Lászlóffy Csaba
Véget nem érő véget érő
„Mindig elvágyik s nem menekülhet”
(Ady)
Ami felhalmozódott ami elszáll s közben
észre sem veszed hányszor elmegy ő is
a véget nem érő november a naponta véget
érő pazarlások mindaz mi önmagadon túlmutatna
ott ahol a térszerűség csak felszín – ami alatta(d)
hűl fogy szakad mióta már s amit jaj te magad
romboltál földig (tépelődő tudatossággal vagy
totál öntudatlanul?)
zajtöredékek nyüzsgő árny-
képek a test roncsai alatt (bár gondod volt rá hogy
a képzelet őspárájából az időből ki ne szakadj)
mulandóságnál sötétebb mezők sivár napok kis
szúrásai várnak s a beszűkülő tér mint terítőre
száradt morzsák szétszórt értelmetlen üressége
mindig elvágyik (egyiketek sem menekülhet)
a válasz könnyű – célszerűtlenségében keresendő
egy késéles mozdulaton átütő tanulság
még hogyha az áldozat kívül kerül is
és téged mi köt – az angyali? a bestiális? –
ha van halálon túli fegyelem van rá(d) magyarázat
*
Herceg! – csak úgy tudok szeretni
végigfolyik-ömlik rajtam mint kátrány
(oly szögletes minden hasonlat s hátrány)
2007
