Merényi Krisztián
Csodálatos leolvasók
Húsz éve nyomom ezt a melót. Akkor azt hittem, pár év terápia, oszt elég. Jó menekülési lehetőségnek tűnt a korábbi munkahelyről.
Először azon lepődtem meg, hogy ezek a magamfajta betanított kollégák mily tisztán és értelmesen beszélnek, legalábbis az építőiparhoz képest. Mindegy volt, milyen szépen beszélünk, állatszámba vesz minket a fogyasztópopuláció. Főnökeim kedves, nyitott emberek, állandóan tájékoztatnak a leolvasók múltjáról, jelenéről. Épp munkát adok le, amikor anyagfelügyelőm, Győző hírt közöl:
– Most olvastam, hogy volt kollégánkat, Morcs Toncsit lecsukták pedofíliáért. Nem volt gonosz gyerek, nem hiszem, hogy bántott volna valakit. Csak mindig otthon kíváncsiskodott a neten.
Mellbe vág, még akkor is, ha nem ismerem, hiszen kis közösségünk inkább a jó értelemben vett neves emberekről hírlik, mint például Kutyuló Béla egykori válogatott labdarúgónk, vagy egyik híres zenekarunk gitárosa. Kérdezem Győzőtől:
– Igaz, hogy Tibi önkormányzati képviselő lett?
– Micsoda? Öt éve, hogy abbahagyta, de állítólag visszavárják. Streszszesnek találta, azért jött ide lazítani. Közel állt az idegösszeomláshoz.
Másik munkafelvevőm, Simi épp szétlő valamilyen robusztus űrhajót a komputerén (ilyenkor mindig hátravágja magát, s kárörvendő grimasz feszül arcán). Nem állja meg szó nélkül:
– Én se vagyok piskóta, ha már itt a kollégákat istenítjük. Fotókiállítások tucatja, na és kerékpármaraton. Nem is egy! Ja, bocs!
Tisztelettel hallgatjuk Győzővel. Elismerjük zsenialitását, persze ebben benne van a főnök iránt tanúsított alázat is. Épp az egykori idegenlégiós srác érkezik munkát leadni. Neki se lehetett könnyű élete odakinn. Simi anyagfelügyelőnket, Győzőt méltatja, de az hevesen tiltakozik. Aztán érkezik a fitneszedző-manöken, őt követi a kickbox-bajnok. Vagyunk nyolcvanan, de alig akad köztünk, aki ne lenne valami más is, mint egyszerű leolvasó. Simi böki oda nekem:
– Hogy ne csak magamat emeljem. Mit szólsz Demihez?
– Ki az?
– Ne szórakozz! Kérjem a menesztésedet? Ugye csak hülyítesz?
– Most tényleg nem hülyülök…
– Akkor figyelj, apróságom. Megsúgom, Demi a vívó olimpikonunk. Melbourne, Róma… világkupák győztese, mond ez neked valamit, pépész? Barátja volt Szmirnov, akit a közvetlen közelében szúrtak le.
– Nem tudtam, te jó ég, komoly? És ő is leolvasó? Mutasd csak a fotóját!
– Várj, mindjárt. Aha, amúgy volt leolvasó, áthelyezték ellenőrnek, nem felelt meg a pályázati feltételeknek. Na, ő az.
– Te jó ég, ő tök szerény figura. Mindig kedves és előzékeny, már-már kicsit olyan örülökhogyélek típus.
– Ja, ja, aztán itt a fotója neki is. Géza, volt politikus. Ne bambulj, kilépett, mielőtt te jöttél. A fiatalok pártájában szédítette a népet, de aztán besokallt, nem neki való a mocskos világ…
– Nem betegség miatt lépett ki? – szól közbe bizonytalanul Győző.
– Milyen betegség? Beszélsz marhaságot!
– Oké, Simi, akkor rosszul tudtam, bocs.
– Na szóval ő politikus volt. Vagy Németh, aki majdnem Győr polgármestere lett, valami hatvan szavazaton múlt, és most a harmadik kerületben kaparja hó alól az aknákat.
– Persze, egy jó fej pecás gyerek, de hogy polgármesterjelölt…, nem is tudtam – dörmögöm, aztán kávézni invitálom hólyagosra ült fenekű főnökeimet.
– Oké, menjünk – feleli Győző, de amint látom, Simi sem tiltakozik. Hozzáteszi:
– Csak, ha te állod!
– Én hívtalak, ez természetes – felelem, aztán Simi folytatja:
– A Pipi Laci mekkora néptáncos volt. Emlékeztek rá? Értekezleteken mindig szétérvelte a nagyigazgatókat is. Nem bírtak vele. Intellektuálisan, csendben zúzta porrá az okosokat. Pipi nem volt szívbajos. Jobb állást kapott, papírbolti eladó lett. Elég sokat tanult. Ha jól emlékszem, még érettségivel is rendelkezett!
– Bizony – hebegi Győző, és hozzáfűzi: – Szegény Sztagovics jár a fejemben. Búskomor gyerek volt, de mégis sikeres színdarabokat írt. Egyik bemutatója után bemocskolták szarral a művészkijáratnál gyülekező állatvédők! Vagy tíz vödörrel öntötték nyakon.
– Kellett neki állatkínzásról írni, valahol megérdemelte – mondja Simi.
A szerző további írásai
