Lászlóffy Csaba
Kihűlt ereklyék bolygatása
„Sebzett, kitaszított lélek… Jóllehet az én melankóliámban
semmi oroszlános nincsen.” (Tóth Árpád)
Születésétől fogva (vagy még azelőtt?) tudott írni, nem maradt üres papír a keze ügyében. Régi borítékok, az első világháború utáni zűrzavaros időkből megőrződött számlák sárgult hátlapja, adóhivatali és útlevélnyomtatványok, színes prospektusok szélei, fehér foltjai mind-mind teleírva a gyermeki ártatlanság, az ön-tudatlanság egyenletes soraival. Ámde hova tűnt a visszafojtott ujjongás, a lázas reménykedés vagy a tehetetlenség, katarzisba hullás súlya ezekről a nagy, kerek betűkkel teleírt oldalakról?… Ötven valahány esztendő múltán – akár a fiatal, mohó tekintet – minden elhalványult; ezért nem lepnek meg már senkit az emlékmegörökítés néma, részegítő mámorában fogant (talán csak a lepkekergetés gyönyörűségéhez fogható) valamikori szavak.
