Merényi Krisztián
Józsi bácsinál
– Hova megyünk, apu?
– Józsi bácsihoz!
– Már megint?… Auuu, ez fájt!
– Miért kapott pofont Burkus?
– Te is kaphatsz, ha nem hallgatsz!
Pedig a kövér, öreg Józsi bácsi okos, jól sakkozik, és sok nyelven beszél. Mégsem szeretünk odajárni. A villamos gyorsan átér a Dunán. Leszállunk a pályaudvarnál, onnan gyalog a körúton. Beérünk a hűvös lépcsőházba. Csengetünk. Józsi bácsi köntösben nyit. Vietnamibalzsam-illat csapódik ki a lakásból. Hallókészülékét babrálja. Rekedtes, berregő hangján betessékel minket:
– Gyertek, pakoljatok le.
Apunak most is ad valamit. Sosem látjuk, hogy mit, mert mindig elfordulnak. Apu fejlehajtva köszön el. Józsi bácsi szereti a gyerekeket, és régóta van egyedül. Ezért kell látogatnunk. Az asztalon kóla, sajtos tallér, száraz teasütemény. Burkus otthon érzi magát. A fotelba ugrik, bekapcsolja a televíziót. A szobadíszeket nézegetem. Józsi bácsi Burkus mellé ül, és kérdezi: „Jól megy a suli? Van már lány? Hogy kosztolsz?”
Burkus illemtudón, tagoltan válaszol, aztán kerek szemmel mesél az iskoláról. Józsi bácsi figyelmesen hallgatja, közben egyre jobban fújtat, szuszog, és Burkus combjára teszi a kezét.
– Feküdj hanyatt, megmasszírozlak.
– Jó, Józsi bácsi, de utána Vikádiét is, ugye?
– Persze, csak feküdj már le!
Burkus hátát nyomkodja balzsamillatú kezével. Egyre lejjebb halad, közben fújtat. A televízió érdekesebb híreinél a sajtos tallérhoz kap. Majd Burkus hájas hasát markolássza, keze becsúszik az alsónadrágba. Szegény Burkus nem szól, de látszik rajta, hogy fél. Józsi bácsi hol alul, hol feljebb matat, közben berregi:
– Eeezt szeretik a lányok, ha itt simogatod nekik… hmm… erre van a csikló… na, hadd nézzem, mekkora már…
Burkus hagyja, hisz csak úgy kap zsebpénzt.
Józsi bácsi elvitte tavaly őt egy hétre Bulgáriába. Az utazás után Burkus sokáig bepisilt. Mostanában is beszél álmában, és gyakran felriad. Józsi bácsi a hazaérkezéskor Burkus kezét fogta, s legalább tíz évet fiatalodott.
Burkusnak egyszer azt mondta, hogy azért dögönyözi őt szívesebben, mert én csontos vagyok. Józsi bácsi a múltkor benyúlt neki oda, ahol kakilni szokott. Ez nagyon rossz volt Burkusnak; szégyellte magát és csiklandozta. Megkért, hogy ne mondjam el senkinek.
Több mint két éve járunk ide. Anyunak azt kell mondanunk, hogy Józsi bácsi nagyon aranyos, szeretünk nála lenni, kapunk zsebpénzt és leckét tanulunk.
Karácsony előtt is ott voltunk. Józsi bácsi sok likőrt ivott, és olyanokat csinált, amit eddig még soha. Nagyon vártuk, hogy elvigyen minket apu, és sose hozzon vissza. Burkus szomorú szeméből láttam, hogy ne reménykedjek, ő már csak tudja; okosabb és nagyobb nálam.
Apura nézek, Józsi bácsival beszélget, megveregetik egymás vállát. Végül hosszasan kezet fognak. Meglátom azt a valamit, amit Józsi bácsi mindig odaad apunak; a nagyon sokat érő lilapénzt, amilyenekből anyuék a lakást vették.
Úgy sodródunk a körúton lemaradva, mint két vihargyötört falevél. Apu csak ritkán néz hátra.
