Serfőző Simon
Csak itt szeretnék - A 130 éve született Ady Endre emlékére
A költő, akire emlékezünk, Dózsa György unokája volt, bús, bocskoros
nemes. Nem kullogó jobbágy-léptek tovább gyaloglója, hanem Góg és Magóg
fia, akinek fülében még ősmagyar dal rivallt.
Kelet felől támadt hódítók indulatával tört be az áporodott magyar
világba, a megállapodottságba. Aminek végét kellett vetnie, ha nem akart
beállni a szürkék hegedősének, üresen kongó szavakkal harangozók közé.
Aki nagy sorsra vágyik, hódítani akar, ifjú szívekben élni tovább, azt
délibábok el nem kápráztathatják. Annak nincs más választása, mint
félrelökni a megalkuvásokat – e mindent föltartóztató torlaszokat. Annak
lelkét nem lehet kipányvázni.
Az nem szenvedheti a grófi szérűkön túli sivárságot, nem a
kilátástalanság ablakait. Bezúzni valamennyit, s a letört-zászlós
vereségeket is győzelemre fordítani! Erre az elszánt erőre hiába
támadtak lasszózó indulatok, nem tudták földre rántani. Ady lebírta a
fátumokat, ködök rohamait. Magát meg nem adta túlvilágba leomló
partokkal. A holnap hőseként értünk szállt hajóra, hogy átvágjon a
jövőtlen időkön.
Mindenütt a világon a legnagyobbaknak kijáró hódolat illetné, s csak
nálunk szeretnék koronáját svájcisapkára cserélni, a szennyben fürdőzők
csak itt szeretnék lenézéssel megalázni, aki megalázhatatlan.
S az is marad mindörökké, ha mi szeretetünkkel vigyázzuk őt!
Nagyvárad, 2007. november 18.
