Merényi Krisztián
Amerikai kaland
Front Range egyik szerpentinje leszállópályává szélesedik. Alól felhőfoltok, a sziklák mentén kopár fenyőfák. Egy Boeing 737-es landol az egyenetlen úton. Összevissza pattog, kis híján belecsapódik a sziklafalba. Letarolja az útszéli fákat. Vészesen közeledik az éles kanyar és az alatta tátongó tízezer lábnyi mélység. A pilóta a másodtiszttel társalog.
– Szerinted megállunk a kanyar előtt?
– Ha nem tudjuk bevenni, cseszhetjük.
– Muszáj, kevés az üzemanyag!
– Milyen gyönyörű helyen halunk meg!
– Hja, bámulatos ez a Cascade-hegység!
A stewardessek lefedik az italokat, unottan előkészítik az ételeket. A beövezett utasok az üléshez vasalva, égnek álló hajjal várják, aminek jönnie kell. A felfújható mentőmellények felé kapnak, ám ekkor az egyik légikisasszony:
– Elég! Hagyják! Mit markolásszák? Nem szexshopban vannak! Nézzék csak ezt! Az ábrán látható testtartásban több az esély!
Az utasok ostoba teknőspózban gubbasztanak. Egy halálfehér, pocakos férfi képtelen kinyitni az egészségügyi tasakot. Összeokádja magát. A kávét felszolgáló légikisasszony lemalacozza a gyengélkedő urat.
A stewardessek megállás nélkül hordják az ebédet. A negyedik tömb területfelelőse finnyásan törölgeti az öltönyös ember nadrágjáról a továbbgördülő darabos matériát.
A pilóták tovább tanakodnak:
– Dönts belátásod szerint!
– Rendben, de még van addig két mérföld, be tudnánk kanyarodni, mint a farkát űző üstökös!
– Bravó! Kitől hallottad?
Különböző kézcsavarokat produkálnak. Szinkronban indul, csúszik és ér célba kezük. Csattanós pacsival zárnak.
– Jó, ugye? Tegnap láttam a neten!
– Uramisten, már csak egy mérföldre van a kanyar! Nem tudunk leállni! De ha rápumpálunk, akkor talán meglesz az emelkedési sebesség.
– A lassítás maga a vég!
– Rendben! Kakaó!
A szakadékhoz érnek. Megszűnik a zötykölődés, álomszerű siklás következik. Lassul, lassul, hiába rángatják a magassági kormányt, a súlyos kolosszus a gravitáció zsákmánya lesz. A pilóták valamivel izgatottabban:
– Hívom a tornyot!
– Rendben!
– Központ? Itt a 652-es, katasztrófahelyzet. A süllyedés sebessége: 1200 km/h, mélység 7000 láb, a kinti hőmérséklet kellemes, belül a megszokott. Tessék? Ja, a Denver-szorosban. Ha ideérnek, a Kobranyelv elágazást keressék. Lehetetlen eltéveszteni! Kérem, siessenek, pánik is előfordulhat!
– Kérj helikoptert! – ordít a másodtiszt.
– Ja, és helikoptert! Miután felvették a zuhanási sebességünket, mellénk manőverezhetnének és rácsatlakozhatnának a vészkijáratra.
– Sajnáljuk, 654-es, kérésüket négy okból is visszautasítom. A 62/3. szabály leírja, hogy etikátlan magára hagyni a gépet, kötelessége az utolsó pillanatban is kísérletet tenni a megmentésére. A jelenleg szabad helikopterpilóta ebédel, nem kívánhatja, hogy zaklassam. Négy gyermek édesapja. Ettől a strapás melótól van krónikus gyomorfekélye. Nála az ebéd szent, így szerződtettük. Keveslem az időt, nem érnénk oda. Ráadásul magukkal rántanák a helikoptert. Viselkedjen férfiként!
A másodpilóta érdeklődik:
– Mit mondott?
– Ez stupid!
– A becsapódásig talán ezer méter…
A stewardessek rutinosan tűrik az efféle helyzeteket. Egyikük, dacolva a gravitációs, centrifugális, centripetális erőkkel, bejut a pilótafülkébe.
A szerző további írásai
