Kupán Árpád
Dr. Karácsonyi János. Lobogó fáklyává vált kicsiny gyertya
A szerény, szelíd lelkű főpap, a tudós történetíró Karácsonyi János 1928. december 16-án, a 70. születésnapjára rendezett nagyszabású ünneplésen az őt méltató, dicsérő szavakra így válaszolt: „…Az Úr Isten engem is kis gyertyának választott ki, hogy az Ő dicsőségére és az emberek boldogítására fordítsam életemet… Amikor Jézus Krisztus papjai közé állhattam, páratlan, bár sokszor meg nem becsült méltóság szállott ezáltal reám. Akkor még magasabbra helyezett engem, mint kicsi gyertyát az Úr, hogy menjek városról városra és hirdessem az ő dicsőségét. Megvallom, én sokszor nem is gyertya, hanem vakító villám akartam lenni, és tanultam idegen nyelveket, mentem idegen városokba, szerezni akartam tudományos érdemeket. De az Úr irgalma visszavezetett ide, hogy legyek csak kis gyertya. … Minden elmúlt, minden hiába való volt, de megnyugtató az, hogy ifjú pap koromban voltam én is az, aminek az Úr Jézus szánt: égő gyertya.”
A tudományos sikerekben gazdag, szerteágazó tevékenységű életpályája végén rezignáltan nyilatkozta: „…az ünneplések, a tudományos címek, az elért méltóság – mind csak porszem. Ne éljek én, hanem bennem Krisztus, s akkor nem éltem hiába.”
Valóban, nem hiába élt, mert életét teljes egészében Krisztusnak, a hazáért, a tudománynak szentelte. Életének, munkásságának legjobb ismerője, a szintén katolikus történész dr. Bíró Vencel megállapítása szerint: „Nemcsak gyertya ő Isten igéjének hirdetésében, hanem lobogó fáklya, amely nemzetének őstörténetébe világított.”
*
Karácsonyi János 1858. december 15-én született Gyulán, egyszerű kisiparoscsaládban, nyolcan voltak testvérek. Kisiskolás korában az ottani káplán figyelt fel a szorgalmas, igyekvő gyerekre, és a nagyváradi római katolikus egyházmegyei Szent József fiúnevelő intézetbe irányította tanulmányai folytatására. 1871. október 1-jén a Békéscsabáról éppen akkor először induló vonat hozta el Nagyváradra. Az itteni rangos és jó hírnevű premontrei gimnáziumban kiváló tanárok irányításával és jeles osztálytársakkal versenyezve, csakhamar kitűnik szorgalmával és tehetségével. Korán megmutatkozik különleges érdeklődése a történelem iránt, amit a kiváló helytörténész Cséplő Péter tanár tudatosan fejlesztett, bátorított. 1877-ben nyolcadikos gimnazistaként papnövendék lett, s ekkor aratta első sikerét. Első díjat nyert azon a pályázaton, amelyet az akkor nagyváradi kanonok, történész, Fraknói Vilmos tűzött ki az egyházmegye papnövendékei számára. Békésvármegye rövid egyháztörténete volt a címe az elsőéves papnövendék nyertes pályamunkájának. Lipovniczky püspök felfigyelve kiváló tehetségére, Budapestre, a központi papneveldébe küldte, hogy teológiai tanulmányait egyetemi szinten folytassa. Itt újabb sikereket ért el; harmadévesen Az aradi prépostság története című dolgozatával most már a központi intézet növendékei között is első díjat nyert el. Ez volt az első tanulmánya, amely nyomtatásban is megjelent. Negyedévesen A nyugati egyházszakadás című dolgozatát az egyetem egyik legnagyobb díjával, a Pasquich János-díjjal jutalmazták.
Fraknói Vilmos nagyváradi és Ipolyi Arnold egri kanonokok történészi továbbképzésre javasolták, a bécsi Österreichische Geschichtsforschung történeti intézetbe szerették volna küldeni, de a váradi püspök a paphiány miatt ezt a kérést megtagadta.
1882. július 2-án szentelték pappá, s még abban a hónapban megkezdte Békésben kápláni szolgálatát. A következő évben viszont már Várad-Olasziba nevezték ki, ahol közel hat évig szolgált.
1884-ben megírta doktori értekezését Magyarország és a nyugati egyházszakadás címen, s 1885-ben megkapta a teológia doktora címet. Ekkor már a nagyváradi papi szemináriumban egyházjogot és egyháztörténetet tanít. Közben kutat és ír, nyelveket tanul, képezi magát. 1888-ban egy országos zarándokcsapattal bebarangolta egész Itáliát. 1889-ben Fraknói javaslatára Schlauch Lőrinc püspök Rómába küldte magyar vonatkozású oklevelek felkutatására, tanulmányozására, s négy hónapos kutatással jelentős anyagot gyűjtött össze.
1891-ben a Vatikáni Okirattári Bizottság meghívására újból Rómában kutatott, s ennek eredményeként született meg első igazán jelentős műve, Szent István oklevelei és a Szilveszter bulla címen.
1892-ben Békés vármegye törvényhatóságának felkérésére megkezdte Békés vármegye történetének megírását, s ehhez adatokat a bécsi és müncheni levéltárakban is gyűjtött. Ebből egy háromkötetes hatalmas mű született, ezt az 1896-os millenniumi ünnepségekre adták ki. Ebben az évben nyerte el a történészszakma hivatalos elismerését: a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották.
Közben még 1894-ben lemondott teológiai tanárságáról, hogy több ideje maradjon a történeti kutatások és tanulmányok írására – Biharpüspökiben lett plébános. A nagyközségben – egykori mezővárosban – a lakosság túlnyomó többsége református volt, az alig 400 katolikus híve szétszórtan élt, összetartásuk sok gonddal járt, de ezt a feladatát is sikeresen teljesítette. 1898-ban Schlauch bíbornok-püspök szentszéki ülnökké és esperessé nevezte ki. Ezek a méltóságok inkább elismerések voltak, de felmentették őt a mindennapi papi tevékenységtől, így több ideje maradt a kutatásra és az írásra.
A szerző további írásai
