Gángoly Attila
Hajótörés a betűk óceánján pop-klasszicista kiáltványtöredék
„Ütött az órája, senores, hogy tisztára mossuk a széphistória
műfaját, egyszersmind fejet hajtsunk a ponyvaregény előtt, a magas
irodalom esetében is visszahelyezve jogaiba az érdekfeszítő, sőt
szívdobogtató cselekményt. Így talán elvész a »magas« jelző, de legalább
a dagály leemeli zátonyáról az irodalom lógó vitorlájú hajóját.
Ezt a nagyrealizmust vadromantikával tüzesítő, friss szeleket támasztó
tollforgatást nevezem én pop-klasszicizmusnak, amelyben majd
szalonképessé válik a horror, s nem megy ritkaságszámba a kalózok kincse
sem. Az álomszerűség pedig természetes könnyedséggel, groteszk
fintorral vagy abszurd csavarral fordul át bűnügyi történetbe
(alkalomadtán a bűnbeesés történetébe).
…2
Mintakép szép számmal akad a két féltekén. Egyrészt a szenvedélytől izzó
hősköltemények és a reneszánsz bővérű, szókimondó novellái, melyekben
az eszmeiséget bizony »útszéli« kalandokkal ellenpontozták a régi
szerzők. Másrészt mindaz az avantgárd kísérlet, melyekre nem lehet
fütyülni a XXI. században se (ám hogy barikádok helyett ugródeszkák
legyenek, be kell szerezni egy gyalut).
…
Vegyük végre tudomásul: ma a »hivatalosan« egekig magasztalt kortárs
nagyságok művei szent borzadálynál többet aligha váltanak ki. A
szappanoperákért hevülők joggal csömörlöttek meg a mondanivaló
iszapjától zavaros, érthetetlenül áradó betűözön láttán.
Hol van már a különb receptet használó Cervantes ideje? Hol a sokáig
zsinórmértékül szolgáló Don Quijote dicsősége? Vagy talán századunk
írófejedelmei egymásnak róják rejtjeleiket?
Mindez már rég nem befogadói nehézség kérdése, senores; ami ugyanis csak
a formákkal való szemfényvesztés, nyelvrontás és képzavar, azt a
legnagyobb odaadással (hovatovább esztétikai önsanyargatással) sem lehet
befogadni.
Változtatnunk kell a csapnivaló helyzeten, hisz néhány betűkerülő
nemzedék – mondhatni – a bibliotékák lapsuhogásának és finom
porrétegének megvetésével nőtt fel. Arra is bélyeget sütöttek, aki a
zsebében detektívregényt dugdosott. Ne várjuk meg, míg a következők
szemében hasonlóképp utálatos lesz a szavaktól feketéllő papír és vörös
posztó minden könyvkirakat, valahányszor bikaként róják az utcákat.
…
Pergő olvasmányok kellenek hát, melyek a történelmi témákban is a mai
élet vagy az egyetemes létezés nagy, székhez szögező tanulságait
tükrözik vissza.
Összefoglalva: izgalmas cselekményszövés, továbbá »jól fésült«
korszerűség – íme, senores, a pop-klasszicista irodalom két
tartópillére. A többi már a mindenkori tollforgatók tehetségén múlik…”
1 E kézirat még a mágikus realizmus divatja előtt keletkezett, de
csak később vált hozzáférhetővé. Az egyik világszerte olvasott
latin-amerikai író halála után került elő az asztalfiókból, s maga a
fiatal, élni vágyó özvegy tette közzé… Tagadhatatlan, hogy a művei
alapján mindaddig mértéktartónak elkönyvelt szerző nem rejtette véka alá
megrökönyödését, s kíméletlensége kisebb vihart kavart irodalmi
körökben. Néhány kritikus halkan a fogát csikorgatta. A spanyol nyelvű
eredetiről pár hónapon belül angol, francia és német fordítás készült.
Az itt közölt magyar változat névtelen bértollnok munkája, aki több
helyütt az ezredforduló viszonyaihoz igazította a tartalmat,
„nagyvonalúan” eltekintve a szöveghűségtől – A szerk.
2 A kuszának és átgondolatlannak ítélt részek közlését más kiadók is mellőzték – A szerk.
