Ma láttam a kóberes szekeret

Tíz költő ült rajta és tíz festő,
néhánynak arca merő szakáll,
a többi borotvált – ott rejtőztek el
a vakolatlan, színes szalonokban.
Néha a pokróc félrelibbent,
olyankor, amikor aláereszkedtek

a temperamentumos, barna mecsetekből.

Először csak a felület színein
akad- és ütközik meg a szem
és faggatózik szégyentelenül –
sajnos csak jóval később indulnak útnak
sós sugarakként a mélyebb árnyalatok,
nyitják körkörös ámulatra a kételyt
más rímek, foltok, lényegek jelei.

Ellentávlatai ezek a tövisbokornak,
melyen már születésekor
átlépett az ember.