Fábián Imréné Mérai Csilla
Mióta angyallá változtál…
Tehát úgy kezdődött az egész, hogy március utolsó hetében, 2000-ben, egy nagy „Jöjjön, aminek jönnie kell” után Fábián Imrével megvettük ezt a házat a Tükör utca 11-ben és ide költöztünk. Mindenki aggódott miattunk, őszintén megvallva nekem is reszketett a gatyám, hogy mi is lesz, de ezt a témát már nem lehetett tovább ragozni. Lépni kellett, vagyis nem lépni, inkább ugrani. Ugrani bele a közepébe. Valahogy úgy is éreztem magam. No nem mintha most ugrottam volna először úgy, hogy nem is nézem, hova. Tulajdonképpen egész együttéltünk ilyen ugrásokból állt. Ő fogta a kezem és azt mondta, hogy most ugrunk. Ha így visszagondolok, én tulajdonképpen sohasem láttam biztosan a „hova” és a „miért”-et, de azt egészen biztosan tudtam mindig, hogy nekem vele kell ugranom. Érdekes módon ezen soha nem gondolkodtam el. Most utólag meg kár lenne megideologizálni. Ezt az utolsó ugrást azért mégis megpróbáltam halogatni, ő már néhány éve ugrásra készen fogta a kezem, de valahogy mindig visszahúztam. Most éreztem, akarok vagy sem, ugrani kell. Ha nem ugrok most, őt is képtelenné teszem a változtatásra, amire már régen készül, csak miattam hezitál ennyit. Hát megszorítottam a kezét és ugrottunk. Hogy miért éppen ide a Tükör utcába, nem is tudom. Sok minden szólt ellenne, és sok minden szólt mellette. Tulajdonképpen mi sem tudtuk biztosan, hogy ez most a lehetőségek közül a legjobb-e, de úgy éreztük. Megpróbáltuk mások véleményét is meghallgatni, de rájöttünk, hogyha mindenkit meghallgatunk, akkor döntésképtelenné válunk. Itt élünk a Tükör utca 11-ben. Az udvaron Sása kutyánk, a malamut, aki nem is kutya, hanem falkatárs.
Első nyarunk itt a Házban úgy telt el, hogy szinte észre sem vettük. Mesterek és mi is mind dolgoztunk, hogy lakhatóvá tegyük a környezetünket. Szerencsére meleg, száraz nyarunk volt. Jobbára nagyon meleg volt, főleg éjszakánként, mikor a manzárdban egymás hegyén-hátán forgolódtunk. Hajnalban, mikor már aludni is lehetett volna, fel kellett kelni, jött a mester. Érkezése után ő is lefeküdt ugyan, mert még korán volt, de akkor jött a vonatja. Nekünk meg már felesleges volt visszaaludni, az udvaron nomád körülmények között megfőztük a kávét, kiosztottuk, mosakodtunk, megbeszéltük mindenkivel a napi teendőt, és holtfáradtan bementünk a munkahelyre pihenni.
A Tükör utca a velencei negyedben van, közel a vár meg a piac, no és átellenben, a Kolozsvári út túloldalán van az ecetgyár, ami lehet, hogy már nem is működik. Mindenesetre a környéken rengeteg az ecetfa, a néhány ásónyomnyi kiskertünkből egész nyáron gyomláltuk. Lehet, hogy valami összefüggés van az ecetgyár és az ecetfák sűrű megjelenése között.
Kurta kis utca néhány házzal, lakói ilyen meg olyan emberek. Van az utcában három örökké éhes kóbor kutya, akiket esetlegesen etetgetnek a lakók. Egyébként a Tükör utca – amely majdnem mindenhez közel van, még a világhoz is – távol van az óvodától, az iskolától és a munkahelytől.
Így aztán meg kell szervezni a reggeli szétszóródást ugyanúgy, mint a délutáni begyűjtést. Naponta megtapasztaljuk a közlekedés összes válfajának szépségét és nyomorúságát. A reggeli rendelt taxi, amelyik ötünket kell célba juttasson, vagy túl hamar jön, vagy késik. A délutáni villamos kétmegállónyi távolságon a koldusok minden típusát elébünk lökdösi.
Örömforrásaink viszont, úgy látszik, kiapadhatatlanok. A sok kétségbeesésben, gondban, bánatban, nincstelenségben azért mindig akad valami, ami megcsillantja szemünkben a fényt. Az ilyen kis örömöket gyűjtve, fel-felidézve mindig van erőnk a továbblépésre. Ezek a lépések kényszerűségből fakadnak és nem lehet elkerülni őket, félünk tőlük mindig, de egymásra nézve erősítgetjük magunkat. No meg aztán most már elég sokan is vagyunk a magunkerősítgetéshez.
Most, mióta angyallá változtál – mert te csak az lehetsz, mind a létben, mind a nemlétben –, az örömforrás alig csörgedezik…
A szerző 2010. április 10-re, a Fábián Imre költő, újságíró, könyvkiadó halálának 5. évfordulóján rendezett megemlékezésre készítette a fenti szöveget, ám végül nem olvasta fel. Alig két héttel később, április 30-án elhunyt.
