Butak András
Egy nyomasztó, esős, hideg és végtelen szürke őszi nap emléke
Az 1956 eseményeinek egy-egy napját úgy próbáltam „átírni” művészkönyvek formában, mintha ezek a könyvek egy létező, elvesztett és újra megtalált „naplóként” jelennek meg a néző előtt. Bár az 1956 év 50. évfordulója alkalmával számos kiállítás és alkotói pályázat került megrendezésre illetve kiírásra mégis a jelen 14 db napló-könyv sorozatón valójában 2007-ben kezdtem dolgozni, és 2008 végén fejeztem be. Természetesen amennyiben egy művészeti alkotást befejezettnek lehet tekinteni. Valójában csak abba lehet hagyni.
A sorozat megkezdését egy régi, gyerekkori igen éles kép emléke jelentette.
1956-ban még csak 8 éves voltam, és szüleimmel Bukarestben laktunk.
Egy nap, arra emlékszem, hogy szüleim egymás közt halkan beszéltek, majdnem suttogtak, az ablakokat, az ajtókat bezárták, és tekintetük elkomorodott.
Aztán végtelen sorok az élelmiszerboltok előtt. Cukrot és lisztet osztottak. Csak fél kilót személyenként. Ősz volt, talán október vége, november eleje. Borzasztóan szürke, esős, hideg és pocsék idő volt. Az emberek a sorban csöndben álltak. Nem beszéltek, nem kérdeztek. Senki nem mondott semmit.
Otthon, este Édesapám csak annyit mondott halkan Édesanyámnak: „Magyarországon forradalom van.” Megtiltották, hogy azt, amit hallottam, bárkinek is elmondjam. Nem mondtam. És nagyon sok év után tudtam meg, hogy mi történt valójában. És még további sok év után tudtam meg azt is, hogy mi is az igazság.
Annak a végtelen szürke, hideg, esős és nyomasztó őszi napnak az emléke jelent meg ismét előttem. A 14 napot egy-egy külön-külön napló-könyvben, művészkönyv formában, a műfaj sajátos eszközeivel próbáltam visszaidézni, megörökíteni.
A képek, a rajzok, a jelek, nem mesélnek, nem magyaráznak, hanem csak utalnak, egyszerűséggel és remélem meggyőzően.
Ezt végül is a néző, a „látvány-olvasó” majd eldönti.
Budapest, 2008. december 2.
