Rus Fodor Dóra
Ady és a szerelem metaforikája
Elméleti megközelítés
A kognitív nyelvészet bírálja a metafora hagyományos elméletét. Elveti
azt a megközelítést, miszerint a metafora a szavak valamilyen
tulajdonsága, vagyis kizárólagosan nyelvi jelenség, csakis művészi,
esztétikai vagy retorikai célból alkalmazzuk, a párhuzamba állított két
dolog közötti hasonlóságon alapszik, a metaforák tudatosan kigondoltak,
és külön tehetségre van szükségünk ahhoz, hogy kitaláljuk és megfelelő
módon alkalmazzuk őket, az irodalmi díszítésen kívül nincs igazán
szükségünk a metaforákra, nem szerves részei a mindennapi
kommunikációnak (Kövecses Zoltán: A metafora, Typotex, Budapest, 2005,
13–14. o.).
George Lakoff és Mark Johnson 1980-ban megjelent Hétköznapi metaforáink
(Metaphors We Live By) című könyvükben a metafora kognitív nyelvészeti
elméletét építik fel, amely a metafora hagyományos felfogásának
bírálatát fogalmazza meg, kihangsúlyozva, hogy a metafora elsősorban a
fogalmak, és nem a szavak jellemző tulajdonsága; funkciója az, hogy
segítse bizonyos fogalmak megértését, és nem csupán művészeti vagy
esztétikai célokat szolgáljon; gyakran nem hasonlóságon alapszik; a
köznapi emberek is legkisebb erőfeszítés nélkül használják (anélkül,
hogy tudatában lennének), nem csupán a különlegesen tehetséges emberek
kiváltsága, a metafora nem egy fölösleges, bár kellemes nyelvi
díszítőeszköz, hanem az emberek gondolkodásának és megértésének
elengedhetetlen kelléke, amely áthatja mindennapi nyelvhasználatunkat
(Kövecses, 14. o.). Az új megközelítés szerint a metaforikus nyelv és
gondolkodás az ember alapvető testi (szenzomotoros) tapasztalataiból
adódik, a metafora meghatározó szerepet játszik az emberi gondolkodásban
és megértésben, a társadalmi, kulturális és pszichológiai valóságunk
megalkotásában is. Jelentésének megfejtése által próbáljuk megérteni,
kik is vagyunk valójában és milyen világban élünk. (Kövecses, 16–17.
o.).
Kognitív nyelvészeti szempontból a metafora egy fogalmi tartománynak egy
másik fogalmi tartomány terminusaival való megértését jelenti. A
fogalmi metafora tehát két fogalmi tartományból áll, az egyik tartományt
a másik segítségével értelmezzük (például amikor az életről mint
utazásról gondolkodunk). A metaforikus nyelvi kifejezések azok a szavak
vagy kifejezések, amelyek a konkrétabb fogalmi tartomány
terminológiájából kerülnek ki. A fogalmi metaforákat alkotó két
tartománynak külön neve van. Az a fogalmi tartomány, ahonnan a
metaforikus kifejezéseket merítjük, a forrástartomány. A céltartomány az
a tartomány, amelyet a forrástartomány használata által próbálunk
megérteni (például az élet a céltartomány, az utazás pedig a
forrástartomány). A metaforikus gondolkodás általában a konkrétabb
fogalomtól az elvontabb felé tart, vagyis a forrástartományhoz inkább
konkrétabb, fizikaibb, megfogható fogalmat társítunk. Ezért beszélünk az
életről mint utazásról, és nem fordítva, habár a szépirodalmi
metaforákban ennek az egyirányúságnak az elve nem mindig érvényesül.
A metaforák kognitív funkciója kapcsán Kövecses Zoltán orientációs
metaforákról beszél, azonban ugyanazokra a szembenállásokra,
térdimenziók szerinti struktúraszerveződésre mutat rá, mint Szilágyi N.
Sándor (Hogyan teremtsünk világot?, Erdélyi Tankönyvtanács, Kolozsvár,
1997). Kiemeli, hogy az „irányultsági metafora” elnevezés abból ered,
hogy ezek a metaforák az alapvető térbeli irányokon, a föl-le, ki-be,
középpont-kerület irányokon alapszanak. Ezeket koherencia-metaforáknak
is lehetne nevezni, a koherencia itt azt jelenti, hogy bizonyos
célfogalmakat általában hasonlóan konceptualizálunk. Egyes fogalmakat
például felfelé irányultsággal jellemzünk, míg az ellentétüket lefelé
irányultsággal, pl. a boldogság felfelé irányultság, a szomorúség lefelé
irányultság (Fel vagyok dobódva / Nagyon le voltam törve tegnap), a
racionalitás felfelé irányultság, a hiánya lefelé irányultság (Nem
tudott felülemelkedni az érzésein / A vita már az érzelmek szintjére
esett vissza).
A fölfelé irányultságot általában pozitívumként értékeljük, míg a lefelé
irányultság negatív felhangot kap. Kövecses is kihangsúlyozza, hogy a
pozitív-negatív értékelés nem korlátozódik a föl-le irányokra, hiszen a
térbeli irányok mindegyike kétpólusú. Így az egész, közép, befelé, cél,
előre mind pozitívum, míg az ellentéteik, a fél, kerület, kifelé,
céltalanság, hátra irányok mindegyike negatívumként jelenik meg (lásd
„csak fél ember vagyok” kifejezést) (Kövecses, 51–52. o.).
Ady Endre Héja-nász az avaron és Lédával a bálban című verseinek szerelmi metaforikája
A Léda-versek közül a Héja-nász az avaron és a Lédával a bálban című
versekkel foglalkozom. Kövecses kiemeli, hogy a szerelem fogalmát
tekintve igen sok fogalmi metaforával találkozhatunk: a szerelem utazás
(szerelmünk zátonyra futott), a szerelem tűz (ég a szerelemtől), a
szerelem fizikai egység (egyek vagyunk), a szerelem őrület (őrülten
szerelmes vagyok), a szerelem üzlet (sokat fektetett ebbe a
kapcsolatba), a szerelem természeti erő (ledöntötte a lábáról), a
szerelem betegség (belebetegedett a szerelembe), a szerelem varázslat
(teljesen elvarázsolt), a szerelem háború (végül megadta magát), a
szerelem játék (csak játszott vele). A felsoroltak a szerelem igen
erősen konvencionális megfogalmazásai, a nyugati kultúrákban széles
körben elterjedt fogalmak. Az emberek főként ezen fogalmak alapján
gondolkodnak a szerelemről, és ezeket a fogalmi metaforákat használják a
szerelmi élményeik gondolatokba öntésére. Úgy tűnik, az előbbi
forrástartományok a szerelem fogalmának világos és összefüggő megértését
biztosítják. Előfordulnak azonban olyan esetek, amikor ezek a
konvencionális fogalmak nem elegendők a szerelmi élmény ábrázolására, és
a szerelem céltartományhoz valamilyen újszerű, szokatlan
forrástartomány társul (Kövecses, 48. o.).
A szerző további írásai
