Láng Gusztáv
Lemezen Dsida Jenő összes versei
Miért lemezen,
s miért nem könyv-formában? Ennek elsősorban anyagi okai vannak. Dsida Jenő életműve meglepően terjedelmes – meglepően ahhoz képest, hogy a költő mindössze harmincegy évet élt. Első verseit 1922-ben, 15 éves korában írta, költői pályája ezek szerint mindössze tizenhat évre terjed. Általunk ismert költeményeinek száma azonban meghaladja az ezret; ilyen nagy számú költeményt magyar költő sem előtte, sem utána nem írt. Ennek a több mint ezer versnek kézbe vehető, küllemében is tetszetős kiadása csakis két kötetben lett volna elképzelhető, ami jelentős befektetést követelt volna kiadójától, és természetesen magasra emelte volna a kiadvány bolti árát. Ezzel együtt természetesen a befektetés megtérülésének a kockázatát is. Ezt a magyar könyvpiac állítólagos ismeretében egyetlen kiadó sem merte vállalni.
A magyar könyvkiadás azonban – a fenti „józan megfontolások” ellenére – korántsem tisztán üzleti vállalkozás, hanem nagymértékben függ az állami mecenatúrától. Haszonnal nem kecsegtető könyvek kiadását ugyanis különböző, nagyrészt (vagy teljes egészében?) közpénzeket elosztó alapítványok támogatják, a könyvek megjelenése tehát nem(csak) kiadói szándékoktól függ, hanem sokféle összetételű alapítványi kuratóriumoktól. A hozzájuk beérkező pályázatok érveit persze ezek a kuratóriumok – gondolom – mérlegelik, döntéseik hátterét azonban senki sem ismeri pontosan, lévén kapcsolatuk a pályázókkal tisztán bürokratikus. A Dsida-összessel kapcsolatos elutasító döntésük okait így csak találgatni tudom. Lehet, hogy arra gondoltak: a könyvpiac „telített” Dsida-kötetekkel, ugyanis a költő műveiből az elmúlt tizenöt évben nyolc válogatás is megjelent, melyek egy része valószínűleg ma is megtalálható a könyvesboltokban. E nyolc kötet sajtó alá rendezői azonban – egy kivétellel – a költő korábbi kötet-kiadásaiból szemelgettek, ami azt jelenti, hogy az olvasói köztudatban élő Dsida-képhez semmit sem adtak hozzá. A teljes életmű kiadása ebben a vonatkozásban áttörést jelenthetett volna, erről azonban, úgy látszik, nem sikerült meggyőzni a kuratóriumokat.
Az ezer és egynéhány vers összegyűjtése hosszú és áldozatos munka eredménye. A „hosszú” elsősorban e sorok írójának kutatásaira vonatkozik. Dsida-monográfiám előkészületei közé tartozott a költő különböző lelőhelyeken lévő, számomra hozzáférhető hagyatékának átnézése, részben rendezése. E tevékenység során, mely tanári kötelességeim mellett valóban éveket vett igénybe, lemásoltam és másoltattam – akkoriban fénymásolásról nem is álmodtunk – több száz ismeretlen versszöveget. Az „áldozatos” jelző e kötet társszerkesztőjét, Urbán Lászlót illeti, aki korábban már több költői életművet rendezett sajtó alá, s ez irányú tapasztalatait most a Dsida-versek felkutatásában kamatoztatta. A modern kori szövegek gyűjtője a bőség kihívásával kénytelen szembenézni. A kötetben nem közölt Dsida-versek nagy része időszaki kiadványokban jelent meg; márpedig a korszak sajtójának rendszeres átnézése körülbelül olyan vállalkozás, mint a gyöngyhalászé, akinek sok ezer meddő kagylót kell felszínre hoznia, míg egyben gyöngyszemet talál – már ha talál. A kötetben közöletlen versek másik fele ennek a kitartó „búvárkodásnak” köszönhető.
Egy teljes Dsida-kiadás mellett döntve, szembe kellett néznünk a költő életművét kísérő egyik szakmai előítélettel. E szerint a költő által sajtó alá rendezett kötetek tartalmazzák azokat a verseket, melyeket maga Dsida minősített „maradandónak”; amit kihagyott e kötetekből, az legfeljebb az „előzmény” és a „függelék” kategóriájába tartozik. Ezt a megközelítést mi tévesnek tartottuk. A költő életében csak a két világháború közötti erdélyi könyvkiadás meglehetősen szerény lehetőségeire számíthatott, amelyek szigorú terjedelmi korlátokat állítottak elé. Így például annak idején a költő hagyatékában megtaláltam egy teljes kötet gépelt tisztázatát 1933-ból, melynek Menni kellene házról házra lett volna a címe, de amely – nyilván kiadói készség hiányában – sohasem jelent meg. Az ebbe szánt költemények közül csak néhány került később Dsida Nagycsütörtök című kötetébe. Gondosan megtervezett harmadik kötete, az Angyalok citeráján már csak röviddel halála után látott napvilágot, de ebből is kimaradt utolsó éveinek jó néhány remeke, feltehetőleg azért, mert nagy lélegzetű elbeszélő költeményei kiszorították őket a megszabott terjedelemből. Elhamarkodott állítás tehát, hogy az „igazi” Dsida az életében sajtó alá rendezett három verskötet szerzője; az életmű mind terjedelemben, mind értékárnyalatokban jóval gazdagabb ennél.
Dsida Jenő verseinek teljességre törekvő gyűjteménye a fentiektől függetlenül felveti a kérdést, hogy „érdemes-e”? Más szóval: elég jelentős költő-e Dsida Jenő ahhoz, hogy kevésbé sikerült versei – köztük nagy számú diákkori zsengéje – is figyelmet érdemeljenek?
Erre a filológus csakis az esztéta ítészétől eltérő választ adhat. Mert igaz, hogy egy költő rangját remekművei adják meg, valamint azok a költeményei, melyek, ha nem is mérhetők az előbbiekhez, ott csillog rajtuk a remekművek visszfénye; érzik rajtuk, hogy azokkal egy családba tartoznak. Ez azonban nem jogosít fel bennünket arra, hogy az életmű egyéb részeit átadjuk a feledésnek. A költő egyénisége, tehetségének minden árnyalata, szándékai és megvalósításai csakis az általa teremtett szövegvilág egészéből ismerhetők meg; minden válogatás és selejtezés megcsonkítja ezt az összképet. A legtöbb költő a szívéhez legközelebb álló témákat szinte sohasem „egyből” írja tökéletessé, hanem új meg új változatokkal közeledik a véglegesnek érzett megfogalmazás felé. Ezek a „kudarcok” kövezik ki útját a remekműhöz, s ennek az útnak a végigkövetése is szerezhet örömöt az olvasónak.
A szerző további írásai
