Kinde Annamária
Rózsavér. Fojtogató
Ott a várfok, erre nézz.
Megvakulsz, ha látni félsz.
Süketülsz, merthogy hallani
nem akarsz, sem bevallani
életet vagy halált, s a csendet
sem kaphatod, bár megrendelted.
Üdvözülnél s pokol a mennyed.
Világod mostan így halad.
Sorsod szétfoszlik, megtagad.
Hiába látod, mondani
jól nem tudod, meghallani
nem meri, kit a félelem
kerget végig az életen.
Harsog a cél, motyog az ok.
Ne féld a semmit:
ott vagyok.
Szállni vágynál? A repülést
megtanulod. Nem is nehéz.
Sőt könnyű már a lélek is,
lelked mozgatta tested is.
Hasznos a földön nem lehet.
Hiúság csak, félrevezet
csakraködben az élvezet.
Világod mostan így halad.
Sorsod szétfoszlik, megtagad.
Hiába látnád, mondani
jól nem tudod. Meghallani
nem meri, kit a félelem
kerget végig az életen.
Vakít a cél, üldöz az ok.
Ne féld a semmit:
ott vagyok.
Rohanva bár a többivel
ámíthatsz, enni, élni kell,
sőt félni kell, az élet ez,
hazudni, csalni, ölni kell,
hiába nem tied az éhség:
már semmid sem a magadé.
Házadban lakik a sötétség.
Világod mostan így halad.
Sorsod szétfoszlik, megtagad.
Hiába látsz, ha mondani
jól nem tudod. Meghallani
nem bátor, kit a félelem
kerget végig az életen.
Süvít a cél, dörren az ok.
Ne féld a semmit:
én vagyok
