Simon Judit
Fogjai vagyunk a saját időnknek
Messiás című regénye a második olyan nagylélegzetű műve, amely a lengyel történelem, kultúra felé fordul. Miért a lengyel múlt érdekli?
Ez részben véletlen. Sok szláv nyelvet tanultam fiatalkoromban, és nem lehetett előre tudni, mi lesz a számomra igazán érdekes. Az orosz egyértelműen hatalmas irodalom, nagyon sokat köszönhetek neki. Hogy Kelet-Európából elsősorban a délszláv és a lengyel irodalom adott végül sokat, azt nem tudhattam előre. Azért tanultam meg a környező nyelveket, mert részint szűknek éreztem Magyarországot – olyan kicsike –, meg aztán az ember ismeri a magyar mentalitást, a magyar irodalmat, és a maga művészetével szeretné gazdagítani. Elég sokat fordítottam lengyelből és szerbhorvátból, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a magyar irodalmat gazdagítsam. A lengyel színház és dráma más, mint a mienk. Megpróbáltam utánajárni, mi ennek az oka, hiszen a történelmünk nem annyira különböző, hasonló szenvedéseken és kalandokon mentünk át ezer év alatt. Azt érzékeltem, hogy nagyon másképpen gondolkodnak minderről. Azt kellett látnom, hogy a mi magyar gondolkodásunk elsősorban pragmatikus és szimbolista, a lengyeleké pedig allegorikus. Mi valamilyen eseményt megírva érzékeltetjük, hogy mögötte van még valami, ezt a lengyelek képszerűen szokták kivetíteni. Mivel nekem elég erős a vizualitásom, izgatott, hogy ebből mit tudnék hasznosítani. Közben rábukkantam két elképesztő témára, ami a véletlen műve volt. A kezembe került egy könyv, amely 19. századi kritikákat közölt. Ebben találkoztam Az Ikszek témájával, és elképedtem, hogy ilyen létezik, majd kiderítettem, hogy szépirodalomban még nem írták meg. Rendező barátaim rábeszéltek, hogy írjam meg regényben, utána úgyis darab és film lesz belőle, ami aztán meg is történt. Miközben Az Ikszek anyagát gyűjtöttem, találkoztam azzal a különös szektával, amelyről A Jövevény című regényemet írtam. Idővel kiderült, hogy sajnos nem elég jó. Időnként Homérosz is szundikál, én pedig időnként aludtam. Nekiálltam és újraírtam, hogy valóban jó legyen.
Más történelmi időszakban, társadalmi helyzetben írta újra a regényét. Ez mennyire befolyásolta a változtatásokat?
Semennyiben. A Messiások alapvetően dokumentumokra épül. A regény szereplői valóban megélték ezt a történetet a 19. század első Foglyai vagyunk a saját időnknek harmadában. Hogy milyen körülmények között írtam, az sem a 80- as években, sem 2006-ban nem befolyásolt. Ez alaptörténet, és tőlem függetlenül nagy történet. S mivel az előző változatban nem sikerült végső formát adnom a regénynek, és úgy láttam, más nem foglalkozik majd ezzel a témával sem Lengyelországban, sem Magyarországon, sem máshol a világban, nekem kellett, amennyire lehetett, tökéletesen megírni. Tudjuk, hogy tökéletes mű nincs, de amennyire emberileg lehetséges, meg kell próbálni.
Azt mondja, nem befolyásolják a külső körülmények. Amikor Az Ikszek megjelent, Boguslawski figurája mintegy jelképe lett a térségbeli diktatúrák, társadalmi megnyilvánulások elleni lázadásnak. E regény megírása mögött sem volt ilyenfajta szándék?
Az Ikszek esetében két szerencsém volt. Az egyik, hogy rábukkanván erre a történetre, elég pontosan felismertem, hogy a szent szövetségi Európa, illetve ezen belüli Kelet-Európa eléggé hasonló hatalmi struktúrákon nyugodott, mint a 70-es, 80-as években. Orosz uralom alatt voltak a lengyelek akkor, mint mi a 20. század második felében. Volt egy világmegegyezés, hogy változatlan maradjon az európai helyzet, ebben minden jelentős hatalom egyetértett, és a fejünk fölött megkötöttek ilyen-olyan szövetségeket. Magától értetődőnek láttam, hogy ha a két korszak elég hasonló, akkor a lengyelekről írva arra a korszakra is lehetett érteni mindent, amelyben Magyarországon éppen éltünk. A másik szerencsém az volt, hogy segédrendezőjeként megismerhettem munka közben Major Tamást a Nemzeti Színházban, és úgy láttam, nem csak alkatilag, de még külsőleg is hasonlít a Boguslawski nevezetű színészhez. Ez nem annyira furcsa, hiszen minden színházban vannak archetípusok. Major a felvilágosult, racionalista archetípushoz tartozott, akárcsak Boguslawski, és miután testközelből ismertem meg, volt esélyem arra, hogy hitelesen tudom ábrázolni. Mulatságos, hogy miután megjelent a regény, amelyben Boguslawski elég ravasz ember, aki mindenféle helyzetekkel és emberekkel tud manipulálni, az engem nem ismerők meg voltak győződve róla, hogy én is ilyen típusú ember vagyok. Mi sem áll tőlem távolabb. Ebből mulatságos félreértések származtak. Ez azon közvélekedésen alapszik, hogy az író nyilván olyan embert tesz meg a regénye főhőséül, aki olyan, mint ő, vagyis magát írja bele különböző történelmi eseményekbe. Holott ez nem így van. Azért nem egy írás főszereplője maga az író, ha nem is egyes szám első személyben fogalmaz. Az én regényeim és drámáim nem rólam szólnak, hanem olyan emberekről, akik sokkal érdekesebbek nálam.
A szerző további írásai
