Középiskolás fokon? Válogatás a Mikes Kelemen tantárgyverseny dolgozataiból (Bonyolultabbak a dolgok, mintsem hiszed /Kundera/- XI. osztály)
Az országos magyar nyelv és irodalom tantárgyverseny győzteseinek
dolgozataiból készült összeállításunk egyik célja szélesebb körben
megismertetni azokat a felső tagozatos középiskolásokat, akik 2007-ben a
legjobbnak bizonyultak ezen a megmérettetésen. A versenyen a diákok
évfolyamonként három-három tételben adhattak bizonyságot ismereteikről
és tehetségükről. Az irodalomelméleti dolgozatokat felvonultató
válogatásunkból az olvasó képet alkothat a tantárgyból országosan
legjobbnak minősülő fiatalok felkészültségéről, műveltségéről,
olvasottságáról, elemző és szintetizáló képességéről. Szándékaink
szerint az öszszeállítás dokumentumaként szolgálhat a magyar nyelv és
irodalom tantárgy oktatásáról kezdeményezendő eszmecserének.
Kovács Andrea
Bolyai Farkas Elméleti
Líceum, Marosvásárhely
„Bonyolultabbak a dolgok, mintsem hiszed.” Ez akár a modernség
kiáltványa is lehetne. A bonyolultság nehézséget okoz az embernek. Ezt
mindnyájan érzékeljük, de mi az oka a bonyolultságnak? Talán úgy
magyarázhatnánk, a bonyolultság kiváltó oka több bonyodalom. A
bonyodalom irodalomelméleti szakszóként is használatos. Arra a
mozzanatra utal, amely kibillenti az alaphelyzetet egyensúlyából.
Ilyenként a bonyolultságot nevezhetnénk egyensúlytalanságnak is. A
bonyodalom köznapi értelemben is hasonló jelentéssel rendelkezik: nem
várt esemény, az ember számára ismeretlen tény. Úgy a bonyodalmak, az
ismeretlen tények sokasága eredményezi a világ bonyolultságát, s jelenti
annak kiismerhetetlenségét.
A regény a világ összefüggéseit hivatott ábrázolni, s talán abban
különbözik más epikus alkotástól, hogy – terjedelménél,
kidolgozottságánál fogva – mélyebben, több síkon ábrázolja ezeket az
összefüggéseket, mint például a novella.
A romantika korában az alkotó, gondolkodó emberek úgy gondolták, a
teljesség megragadhatatlan, de a műalkotásban az író teremtő
fantáziájának köszönhetően újrateremthető. Ezért a romantikus regény a
világ teljességét ábrázolja. Jókai Mór sajátos alkotásmódjával, mesélve,
mítoszokra jellemző történetalakításával a mitikus világteljességbe
építi bele az olvasót, így teszi részévé a vágyott totalitásnak. De mi
történik akkor, amikor az alkotó-gondolkodó ember annyira bonyolultnak
látja a világot, hogy lemond annak ábrázolhatóságáról?
A klasszikus modernség korában lemondtak a regény mimetikus elvéről, a
világ ábrázolhatóságáról. Nem a világhoz, hanem az irodalomhoz visznek
közel ezek a művek. Kosztolányi a következőképpen fogalmazta meg a
regény immár átértékelődött műfaját: „Minden művet regénynek tartok,
amely több mint 5000 szóból áll”. S hozzáteszi, hogy a regényben a
figurák ismerősökként tűnnek fel, s nem lepnek meg (szemben a
novellával). Ezek szerint mégiscsak a világ összefüggéseire, általános
érvényű, de megismerhetetlen szabályrendszerére kíváncsi a modern
regény. A világról akar „mondani” valamit, csak éppen az ábrázolásmentes
szuggesztióval teszi meg. De a bonyolultság művelődéstörténeti koroktól
függetlenül érvényes a regény világára, a sokféleség a
megformáltságára.
Bizonyítsuk ezt a tételt két különböző kör regényével: Jókai Az arany emberével és Kosztolányi Pacsirtájával.
Mindkét regényben bonyolultság érzékelhető a szereplők megformálásában.
Jókai alkotásmódja abban áll, hogy a szereplőket jó és rossz erkölcsi
alapú ellentétben rajzolja meg, ez azonban nem ad lehetőséget az
összetett jellemzésre. Végletes szereplőivel ellentétben Az arany ember
hőse, Timár Mihály bonyolult jellem. A végletesen jó és végletesen
rossz, ami eddig két szemben álló szereplőben inkarnálódott, Timár
Mihály alakjában egyszerre jelen van, egymással harcol. Ebből a belső
harcból származik a korábban említett egyensúlytalanság, mely alapvető
szükséglet a történet elkezdődéséhez.
