Veres Bernadett
Hurrá!? Shoppingolunk…
Csörög a telefon. SMS: „5kor tali a pláza előtt csak mi csajok.” Már pötyögöm is a választ: „ma nem érek rá.” Küldés. Ildi. Három percen belül újabb SMS: „Naaa léci kriszta is jön.” Feladom: „Ok, üsse kavics.” Lemondom a megbeszélést. Végül is ráér… Kell néha egy kis pihi… pletyka… egy kis shoppingolás…
Ácsorgok a pláza előtt. Késnek, mint mindig. Már fel sem tűnik. Végre… befut egy taxi. Ketten szállnak ki: egyikük szőke, a másik vörös. Legújabb divat szerint öltözve, tűsarkúban. Élénken integetnek. Visszaintek. Mosolyognak. Visszamosolygok. De mit is keresek én itt tulajdonképpen? Már nem is tudom. Mindegy. Hallgatom a csacsogásuk:
– Hogy vagy drágám? Ó de jól nézel ki! De ari ez a kis kosztüm!
Közben elindulunk. A szokásos blabla. Már hozzászoktam. Jól van ez így… hiszen shoppingolunk!
Butikok jobbra, butikok balra. Portyázunk. Tarkabarka kirakatok. Ízléstelenül öltöztetett babák. Cicanadrág és miniszoknya, nyakkendő és papucscipő. Brrrrrrrr. Fel nem venném soha. Kizárt dolog! De nem fontos… hiszen shoppingolunk!
Csak bámulunk, mint Rozi abban a bizonyos filmszínházban. Ez sem tetszik és az sem. Amaz viszont nagyon „édi.” Hát igen, az ára már kevésbé az. Na jó, nem ez a lényeg… fő, hogy shoppingolunk!
Állok a tükör előtt. Borzalmas kockás miniben és piros topban. Na ne! Ezt nem! Soha! A szöszi bekukucskál a próbafülkébe:
– Na ugye, megmondtam? Istenien nézel ki! Igazán illik hozzád. Felejtsd már el azt a sok unalmas kosztümöt!
Unalmas? Egy órája még „ari” volt? Na mindegy. Még hogy illik hozzám? Ez aztán tényleg nem az én stílusom. De már ez sem számít… hiszen shoppingolunk!
Állok a kassza előtt. Fizetek. A kockás mini és a ronda blúz már a reklámszatyorban pihen. Majd csak jó lesz valamire. Egyszer talán majd fölveszem, vagy mégsem? De nem baj… fő, hogy shoppingolunk!
Beülünk egy kávéra.
– Képzeljétek, hát nem megcsalt az a szemétláda! – meséli a vörös. Elámulok. Pedig ő aztán igazán jó csaj. Amolyan vörös dögös. Mivé lesz így ez a világ? Felváltva sajnálkozunk és dühöngünk. De mire megisszuk a kávét, már újra nevetünk. Most nem szabad szomorkodni… hiszen shoppingolunk!
Folytatjuk a vadászatot. Csipke hálóing, piros cipellő, csípőnadrág, flitteres kendő. Ha már shopping, legyen shopping! Meg kell adni a módját. Ékszert próbálunk, bundát és estélyit. Persze csak úgy, a hecc kedvéért. Fő, hogy jól érezzük magunkat. Legalább most… mikor shoppingolunk!
Közben persze egyfolytában megy a pletyó.
– Hallottátok, hogy Piri férjhez ment? Azt mondják, valami nagykutya a fickó. BMW-vel jár és saját cége van…
– Ó, tényleg? Na ne mondd! Ez aztán a jó fogás.
Csak hallgatom őket és csodálkozást mímelek. Nem teszem hozzá, hogy Piri férje attól, hogy kőgazdag, még kőbunkó marad. Most úgysem ez a fontos. Jobb, ha kerüljük az elvi vitákat…hiszen csak shoppingolunk!
Gyűlnek a szatyrok. Útba ejtjük a salátabárt. Rendelünk. Három sali dresszing nélkül, hozzá ásványvizet, persze csakis bubi nélkül. Igaz, hogy ma kirúgunk a hámból, de azért elhízni azt nem kell. De nem ám! Fő az ésszerű táplálkozás meg a bableves… A sütis pult előtt is elsétálunk. Persze csak önfegyelem-erősítés célból. Még hogy sütit enni? Este hat után? Ááááá nem, azt nem lehet. Vagy mégis? De nem kizárt. Hiába próbálkozom. A két „szupernő” lehurrog. Erősebbek, mint az acél. Kettő egy ellen. Reménytelen. Feladom. Inkább lemondok a sütiről én is. De nem számít ez sem… fő, hogy shoppingolunk!
Megyünk tovább. Lemaradok. Beosonok a könyvesboltba. Észreveszik. Utánam jönnek. Már rángatnak is magukkal:
– Láttam egy olyan cuki kis rucit! Az én nyuszómuszóm azt mondta, vegyek valami csinit magamnak.
Loholok utánuk. Összefolynak a színes kirakatok. Már zsong a fejem. A ruha egyszerűen tökéletes. Kicsit szűk persze, de az nem számít. Egy-két kilótól könnyen megszabadul az ember. Nem vészes. Kicsit nagyon színes is meg mintás. De hát ez a divat. Nem kritizálok. Távol álljon tőlem a szándék is. Elismerően bólogatok. A szöszi dagad a büszkeségtől. Most miért lomboznám le? Hiszen… shoppingolunk!
Mosolyogva integetek a taxi után. Beülök a kocsiba. Végre. Sajognak a lábaim. Soha többé nem vadászom magassarkúban! A sok fölösleges szatyor már a csomagtartóban van. Na igen. Már megint bűnöztem. Jellemző. De mindegy. Nehéz ellenállni a kísértésnek, mikor együtt… shoppingolunk!
Lassan csillapodik a zsongás a fejemben. Hú, de elfáradtam! Fura egy délután volt. Kicsit talán idegesítő. Miért is jöttem én ma ide? Jó kérdés. Egy rakás fontosabb dolgom lett volna. Emlékképek keverednek a napi élmények közé. Három kislány: egy szőke, egy barna és egy vörös. Dühöngő nyár. Önfeledt játék. Kirándulás. De ez már a múlt. Hogy mi a jelen? Három fecsegő barátnő a plázában. Vásárlás, pletykaparti, kávézgatás. Összeköt még valami ezen kívül? Aligha. De nem számít. Legalább akkor érezzük jól magunkat, ha shoppingolunk…
