Péter I. Zoltán
Nagyvárad legrégibb temploma
Történelmi előzmények
Több mint egy évszázad után, Benkovich Ágoston volt az első katolikus püspök (1681–1702), akit a király 1688-ban a megye főispánjának is kinevezett. A beiktatásra a már visszafoglalt szentjobbi vár alatt került sor, ősi szokás szerint a nyílt mezőn. Az erről szóló királyi adománylevelet Váradon később, csak 1698. április 28-án, a vármegye közgyűlésén hirdették ki. Váradi székhelyét Benkovich Ágoston csak a vár visszafoglalása után, 1692 nyarán foglalhatta el, ekkor lett tulajdonképpen valóságos váradi püspök.
A romos városban alig talált embereket, azok sem voltak őslakosok. ,,És kik laknak benne? – kérdezte Bunyitay Vince. – A pincelakásokban szegény, valóban földhöztapadt rácok, a 102 ház közül 82-ben katonák, katonatisztek, leginkább hajdúk (53-ban mintegy ötödfélszázan); háromban urak, kincstári tisztek, kettőben szerzetesek; kettő kórház, kettő korcsma és csak tizenegyben laknak iparosok, tehát polgáremberek. Ezek között is az egy kereskedő olasz; az ácsok, kőmívesek bécsiek; az egy szakács, valószínűleg gróf Corbellinek, a vár parancsnokának szakácsa: francia. Várad összes polgári lakossága tehát a visszafoglalás első évében nem éri el a száz lelket.”1
A püspök 1702-ben bekövetkezett haláláig a romok eltakarításával és a püspökség újjászervezésével volt elfoglalva. Első teendőjének tartotta Várad és Bihar vármegye benépesítését, mindenekelőtt pedig az elmenekült lakosok visszaédesgetését. Közbenjárására, még 1692. szeptember 8-án meg is jelent az a királyi leirat, amely első pontjában a visszatérő lakosokat három évre felmenti az adó, a közmunka s katonatartás terhei alól, egyben biztosítja őket, hogy harmincadot és vámot csak egyszeresen, s nem kétszeresen fognak tőlük szedni. Hátráltatta a betelepedést egy-egy tatár vagy török csapat betörése. Ilyenkor a város gyér lakossága a várban talált menedéket. Még 1695-ben is portyáztak a törökök Váradon és környékén.
Régi birtokait a püspök és a káptalan 1693 novemberében kapta vissza I. Lipót császár diplomája révén. Benkovich püspök 1694-ben helyreállította a káptalant, de a kanonokok számának növelése lassan folyt. A szerzetesrendek is fokozatosan telepedtek vissza. A ferencesek már itt voltak a vár 1692. évi ostrománál is, ők ezt követően sem hagyták el Váradot. A püspök 1699-ben a jezsuitákat is letelepítette, hatezer forintnyi alapítványt tett a rend javára, azzal a kikötéssel, hogy két rendtag az ifjúság nevelésével foglalkozzék. Ezzel a püspök megteremtette a váradi iskolák alapjait. Hasonló levelet adott a Szent Ferenc-rendi szerzeteseknek is. Hatezer forintnyi alapítványával 1699-ben gyakorlatilag a gimnázium alapjait „vetette meg”, mellette huszonegy ezer forinttal papneveldét is alapított. Benkovich Ágoston püspök nagy terve, az új székesegyház építése már nem valósulhatott meg, mivel 1702. október 26-án elhunyt.
A mai városkép kialakulásának kezdetei
Milyen lehetett Várad 1692 nyarán, a visszafoglalás évében? Bunyitay Vince erre a kérdésre Mathias Kaiserfeld osztrák táborkari főmérnök rajza alapján próbált választ keresni: „A rajz főhelyét, balról, a vár foglalja el. Falai között Szent László székesegyházának már semmi nyoma, helyén egy nagy, ötoldalú várkastély emelkedik, kétségkívül ugyanaz, melyet még Bethlen Gábor épített. A kastély déli oldalánál egy mecset karcsú minaretje magaslik ki, s ez az egyedüli épség a várban; körülötte minden egyéb puszta vagy éppen rom. A vártól nyugatra egy emeletes, négyszögű épület áll fedetlenül, valószínűleg ugyanaz, melyet Varkocs Tamás egy régi klastromból alakított át kastéllyá. E körül, tehát a tulajdonképpeni város helyén, nincs egyetlen egész épület; leégve, lerontva minden. A váron túl kelet és dél felé, hol egykor Velencze és Vadkert külvárosok álltak, házaknak már híre sincs; csak a mecset hátterében emelkedik még valami magas fal, talán éppen Vadkert egyházának romja. Lakható házak csupán a Körös jobb partján Olasziban állanak; de ezek is ritkán, rendezetlenül, a mint soraikat megbontotta a pusztulás.”2 A törökök kiűzésének évéből fennmaradt összeírás szerint Olasziban mindössze 114 ház maradt meg, ebből is 12 pincelakás vagy putri, 93 ház egészen romba dőlt, 12 szintén romlott, de még kijavítható állapotban. Még 1699-ben is azt írta Benkovich püspök a királyhoz benyújtott emlékiratában, hogy Várad teljesen elpusztult, a város csupa rom.
Mivel a romokban heverő városok közül Olasziban maradtak aránylag épségben épületek, a püspök úgy határozott, hogy megfogyatkozott híveinek az első templomot itt építi fel saját udvarán, nem messze a Körös partjától. „Nekieresztették a katonaságot Várad összelőtt s rombadőlt épületeinek, s a legénység, ki kosárral, ki talyigán, ki vállain összehordta Olasziban, a Körös partján a falaknak, a fedélnek valót. És amilyen gyorsan együtt volt az anyag, olyan gyorsan, hamarosan az építés is megtörtént.”3
A szerző további írásai