Kosztolányi alakjai szintén bonyolult jellemek. A különbség az, hogy
Timár képes megtisztulni és utópisztikusan ugyan, de visszaállítja az
elvesztett paradicsomot. Kosztolányi hősei nem tudnak megújulni. Ezt
sugallja a körkörös időszerkezet. S ez az alapvető különbség egyrészt
Jókai hihetetlen emberszeretetének köszönhető, másrészt annak a freudi
felismerésnek, miszerint a személyiség megosztott: az ego a
tudatalattink és a tudatos énünk között vergődik. Ezért csak szerepek
összességeként ragadható meg. A Pacsirta éppen a szereptévesztés
regénye. Vajkayék lemondtak társadalmi szerepükről, egyetlen szerepet
játszottak, a szülőkét. S elfojtott vágyaik felszínre törtek Pacsirta
elutazása után, és az apa kimondta, hogy nem szeretik lányukat. Nem
irthatták ki a tudatalatti szenvedését. Az emberi személyiség nem
mondhat le bonyolultságáról, nem őrizheti meg egyetlen jónak vélt
szerepkörét a többi rovására, különben személyisége vész el a káoszban.
A káosz felismerése rányomta bélyegét a regények történetalakítására is.
A világ megismerhetőségét sejtető metonimikus történetalakításra a
bonyolultságot érzékeltető metaforikus történetalakítás épült. Jókai Az
arany ember című regényében a metonimikus kapcsolatok azt sejtetik, az
ember a pénz világában nem lehet boldog. Ez azonban nem jelent egyetemes
mondanivalót azok számára, akiket a pénz nem boldogít, vagy nem
boldogíthat. Az olvasó az önkeresés folyamatában metaforikus
kapcsolatokat vél felfedezni, olyan metaforahálót talál, amely
másodlagos jelentéssel gazdagítja az (eddigi) tartalmat.
A holdban Timár lelkiismeretének kivetülését fedezi fel, az aranyban
(emberrel való asszociációjából) Midasz király történetére ismer,
ezáltal Timár a romantikus Midasz király lesz. Komárom metaforizált
helyszínében látja az elembertelenedés alkalmait, a bűnre vezető
alkalmakat, a szigetben pedig a menekülési és megtisztulási lehetőséget.
Ez a sziget akkor nyeri el utópisztikus jelentését, ha összevetjük a
Vaskapuval, a romantika természetkultuszának víziójával, az egészelvű
világ harmonikus helyszínével, a földi paradicsommal. Ilyen értelemben a
sziget nem a Paradicsom jelképe. A bűnös ember ugyanis amint kiszakadt a
paradicsomból (bűne által), többé meg nem lelheti azt, ezért vergődik
egész életében jó és rossz között. A világ bűneink miatt bonyolult.
Kosztolányi Pacsirtájában is megtalálható a bűn– bűnhődés motívuma.
Pacsirta elutazásakor Vajkay kimondja, hogy nem szeretik Pacsirtát.
Ezért bűnhődnie kell. Aggodalmaskodva várakozik, amikor késik a vonat.
Attól kell félnie, teljesült az álma: Pacsirta meghalt. De még a
bűnhődés is kisszerű, amilyen kisszerűek a szereplők. A metonimikus
cselekményszerkezetből enynyit tudunk meg. Azt sejthetjük, erre a
bonyolult helyzetre nincs megoldás. Kosztolányi nem teremti meg a senki
szigetét. Mégis felmutat egy abszolút értéket ebben a sivár világban: a
szeretetet. A metaforikus összefüggések ugyanis a túlvilági létre utaló
motívumrendszert alkotnak. Pacsirta elutazásakor egyedül a paptól
kaphatott vigaszt, aki tudta, hogy ez a világ „siralomvölgy”.
A cinikus szerkezetben egyedüli változást ad, hogy a lány felismeri, a
lét lényege a szenvedés. A Krisztust, Szűz Máriát ábrázoló képek a falon
azt sejtetik: a keresztény szeretet értelmében Pacsirta vállalni fogja a
szenvedést. Csak ezáltal válik elviselhetővé a világ s benne a káosz.
Az elbeszélő részvéttel viszonyul ehhez a tragikus sorshoz, de szintén
metaforikus öszszefüggésekben láttatja Pacsirtát. A csúnya madarat jelző
név arra utal, a lány az a kalitkába zárt madár, amelyet Tarkőről hoz. S
ebbe a kalitkába szüleit is bezárja.
A váltakozó elbeszélői nézőpont a világ kaotikus voltát sejteti. Az
arany ember elbeszélője az első részben külső nézőpontú, a második
részben nézőpontja nagyobb részt belső, hogy Timár lelki vergődését
hitelesítse, ugyanakkor elfogadhatóvá tegye alakját az olvasó számára, s
azonosulási mintát adhasson az értelmező közösségnek. Kosztolányi
állandóan váltogatja a külső és belső nézőpontot, s ezáltal azt sejteti,
a személyiség megismerhetetlen. Ugyanakkor lehetőséget ad az iróniára
(ez a nézőpont-váltogatás), mely nem engedi az olvasót a szereplőkkel
azonosulni.
Ez a kétféle elbeszélői magatartás két különböző világkép és művészetszemlélet eredménye.
Amint már említettem, a romantika alkotója elbeszélhetőnek tartja
ugyanazt a bonyolultságot, amelyet a modern regény elbeszélhetetlennek
tart, vagy inkább ábrázolhatatlannak.
A bonyolultság ugyanis változatlan. A világ mindig ugyanolyan bonyolult
volt és lesz. Csak az a kérdés: humorosan, patetikusan vagy ironikusan
állunk-e hozzá?
