Schneider Németh Antal
Temetéstől halálig (a haldokló Csokonai naplója)– dokumentumregény, második rész
De egyáltalán érdemes-e azon fáradoznom ebben a világban, hogy tisztázzam az én akkori helyzetemet? Éppen ma kilenc éve annak, hogy elmondtam a búcsúzó beszédemet a kollégium ifjúsága előtt. Akkor is a tisztázás szándéka munkált bennem. Ezért mondtam az ifjaknak, hogy: Soha, soha titkos alattomba való aknákat nem ástam másnak szerencséje alá, hogy magamat annak szomorú dűledékjein építsem fel. Én reméltem azt, hogy legalább a tanuló ifjúságban lesz annyi igaz szellemiség, hogy megérti és átérzi a volt tanítójának háborgó lelkét, az ott dúló viharoknak keserves megpróbáltatásait. Ezért mondtam nekik, hogy ti legközelebbről néztetek engemet minden fordulásaimban, titeket hívlak tanuknak, akkor, mikor már tanúra nincs szükség [a tőrvényen kívül], de a szívek törvényszékénél, a gondolatbírák előtt, hol a Hír kínzó vagy szabadító poroszló, a Morál a törvény, a nyelv a békókat vagy nyakakat elvágó éles szablya, ezen törvényszék előtt hívlak én tanuknak benneteket arra, hogy én voltam-é valaha rossz lelkiismeretű [erkölcsöket felforgató...] oskolai gazember, voltam-é... korhely, idővesztegető, here? A jóltevő Istenség adjon tinéktek nagy lelket... édes hazánknak s boldogtalan nemzetünknek nagyobb dicsőségére embertársatoknak több-több segítségére lehessetek. Én is erre törekedtem... ah, szeressetek érte engem. Voltaképpen azóta is ez az én célom, és minden belső ösztökélő erőm erre vezethető vissza. Arra, hogy az emberek szeressenek, és én is szerethessem őket, hogy egy kissé elismerjék és elfogadják azt, amit én nekik magamból szeretettel adhatok. Mert azt én régen tudom már, hogy a szeretet lelkesíti az egész világot. – Ez az első mozgó erő, mely a mindenségnek középpontjában ülvén, örök abroncsán forgatja a teremtéseket... e’ szóllott egyet, s azonnal megkötötte az egymáshoz szívódó valóságok között azt a felbonthatatlan atyafiságot, amelyben még máig is kedvelik egymást... Nap ez, mely lételt és elevenséget ád az ő mennyei sugárával. – Rúgó ez, mely mozdulásba hozza a veszteglő testeket. – Éltető állat, mely első kedve mindennek, valami a Nap alatt és azon felül terem, ama legutolsó valóságig, mely a nemlételnek megmérhetetlen pontjaival határos. – Mind te vagy ez ó, szeretet! Te! Ki minden vagy mindenekben.
Június 18., hétfő
Nagy Gábor barátom elküldte nekem Debrecen város krónikájának kéziratát. Lemásoltam. Szükséges lenne utánanézni, vajon ez a krónika mennyire hiteles, mennyi benne a mese és mennyi a valóság. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy milyen jó lenne, ha Pesten a Nemzeti Bibliotékában volnék könyvtáros, irodista. Ott kéznél lenne minden, utánanézhetnék bármikor. De Széchényi gróf nekem nem adta meg ezt a lehetőséget, hogy hivatalt kapjak gyűjteményénél, ami számomra a földi paradicsom lett volna. Pedig engem sem a nagyravágyás, sem a pénz szerelme nem izgatott erre a hivatalra. Egyedül hazám szerelme s a tudományokra való vágyakozás. Amikor ezeket írtam neki, a nagy tűzvész után voltunk, üszög és hamu maradt a pusztítás nyomán.
Ma végre-valahára csak összeálltak a dolgok a fejemben és eldöntöttem, hogy holnap nekilátok és a kis ház felépítésére tett költségeknek s matériáléknak specifikációját naponta leírom. Nem költekezhetek a magam kénye-kedve szerint, csak amennyire erszényemből telik s amennyit az enged.
1. Fazekas János uramtól vettem 1000 ócska téglát, melyből 200 darab ép és egész.
Fizettem die 19. Junii érette 10 Rforint.
2. Adtam a tégla lehányóknak 1 messzely bort áldomást. 3 krajcár
Június 19., kedd
Márton József ott fenn Bécsben nem nagyon nógatta magát, hogy tipográfiába juttassa, amit én édes hazám s anyai nyelvem díszére és előmenetelére esméretlen, tartományos és mesterszavakból 2000 és egynéhányat öszveszedtem. Abból könyv már nem lesz soha, pedig hogy milyen nagy szükség lenne ezekre a szavakra, azt csak most értettem meg igazán, a házépítő mesterekkel való tárgyalásaim során.
Nemzetem javán dolgozni annyira óhajtok, amennyire örülök annak, hogy magyarnak születtem: az értelemnek és az ízlésnek gyarapításán mind örülök én, mind munkálkodom, én egy nádas házba szorult cosmopolita. Na jó, én tudom ezt, de ki az, aki még hasonlóképpen gondolkodik rólam és az egész hazáról? Mert én hiába töröm magamat és szeretném felvirágoztatni a nemzetemnek a kultúráját, ha ebben a küzdelemben egyedül maradok. Mi változott itt az elmúlt öt-hat évben? Akkor azt írtam Széchényi Ferenc grófnak, hogy alig serkentünk fel ama lomha álomból, mellyben századokig aludtunk, s újra szunnyadozunk. Odavan minden igyekezetünk, serénységünk megszakadt. Alig jön ki esztendőként egy-két valamit érő könyv, theatrumunk a maga bölcsőjében megholt, az olvasás a közönségbe megcsökkent. Ma se írhatnék ennél találóbbat hazámra és a népemre.
Június 20., szerda
Mind csak azon tűnődöm, hogyan és mivel kéne az olvasó publikumot érdeklődővé tenni. A krémes oktalanságok, amik csak úgy nyalatják magukat az olvasótól, nekem idegenek. Nálam azoknak semmi becse nincsen, mondom itt magamban két köhögés között. Ez jár a fejemben, amikor a házamnak még az alapozását sem kezdték el a mesterek. S ha majd elkezdik, ki tudja, össze tudok-e majd szedni annyi pénzt, amennyivel sikerül azt be is fejeznem. Mert ezzel a munkával, ezzel a sok házépítő utánajárással nevezetessé én csak a kőmíves mesterek körében leszek, ámde náluk a versnek nagy becsülete nincsen. Legfeljebb a szűr-bibliopoliumon kiterített, szennyes románcokat kedvelik. De hol és kinél van rangja a szépliteratúrának és a szép tudományoknak? Türelmetlen vagyok, pedig mostanság, literatúránknak ezen csecsemő állapotában, úgy kell bánni gyengélkedő nemzetünkkel, mint az apróbb gyermekekkel. Édes beszéd, kecsegtető nyájasság, dallás báb és cúkoros csemege légyen mindaz, amivel őtet az oskolai leckéhez édesgessük. Úgyhogy a krémes oktalanságokat is meg kell velük kóstoltatni néhanapján. De hát én olyant írni aligha tudok.
3. Vettem die 20 Junii Vasadi Jánostól 200 vályogot négy márjáson, adtam előre 17 krajcárt
4. Ugyanaz nap Vasadi Pétertől 1000 vályogot 7 váltóforinton. Adtam neki odaki 36 krajcárt
5. Idebé előre kért 5 Rforint
6. Vasadiéknak áldomás 7 krajcár
A szerző további írásai
2 / 10 
