Péter I. Zoltán
Margó Ede két váradi szobráról
„A Szacsvay szobor geniális alkotója tegnap átutazóban Nagyváradon időzött – olvasható Dutka Ákos tollából a Nagyvárad napilap 1910. október 21-i számában. – A végtelen szimpatikus lobogó szemű Margó Ede talán csak azért jött el a Körös partjára, hogy közel négy év után megnézze újra egyik legfinomabb, legrokonszenvesebb alkotását, a Szacsvay szobrot, amelynek bánatos szép márvány asszonyára büszke lehet nem csak Margó Ede, de a Magyar műtörténelem is. A geniális kis kun fejű Margó Ede az ő szokott szerénységével jött el hozzánk. Sokáig járkáltunk együtt a város utcáin…”
A továbbiakban Dutka Ákos a művész legközelebbi terveiről írt, a debreceni Kossuth Lajos- és a szegedi Dankó Pista-szobrokról. Később szóba került a munka alatt álló nagyváradi Szigligeti-szobor is.
– Már a tavasszal leleplezhetjük – mondta a szobrász. – De igazán, szinte hihetetlennek látszik, de mégis úgy van, hogy evvel a kis szoborral többet vesződtem, mint egy-egy nagylendületes alkotással. A Szigligeti alakja már két év óta készen van, hanem a talapzatára tervezett relief adott nagy munkát. Szép, komoly munkát akartam csinálni. A Cigány egyik jelenetét plasztikailag artisztikusan, komolyan megcsinálni rendkivül fogas kérdés. A megoldásig vagy harminc vázlatot csináltam. Egy sem tetszett. Maga a népszínmű csinált cifra világa nem jut a plasztika stílusába, s míg formát találtam az én Cigányom és Szigligeti Cigányának kifejezésére addig bizony sok idő telt el.”
Az említett cikket Dutka Ákos így folytatta: „Később aztán Nagyvárad fejlődéséről beszélgetett [Margó Ede] igazán figyelemre méltó szeretettel. Szóba került a nagyváradi Kossuth szobor is, egy új, érdekes Kossuth-szobor nem az eddigi pózoló, díszmagyaros Kossuth.
– És hova kellene ezt a szép, eredeti szobrot tenni?
– Nagyvárad fejlődésének a gócpontjába, ahol örökké intő szimbóluma lenne a városnak a haladásra, a radikális fejlődésre. Nézetem szerint éppen az a baja Nagyváradnak, hogy a Szent László tér nem fejezi be a Rákóczi úton és a Bémer téren át vezető imponálóan modern és nagyvárosi utat. Itt várna az ember egy szép harmonikusan, művészien díszített teret, s e helyett bár paloták fogják körül itt van a szemetes szennyes piac akárcsak Cegléden. Olyan a Fő utca, mintha egy szép nyugati kultúrvároska most fejlődő artisztikus útja, s ezen át mégis csak Ceglédre ér az ember. Ez nem maradhat így. Ha Nagyvárad méltó akar lenni eddigi fejlődéséhez, elsősorban ezt a piacot kell innen eltávolitania, s ide kell elhelyezni a Kossuth szobrot. Ez két okból fontos. A mai Szent László szobor archaisztikus stílusával nem illik erre a nagy szabad térre. Elvész, eltörpül. Míg ha ezt a szobrot egy intim stílusos öreg bástya, vagy zárt épület közé helyeznék a szobor szépségei kétszeresen érvényesülnének.
Kétségtelen Margó Edének igaza van, az ő messzelátó intellektuel tanácsát megszívlelhetné a város. A jövő fejlődése okos művészi előrelátást igényel” – foglalta össze Dutka Ákos cikkében a szobrászművész tanácsait.
