Nagyálmos Ildikó
Sirály-versek
I.
A csend már nem fáj, jó nagyon,
Egyedül lenni ágyamon,
És várni rád, amíg lehet,
A szív a mellben megmered,
És megszakad a mozdulat,
Előre, hátra nem halad
A test, a lélek egyre megy,
A szó a szájban megremeg.
Szólítalak, hogy hol vagyok,
Ma ördög, holnap angyalok
Vigyáznak, nehogy holt legyen,
A mindig tartó szerelem.
És elhiszem, hogy jó nagyon,
Egyedül lenni ágyamon,
Pedig, ha tudnám, hol lehet,
A mindig tartó szeretet,
A mindig édes mozdulat,
A test, a lélek, a tudat,
Szemed, nyelved, szád, karod.
Ölelj, míg nem vagyok halott.
II.
Most, hogy megkóstoltalak,
Nem kellesz, eladhatod magad.
Keserű lettél számban, mint a fű
Arcom két hatalmas rózsa
Fekete korom az ágynemű.
Szemed helye fekete gödrök
Orrod világítótorony
Hajad tarló, tövises csonkok
Szádon el nem csókolt csókok
Szeretsz-e még? Mondd, szeretsz-e?
III.
Amikor beáll az agyhalál
Nem érzed hűvösét az estnek
Bár Pál vagy Péter jönne már
Béla, a méla bábu
Róbert, a kékszakállú
Albert, a szőke herceg.
Amikor beáll az agyhalál
Senki nem jön el érted
Hol vagy Ábel, Lajoska, Géza?
Hol jár a tested, a vézna?
És mért nem jössz el
Úgy várlak téged
Carlos, oly szűken méred
Szerelmed. A végzet tunya teste
Rám feküdt, s agyonnyom a beste.
Álmodom, de rám nem talál
(Amikor beáll az agyhalál)
A szerelem.
Kolduló madár.
IV.
Egy házban laktunk, én úgy szerettem este
Nappal nem láttam, s ha feljött a hold
Szempilláit vörösre festette.
S olyanná tettem, amilyen volt.
Sokszor ültünk egymással szemben
Éjszakákat, csak nekem szónokolt
Hiába szerettem, lassan fogyni kezdett
És sápadni, mint odakint a hold.
Többé nem láttam, nem tudom, hová lett
Elfogyott, kiszáradt, hol volt, hol nem volt…
Ketten maradtunk, ülünk egymás mellett
Fakón, kopottan, én és a hold.
