Mezősi Miklós
Fullasztás vagy koszorú – ellen-átok (Az örök gyermekség költőjének tiszteletére)
Mit szólsz ehhez, szép Helené
és aranyos Aphrodité
(díszes trónus a tiedé)?
s amennyi tanítványotok,
szép leányok s asszonyok –
mondjátok: ti mit szóltok?
Éva, Phaidra, Médeia,
Salomé meg Béthsabé,
Fiordiligi s Júlia,
Kleopátra és Zerlina
és az összes Grácia,
Kháriszok és Mária?
(ezt én írtam, de írhattam
volna mást is, ezt vagy azt is –
én, vagy más is óhatatlan,
bírhatatlan ám nyugodtan.
mert nem az kell, hogy én írjak,
éppen én – csak ne a varjak,
s más efféle apró barma
vagy nagyobb, de semmi karma
nincsen, ám körmét növeszti
s fogát vicsorogva veszti.
nem pont az kell, hogy én írjak,
kell azonban, hogyha hívnak.
gyémánttengely elkorrodál:
varjat kígyó most sem komál.
Éden-Évám, tapodj rájok,
cipősarkkal morzsold fejök;
tudod, hogyan megy ez velök –
az Írás is mondva-mondja).
Ne engedd, hogy gomblyukamra
tapodjon a cipősarkod.
Gomblyuk mögött a szívkamra
vágyva-várja tapodásod.
Dobog egyre, de nem dohog,
ég, de földi lángon lobog
– mígnem a vég besompolyog.
De addig sem füstöl-kormol,
tiszta derű, de nem hűsöl.
Íve szépnek mindnek híve.
Egyre kérlek, hátha elég:
gomblyuk mögött a szív lobog,
tiszta minden, ami ott van,
nincsen ott doh, nincsen samott,
friss az, mint a hó és ropog,
hogyha csizmában taposod.
Járj hát közben énérettem:
ezt mondjad majd, tedd meg értem
– vagy hadd kérjem inkább én meg
kedves finom cipősarkod –:
„Hova kell, te oda tapodj!”
Nehogy félreérts ma, Phaidra!
Ne gondolj te holmi bajra –
semmi-semmi gondom nincsen.
Megírtam én ezt a pár sort…
Az tesz boldoggá és akkor,
hogyha ebből öröm fakad
neked s kinek versem kaland.
Mind közt, tudod, mint a bálban,
te vagy első helyt’ a várban.
Félig isten, félig ember
néz reánk a nagy szemével,
nem is eggyel, nem is eggyel.
Amit tett: az nagyon penge,
soha jobbkor soha élesb
nem lehetne, nem lehetne,
tette, vette, teremtette,
elvetette, kiszedette,
mindig a legjobb ütembe’.
Fullasztás helyett azonban
koszorúzzuk meg is nyomban
nem költőcskét: Ady Endrét!
Ha lehet, napig se várjunk.
Koronázunk, jó királyunk:
ne fulladj meg, Ady Endre,
lehetőleg máma még!