Annak, hogy Margó Ede javaslatai csak részben valósulhattak meg, csak egyetlen oka volt: közbeszólt a történelem. Az 1893-ban felállított Szent László-szobrot (Tóth István alkotása) 1923-ban valóban eltávolították a térről, de nem Kossuth Lajos szobra, hanem Ferdinánd román király lovas szobra miatt. Kara Mihály alkotását 1924 novemberében állították fel az újonnan parkosított tér közepére. Részben valósulhatott meg Margó Ede térrendezési elképzelése is, nem egészen úgy, ahogy ő azt gondolta: az elköltöztetett piac helyébe már neobrâncovenesc stílusú oszlopos kerítéses park került Duiliu Marcu építész terve alapján. Kossuth Lajos szobra sohasem készült el, annak ellenére, hogy már az egykori kormányzó halála után gyűjtést indítottak rá. A jó váradiak nemigen nyúltak a pénztárcájuk mélyére, és hosszú évek alatt sem sikerült közadakozásból összegyűjteni a szobor árát. Mintha csak érezték volna: ha felállítják is, 1920 után ugyanaz a sors várt volna rá, mint Szent László szobrára…
Visszatérve Szigligeti Ede mellszobrára, azt 1911 tavasza helyett majd csak 1912. december 15-én avatták fel. Az eseményről a Pesti Hírlap előző napi száma is beszámolt: „A Bémer téren, melyet a váradi benszülöttek szeretete a város szalonjának nevez, a színház fehér oszlopsora előtt vasárnap leplezik le Szigligeti Ede szobrát. Kis bronz mellszobor, kemény gránittalapzaton, kőbe faragva a Cigány legszebb jelenete. Egyszerű, de művésziesen beszédes szobor. Margó Ede ihletett alkotása. […] Margó Ede, a geniális szobrász, fényesen megfelelt a megbízásnak s már októberben felállították a szobrot, amely azóta vastag olajos ponyvával fedetten áll a város főterén. A leleplezést november első napjaira tűzték ki, azonban egyre halogatták, ami rossz vért szült a közönségben. Végre is kiderült, hogy a leleplezési ünnepet össze akarják kapcsolni a Szigligeti Társaság fennállásának huszadik évfordulójával, s ezért az ünnepséget december 15-re halasztották. A vasárnapi leleplezés szűk körben történik. A rendezők a szobor méreteire voltak tekintettel, s ezért tartózkodtak attól, hogy az ünnepnek, Szigligeti érdeme szerint országos jelleget adjanak. Vasárnap délelőtt a szobor előtt ódát szavalnak, a polgármester átveszi az emlékművet és este a színházban a Cigányt játszák.”
Akárcsak Szacsvay Imre szobra esetében, Margó Ede másik alkotásának az utóélete is viszontagságosan alakult. Szigligeti Ede mellszobrát, a talapzattal együtt, 1921-ben a Schlauch (ma Petőfi) kert bejáratához helyeztette át a román helyhatóság, mivel a színház előtti térségre Ferdinánd király feleségének, Mária királynénak a szobrát állították fel. Margó alkotásának a parkban is csak jó másfél évtizedig volt maradása, mert a helyhatóság innen is „száműzte”, ezúttal a múzeumba. Csak 1941-ben került vissza eredeti helyére, a színház elé.
Margó Ede (1872–1946) Budapesten, majd Párizsban tanulta a szobrászatot, ahol nagy hatással volt rá Auguste Rodin művészete. Elsősorban realisztikus stílusú, finoman mintázott domborműveivel vált ismertté. Számos emlékszobrot és síremléket is készített. E művei jól beilleszkednek a kor historizáló stílusirányzatába.
Művei sorából kiemelkedik Dankó Pista szegedi szobra (1912). További köztéri szobrai: Szacsvay Imre (1907, Nagyvárad), Kossuth Lajos (1909, Arad), Szigligeti Ede (1913, Nagyvárad), Kossuth Lajos (1914, Debrecen), Pósa Lajos (1930, Budapest), Magyar Fájdalom (1930, Zamárdi), Kalazanci Szent József (1936, Debrecen), Anya gyermekével (1945, Szeged). Nevéhez fűződik Pongrácz Szigfriddel közösen 1906-ból a budapesti Millenniumi Emlékműről Hunyadi János és I. Ferdinánd szobra.
