Sulyok Vince
Hetvenhetedik évemig elérve
Évek során át vártam türelemmel,
hogy lelkembe egyszer majd valami nagy csend,
béke és tisztulás költözik bele,
valami végleges és szilárd tisztánlátás
a dolgok és a lét
törvényszerűségeinek megértése,
és megértése annak, hogy én magam is
e folyamat része s láncszeme vagyok.
Hetvenhetedik évemig elérve
be kell látnom, hogy tovább hiába várnék
a bölcs megvilágosodás és letisztulás
annyira remélt boldog pillanatára:
helyét mára valamifajta beletörődés
foglalta el, késztetés arra, hogy legyek
elégedett mindazzal, ami enyém lett
a földi létből, azzal, ami itt
körülvesz e szobákban, s elégedett
a kinti táj szépségével is, ami
a tág teraszon kintről villog be felém
a villasor üvegfalairól,
a házakat körülfolyó kertekből,
a völgy madaras egéből
a hőtől izzó háztetők fölött.
Nélkülük s azok nélkül, akik itt
velem élnek és törődnek velem,
életüket megosztják az enyémmel:
már nem tudnék s nem is akarnék élni.
Életem az övékével egybefonódott.
Életem már nem csupán enyém:
eltéphetetlenül –
az övékének is része lett.
Oslo, 2009. március 26.
