Marczinka Csaba
Az én „ezotériám”
E. A. „Júnó”-nak
Ezotériám, ha van – olyannyira
titkos, hogy én is csupán megsejtem
néha különös intő jelzéseit…
– de ha nem hallgatok rá, általában
megszívom, mint valami rossz cigit!
Így elvagyunk – titkoltan is együtt…
Igazság szerint: tudatosan nem is
tudom, tán még ami tudható, azt sem!…
Vagy ha tudok: akkor sem értek semmit…
Például, nem értem az itteni
embereket, pedig érteni vélem a
nyelvüket… – így harci lesz gyakran a
kommunikáció!… De ha nem ugatsz
rájuk náci- vagy ávósnyelven, rögtön
hülyének hisznek – „tiszteleti náci”
módi járja e tisztességtelen
platzon, különben landolsz az aszfalton!
Ez az íratlan-sunyi fattyútörvény.
Innen a betonaljból hogyan visznek
hozzád az álmok és metaforák?
Habár tán nem is technika kérdése
meg számolgatható képleteké…
Talán csupán meg kéne lelnünk közös
ezotériánk, ha van még ilyen?
/Voltaképpen: az „ezotéria” csak
annyi lenne, hogy megpróbálj valódi
nő – királynő vagy papnő – lenni, ahogy
én megkísérelnék valódi férfi
– harcos vagy király – lenni belül egy
varázslatos tudati átlényegüléssel/
/Persze: mi az, hogy ÁTLÉNYEGÜLÉS?/
/Ezt kellene egyszer felfognunk és
átéreznünk együtt vagy külön-külön/
