Filep Tamás Gusztáv
A szó szentsége s a polgári erény (Hlatky Endre, 1895–1957)
A tanulmány alapja a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének nagyváradi vándorgyűlésén 2007. július 13-án elhangzott előadásom volt. Az idézeteket a ma érvényes helyesírási irányelvek szerint átírva közlöm.
Hlatky Endre a két világháború közötti magyar közélet azon személyiségei közé tartozik, akiknek neve számos, a korszakkal foglalkozó szakember számára is ismeretlen, továbbá akikről pontatlan vagy egyenesen hibás adatok szerepelnek a szakirodalomban és a kézikönyvekben. Ennek Hlatky esetében az lehet a legfőbb oka, hogy az e tekintetben utolsó megbízható forrás, a Keresztény magyar közéleti almanach csak 1940-ig rögzíti az életével kapcsolatos tényeket.1 A nyilvánvalóan legfontosabb események viszont ez után, 1944–1945-ben történtek meg vele: külföldre vitték, és többé nem tért vissza; az egykori „közvélemény-politikai” szakember lényegében a világtól elvonultan, a római Santa Maria dell’Anima katolikus papi intézetben, az Aracoeli templom világi Ferenc-rendi csoportjának tagjaként folytatta, illetve fejezte be földi pályafutását. Az Új magyar életrajzi lexikon Hlatky-szócikkében2 a „legfontosabb események” utolsó menetéről ennyi áll: „1944. okt. 31-én a nyilasok eltávolították hivatalából.” Nem muszáj számon kérni ezt a lexikon nyilván adathiánnyal küzdő szerkesztőin, szócikkíróján, de az bizonyos, hogy a megjelölt napon Hlatky Endre már két hete letartóztatásban volt – október 16-án hurcolták el a miniszterelnökségről a nyilasok, hogy aztán átadják az SS-nek –, s a továbbiakban német koncentrációs táborok sorát járta végig néhány magyar sorstársával. Ennek oka viszont, ha nem is a legszabatosabban, de ott van az idézett szócikkben: „1944. okt. 15-én a rádióban ő jelentette be Horthy Miklós kormányzó proklamációjának beolvasását.” E két tényező – szerepvállalás a sikertelen kiugrási kísérletben és az ezt követő fogság – politika indittatásra, elkötelezettségre enged következtetni. Valóban, Hlatky jogot végzett, a közigazgatási apparátusba tartozott, volt kormányfőtanácsos, miniszterelnökségi osztálytanácsos, államtitkár, közben pedig a magyar rádió műsorigazgatója – ez utóbbi feladatkör szintén nem független a politikától. Végeredményben több nyelven – franciául, németül, olaszul és latinul – beszélő kultúrember volt, művészetrajongó – talán maga is művész –, s mindenekfölött szülővárosa, Nagyvárad rajongója, építője, múltjának búvárlója. A következőkben életpályájához és életművéhez kívánunk adalékokat nyújtani.
