Schönberg Éva
A flódni
Vera néni napjai nővérének ápolásával teltek. Együtt laktak egy tömbház első emeletén, egy kétszobás kis lakásban, osztozva jóban-rosszban. Giza, ki három évvel volt idősebb húgánál, gyengélkedése miatt, ideje legnagyobb részét ágyban töltötte, s a sok rádióhallgatás és olvasás révén, nagy műveltséggel rendelkezett. Otthonosan mozgott a művészetekben, politikában, történelemben egyaránt. Vera nénivel nem tudta megosztani az újonnan szerzett bölcseleteket, hiszen ő állandóan a konyhában, fürdőszobában ténykedett, bevásárolt, takarított. Egyedüli szórakozása a könyvtár volt, amikor nővére kérésére újabb könyveket ment kölcsönözni. Ilyenkor elrévedezett a könyvespolcok között, kezét végigjáratta a régi, kopottas köteteken, s elnézegette a kezükben könyvlistákkal cikázó fiatalokat.
Egyik alkalommal szóba elegyedett Balkay úrral, egy másik törzsolvasóval, aki roppant kellemes benyomást tett Vera nénire. Komoly megjelenésű, finom, őszes úriember volt. Többször találkoztak már a könyvtárban, majd egy tavaszi napon, Vera néni meghívására, Balkay úr látogatóba ment a két hölgyhöz.
Vera néni izgatottan toporgott a tűzhely előtt, jaj, csak most sikerüljön a flódni. Legutóbb kispórolta belőle a mogyorót és a mazsolát, de most nem lehet… Eközben a másik szobában Giza elmélyülten olvasta Wass Albert egyik kötetét.
Lassan délutánba fordult az idő, s a bejárati ajtónál megjelent Balkay úr, tavaszi csokorral a kezében. Mindhárman letelepedtek a nagyszobában, s Vera néni, hogy zavarát leplezze, minduntalan ki-kiszaladt a konyhába egy tiszta pohárért, egy kis citromért a teába, netalán egy tiszta kistányérért.
Ezalatt Giza és az öregúr egyre elmélyültebben csevegtek kedvenc zeneszerzőjükről, rájöttek, hogy az impresszionisták állnak szívükhöz a legközelebb, s hogy néhány év eltéréssel mindketten sétáltak már a Szajna-parton. Eközben Vera néni mélyen hallgatott.
Kis idő mulva Giza félrevonunlt bevenni szokásos gyógyszerét és pihenni egy keveset. Ezalatt Balkay úr egekig magasztalta a csodálatos süteményt, hogy talán gyerekkora óta nem is evett ilyen finomat:
– Ki gondolta volna, hogy Gizácskában még egy cukrász is elveszett! Különlegesen fiiinom!!!
„…Gizácskában egy cukrász is…” – zakatolt Vera néni agyában. „Fel sem merül benne, hogy ezt, legalább ezt… én sütöttem…,velem alig váltott pár szót, végig csak a Gizával…”
Félórával később Giza átsétált a nagyszobába.
– Nahát, a Balkay úr már elment?
– Igen, néhány perccel ezelőtt.
– Furcsa, nem is hallottam… igazán elragadó ember.
– Az, csakhát kissé ízléstelen, hogy az ő korában… – nem merte befejezni a mondatot.
Giza sem kérdezett semmit.
Hosszú percekig nézték az alkonyt. Mintha az ő lelkükre is rátelepedett volna.
Vera néni lassan nővéréhez fordult:
– De azért a mai flódnim különlegesen fiiinom, ugye Gizám?
