Gittai István
Skandináviai magyar irodalom és művészet az Ághegyen (Az Ághegy gyűjteményes számáról)
Bihari gyökerű pennás cimbora minap egy vaskos kötetet nyomott a
kezembe, mondván: olvasd, hiszen neked temérdek időd van, s adj hírt e
minőségi kiadvány létezése felől. Megköszöntem, hónom alá csaptam,
hazavittem, s már napok óta csemegézem az Ághegy – skandináviai magyar
irodalmi és művészeti lapfolyam – 16–20. számának könyvbe kötött, közel
hétszáz oldalas antológiáját.
Lapozgatva, böngészve a kötetet, elsősorban a műfaji sokszínűség jelzője
tolul a tollamra. Nem véletlenül, hiszen felváltva vers, novella,
regényrészlet, tanulmány, műfordítás, doktori dolgozat, kritika,
művészportré és megemlékezés kap nyomdafestéket a szerkesztők
jóvoltából. Közülük főleg az erdélyi kötődésű Tar Károly nevét kell
kiemelni, aki e mindössze néhány esztendős kiadvány megálmodója, alapító
szerkesztője és életben tartója. Aniszi Kálmánnak adott interjújában a
harminchat megjelent kötettel rendelkező író, közíró megvallja:
„Örömteremtő embernek születtem. (…) De a vállamra nehezedő évek során
rájöttem arra, ha örömet akarunk szerezni másoknak, a jót kell
cselekednünk, az igazat kell újrateremtenünk, a szépet újraálmodnunk.
Szét kell szórnunk aranyainkat, mert csak az a miénk, amit másokba
átültettünk, másokkal megérttettünk, elfogadtatunk.”
A terjedelmes interjúból többek között megtudhatjuk, hogy mintegy
kétszázötven külső munkatársat tudhat magáénak az Ághegy. S ők zömmel
Skandináviában – Svédországban, Norvégiában, Dániában – élő magyarok.
Ide kívánkozó adalék, hogy a folyóirat minden számában, számontartás
végett, közlik az északi országokban élő magyar alkotók névsorát. Az
írók, előadóművészek, film-, video- és fotoművészek, zenészek, valamint a
képzőművészek lajstromában olyan ismerős nevekre bukkanok, mint Gergely
Tamás, Sall László, Telegdi Magda, Tóth Ilona, Tóth Károly, Veress
Bíborka, Veress Zoltán (erdélyi, váradi írók, költők), Dusa Ödön
(előadóművész).
Külön kell szólnom az Ághegy Képtár mellékletéről, amely jó minőségű
papírra nyomva, elegáns tálalásban közli az egyes műalkotások színes
reprodukcióit. Ami a további rovatokat illeti: a legterjedelmesebb az
Irodalom, melyben elsősorban a kötetes szerzők műveit publikálják, de
Rügyek címszó alatt fiatal tollforgatók alkotásai is terítékre kerülnek.
Az Észak hírnökei rovat tölti be a lapfolyam híd szerepét. Itt
elsősorban a műfordítóké – orvosoké, tanároké és más szakmákat űzőké – a
pálya. A szerkesztők e csatornán keresztül szándékoznak közvetíteni a
svéd, a norvég, a dán kultúrát Magyarország felé. A Járkáló rovatban
esszéket, a Zene/szó oldalain pedig zeneszerzők, muzsikusok pályaképét
olvashatjuk.
A Várad folyóirattal hozzávetőleg egyidős Ághegy egybe kötött 16–20.
száma szinte sugallja az ötletet: a mi folyóiratunkat is jó volna így
bekötve látni. Mondjuk száz-kétszáz példányban, s a legnagyobb magyar
tékákhoz, bölcsészkari könyvtárakhoz eljuttatni. Akár azt is el tudom
képzelni, hogy a könyvgyűjtők egynémelyike is hozzájuthatna, mondjuk, e
célból megrendezett, nyilvános aukciókon. Ami folyóiratreklámnak sem
lenne a legutolsó.