Van olyan forrás, amelyik dzsentricsalád sarjaként emlegeti Hlatky Endrét. Noha ez önmagában csak annyit jelent, hogy a kis- vagy középbirtokos nemességhez tartozott, ehhez a terminushoz a magyar eszme- és kultúrtörténetben negatívumokat szokás kapcsolni, közvetlenül hozzátársítjuk a deklasszálódást, jóllehet e réteg számos érték forrása volt. E portrévázlatban nem akarom fogalmilag tisztázni, hogy ki a dzsentri, azt viszont kétségtelennek tartom, hogy annak a társadalmi képződménynek, amelyet így jelölnek, nagy szerepe volt a magyar állam működtetésében, a függetlenségi hagyomány továbbéltetésében és kulturális értékek teremtésében. Ha Mikszáth dzsentrikritikájára gondolunk és szembeállítjuk vele a hagyomány némely magasztalójának dzsentriképét, ha szembehelyezzük a két álláspont alátámasztására fölhozott meggyőző példákat és argumentumokat, akkor arra a véleményre kell jutnunk, hogy a megyei hivatalokban szerepet vállaló nemességnek is számos árnyalata van. Hlatky Endre közös gyökérről származott a Tisza Kálmánnal együtt emlegetett és szidott – másfelől meg dicsért, körülrajongott – nemesi közhivatalnokokkal, de ő vitathatatlanul a színvonalat, a kultúrát, a kötelességtudatot – és a derűt, a jovialitást – testesítette meg. Származásáról ezt írja az emlegetett, 1940-es almanach: „A törzsökös nagyváradi Hlatky-család tagja. Atyja a nagyváradi Ügyvédi Kamara elnöke, orsz. gyűl. képv., majd főispán volt. A család nemessége 1642-ből származik.” Abból a Dutka Ákosnak írt leveléből, amely Dutka főműve, A Holnap városa olvasói élményéből született, s amelyet Bálint István János közölt a Magyar Tudományos Akadémia Kézirattárából3, kiderül, hogy Hlatky rokonszenvezett A Holnap mozgalmával, illetve az is sejthető, hogy ifjúkorában barátság kötötte annak egy-egy tagjához. Nemigen lehetett ez másként; édesapja ismerte Adyt, barátságban is állhatott vele, legalábbis abból, ahogyan például az Ady-levelezésben a neve előfordul4, ez következik. Az idősebb Hlatky Endre egyébként Nagyváradon a Szabadelvű Pártnak – a kormánypártnak – a helyi elnöke volt, és számos jogi szaktanulmánya mellett vezércikkeket írt a Nagyvárad című lapba. Fia évtizedek múltán, a legdrámaibb történelmi korszakban követte őt a főispánságban.
Lássuk, mi az, ami tisztázható az életrajzból: Az 1895-ben Nagyváradon született ifjabb Hlatky Endre szülővárosában tanult, a premontreieknél,5 majd Budapesten szerezte meg államtudományi doktorátusát. Az első világháborúban katonai szolgálatot teljesített az olasz fronton, tartalékos tüzér hadnagy, a bronz vitézségi érem, a Károly csapatkereszt és a háborús emlékérmek birtokosa lett. Politikai szerepvállalásának kezdete az úgynevezett ellenforradalmi kormányokhoz kapcsolta; elsőként az 1919-ben, a Tanácsköztársaság ellenében megalakított szegedihez, amelynek a sajtóelőadója volt. Később Budapesten a Külügyminisztériumban, ezután a Miniszterelnökség sajtóosztályán dolgozott, utóbb pedig Bethlen István miniszterelnöknek lett a személyi titkára. A Bethlent követő Károlyi Gyula kormányának idején még a miniszterelnökségi sajtóosztályt vezette, Gömbössel viszont már nem működött együtt – az ő idejében, 1933-tól lett a rádió műsorosztályának igazgatója, s 1939-ig maradt ezen a poszton. Amíg ott dolgozott, igyekezett nemzetközi szakmai kapcsolatokat építeni, külföldi értekezleteken vett részt, a rádióban belső újításokat kezdeményezett. Németh László az ő idejében volt a rádió irodalmi vezetője, s őt Cs. Szabó László követte e helyen. Hlatkynak ekkor lett a barátja például Kosztolányi Dezső, de kapcsolatban állt Kodály Zoltánnal is, s talán a Szabó Lőrinccel való ismeretsége is innen eredt. Elnöke volt a Magyar Sajtótudományi Társaságnak, amelynek egyik kútfőm szerint6 a „megteremtője” is volt; 1939 végén átvette A Sajtó című folyóirat – ez időben az említett társaság és több újságíró-egyesület hivatalos lapja, tudományos orgánuma – szerkesztését; e munkájától 1941 elején vált meg, amikor kinevezték Várad főispánjává.
A szerző további írásai
