megalázás?
És miért e beletörődés? És e nemfelejtés?
Mire való a nagy szemle, ez a sokkolás?
Viszi magával zsákmányait, viszi, viszi.
Félsz odakapni, hiszen abból kéztörés lesz.
A látóhatár folyamatosan veti ki.
Hogy viselheted el ezt a kényszerűséget?
Szépség, jóság, öröm, álom, hit harctalanul
estek el. Nem fáradsz-e vonszoltatásukba?
Bámulod a barbárságot vigasztalanul,
Nem tudva azt, hogy ezután mire is juthatsz.
Mégse legyőzetés ez, hanem tanulsz feladni.
Bizony, érted nincs könyörület sem alázat,
S ragaszkodás nélkül, ősbizalmat sejteni,
Hogy az idő bitangsága mindig csak látszat.
Molnár Zsolt költő (Nagyvárad, 1983). Születése óta mozgássérült, tanulmányait magánúton végzi, verseit tollba mondta, később speciális billentyűzet használatával önállóan alkot. Szerepelt az amatőr tehetségek 2007-ben Magyarországon megjelent antológiájában. Első kötete, Kapaszkodom címmel, a 2009. évi Könyvmaratonra jelent meg. Második kötete: De te itt maradsz (Nagyvárad, 2011).